Yonderboi: A nemek közti háborút a nők nyerték

Ifjabb Fogarasi László, Magyarország egyetlen exportképes könnyűzenei előadóművésze aktív időszakát éli. Második nagylemeze, a Splendid Isolation anyagával az elmúlt évben végigturnézta Európát és Oroszországot, a csütörtök óta a mozikban futó Noé bárkája című filmnek pedig ő csinálta a zenéjét. A még mindig pimaszul fiatal (26 éves múlt) zenésszel beszélgettünk Jack Nicholson érdemeiről, a sorozatfüggőség veszélyeiről, valamint arról, mit szól ahhoz, hogy az összes lány szerelmes belé. Az [origo] történetének leghosszabb interjúja.

- Gondoltad volna, hogy Garas Dezső és Kállai Ferenc egyszer a te zenédre fog füvet szívni egy filmben?

- Talán inkább csak reméltem ilyesmit. Mindenképpen nagy megtiszteltetés volt, hogy egy stáblistán szerepelhettem velük, amiért már érdemes volt a munkát megcsinálni.

- Ismerted előtte Sándor Pál filmjeit?

- Tinikoromban felvettem a tévéből a Herkulesfürdői emlék-et, és azt többször megnéztem, nagyon szerettem, de akkoriban még nem igazán figyeltem a készítők listáját, és csak a közös munka során tudatosult bennem, hogy az ő filmje. Érdekes érzés volt. Természetesen láttam a Régi idők fociját is pár éve, klasszikus.

- A Ripacsok-at nem láttad?

- Még sajnos nem, csak egy részét. Szóval, van még egy-két bepótolandó dolgom itt.

- Hogyan kaptad meg a munkát a Noé bárkájá-ban? Hogy jött a felkérés?

- Még nyár elején hívott fel Pali (Sándor Pál, a film rendezője - a szerk.). Személyesen, több alkalommal találkoztunk, először megmutatta a forgatókönyvet, fotókat, aztán filmrészleteket. Sokáig beszélgettünk róla, több hónapig ment az egyeztetés idő- és nézőpontokat illetően. Végül ősszel úgy alakult, hogy igent tudtam mondani rá.

- Sándor Pál ismerte a zenédet, vagy ajánlottak neki?

- A stábban több olyan ember is volt, aki a figyelmébe ajánlott. Aztán a film operatőrével, Szabó Gáborral összevágtak egy kezdeti verziót, városképeket, egy korábbi számomra. Úgy érezték, jól működik együtt a kettő. Valamint az új lemez is a kezükbe került, és onnét is kipróbáltak néhány dalt. Fontos kiindulási pont volt a Before You Snap című szám az új lemezről (Splendid Isolation - a szerk.), ami kisebb átalakítással a főcímzene lett. A többit pedig igyekeztem többé-kevésbé ezen a világon belül tartani.

- Sándor Pál választotta ki a Before You Snap című számot, és azt mondta, hogy valami ilyesmi kéne?

- Igen, makacsul rágerjedt erre a számra, azt mondta, hogy ez már az övé, és ezt ő nagyon megszerette. Először nem értettem pontosan, hogy mi az, amit ebből a dalból kihall. Nekem elsőre kissé távolinak tűnt a párosítás. De végül úgy éreztem, ezt csak ő tudja pontosan: a rendező személyes ügye, hogy milyen zenét választ végül egy képsor alá. Egyébként így érdekes gellert kaptak azok a bizonyos jelenetsorok.

- Soha nem mondta el, hogy miért?

- Több alkalommal is kérdeztem erről, de igazából egyértelmű választ nem kaptam. Szóval azt hiszem, inkább ösztönösen vonzódott a dalhoz, annak hangulatához.

- Melyik filmből van a Jack Nicholson-monológ abban a számban? Nem az Eastwicki boszorkányok-ból?

- Hát, meglehet.

- Egy kicsit változtattál a hangján, ugye? Mert olyan fiatalosabbnak hangzik...

- Nem nagyon, csak vágások. Bár a Noé bárkájá-ban Edward Ka-Spel, a Legendary Pink Dots együttes frontemberének szájából hallhatjuk az ominózus szöveget. Abból a jelenetből van, amikor éppen Chert készül felszedni a főhős. Daryl Van Horn, személyesen.

- Csak egyszer láttam azt a filmet, de azt hiszem, még túl fiatal voltam ahhoz, hogy értékeljem.

- Én is 14 éves koromban láttam először, és akkor még nekem sem tetszett nagyon. De most megnézve, főleg Nicholson jelenetei kárpótolnak mindenért. A csajozós részek a legjobbak, főleg, amikor kettesben vannak Michelle Pfeifferrel.

Yonderboi kedvenc filmjei | #06 - Jules és Jim

- Mutatott Sándor Pál példákat. hogy hogyan szeretné használni a zenét a filmben?

- Nem igazán. Elég késői stádiumban tudtam bekapcsolódni a munkába, már majdnem megvolt a készre vágott anyag. Használtak már egy-két dalt a második lemezről, tehát egy kicsit meg volt kötve a kezem tempókat illetően, nem volt már lehetőség újra vágni a jeleneteket az új zenékre. Jó darabig kísérleteztünk, relatíve sok olyan ötletem volt, ami nem ment át. Például először sok dialógus alatt használtam egy zajszerű, monoton kattogást, ami végül csak egy-két percre tűnik fel a filmben. Szóval az tartott igazából sokáig, amíg megtaláltuk a film hangját, hogy mi az a közös nevező, ami mindkettőnknek működik.

- Meglepően kevés volt a filmben a zene.

- Igen, valóban kicsit elfogyott útközben. Pali is mondta, amikor először megnéztük együtt moziban a filmet, hogy jé, milyen kevés benne a zene. Annak ellenére, hogy viszonylag sok készült.

- Kihoztok egy soundtrack-lemezt?

- Nem tudom még, nem valószínű. Körülbelül 4-5 olyan szám van, ami önmagában hallgatható zene, a többi inkább zörejszerű. Én sem szeretem azokat a filmzene-albumokat, amikor van maximum 3-4 dal, a nagy része pedig búgás. Az ilyesmi inkább marketing.

- Szabad kezet kaptál a zenekészítésben?

- A kísérletezésben szabad kezet kaptam, de végül a rendező dönti el, hogy mi passzol a filmjébe. Sokszor egy adott jelenet nekem érzelmileg teljesen mást adott elsőre, mint amit ő szeretett volna ott hallani, érezni. De ő nem feltétlenül az egyértelműen láthatót akarta a zenében visszahallani. A közös munka szokatlan élmény volt, ugyanis éveken át ahhoz edződtem, hogy enyém a végső felelősség, én vagyok, aki kimondja, hogy mikor van valami készen, hogy mi a jó, mi a nem jó. Emiatt kicsit iskolaszerű élmény volt újra egy csapat részének lenni, ahol a saját részemért feleltem csak, és támogathattam a Herkulesfürdői emlék készítőjét abban, hogy elmondja, ma mit gondol, milyennek látja a világot.

- Neil Young úgy csinálta meg a Halott ember zenéjét, hogy levetítette magának kétszer a filmet a stúdióban, és közben találta ki a gitártémákat. Neked is hasonló volt a munkamódszered?

- Volt ilyen része is. Van egy visszatérő zene, ami így készült. Úgy dolgoztam, hogy először többször megnéztem a filmet, hogy legyen egy összképem róla. Mert később úgyis menthetetlenül darabokra esik a film számomra, hiszen annyit foglalkozom egy-egy részletével külön, hogy már lehetetlenség egyben figyelni az egészet. A zenegyanús részeket kiemelten figyelem, és kiválogatom a hirtelen beugró vázlataimat, jelen esetben úgy 30-50 kis szösszenetet, és ezeket rápróbálom a képre. Utána egy kicsit később szeretek megnézni egy B variációt is, egy más irányba próbálni meg elcsavarni a jelenetet. És utána, ha ezekből valamelyik beválik, akkor azt továbbviszem, kidolgozom.

- Tűnődtem azon, hogy amikor elvállalsz egy ilyen munkát, akkor egyből az ugrik-e be, hogy van egy csomó zeném, amelyeket még nem használtam és azok jók lesznek majd ide, vagy lemész alfába és nulláról találod ki az egészet...

- Ezek nem kész meglévő zenéim, inkább csak kis hangulatmorzsák, támpontok. Nagyon sokszor van, hogy odateszek egy vázlatot, és végül a munka során el is tűnik, csak kiindulási pontként szolgált. Segít megtalálni a hangulatát és a tempóját egy jelenetnek. Ennél a filmnél az alappillér a Before You Snap volt, és adta magát, hogy a téma variációi visszajöjjenek. Az volt érdekes kihívás, ami az én zenémben nem tipikus, hogy egy témának több variációját elkészítem. Nem remix értelemben, hanem kis al-ágazatokat, furcsa mellékutakat. A legvége zene volt még nagy kihívás. Palinak nagyon fontos volt, hogy olyan lezáró dal legyen ott, ami egyszerre része is a filmnek, meg nem is. Mindenképp szöveges dologban gondolkodott, több szövegírót is felkért ehhez, de nem találta meg, amit keresett. A megoldás végül akkor jött, amikor régi lemezek hallgatása közben rátaláltam Domján Edit hangjára az Alíz Csodaországban lemezen. Ez a néhány soros szövegre készített zene megvalósította az elképzelést, hogy félig-meddig utal a filmre, de mégis egy más világot képvisel.

Yonderboi kedvenc filmjei | #05 - Sivár vidék

- Volt egy olyan szám is a filmben, amelyben a színészek énekelnek. Azt te csináltad?

- A Sonny Boy-feldolgozásra gondolsz, amikor az udvaron zenélnek?

- Nem, hanem amikor Garas Dezső nyomja a reppet.

- Az egy Ganxsta Zolee-dal, az alapot Pierrot készítette. Először gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnám azt a dalt a film többi zenéjéhez közelebb hozni picit, esetleg más alapot készíteni hozzá. De aztán arra jutottam, hogy ez ugyanolyan folklóreleme a háznak, mint mondjuk a romacsalád zenéje. Azt gondoltam, a legjobb, ha úgy hagyom, ahogy van.

- Ahogy Pierrot megálmodta... Pedig biztos számodra is érdekes kihívás lett volna írni Garas Dezsőnek egy jó hiphop-számot.

- Hát igen. De amikorra én bekerültem a projektbe, ez már kész volt. A Zoliék megírták a számot, és le is volt forgatva.

- Neked melyik a kedvenc jeleneted a filmből?

- Vizuálisan szeretem azt, amikor a Cha-cha-cha bárpultjánál ücsörögnek és beszélgetnek. Ott stimmel a zene a képpel, megindul a film. És még van egy vicces mondat, amikor a Szőke meg a Badár kerül sorra a kívánságok összeírásánál, és azt mondják, hogy ők nem kérnek semmit, nekik minden megvan, minden jó, és ezt tessék felírni. Ez egy nagyon nem jellemző mondat itthon. És az is jó, hogy olyasmi karaktereket alakítottak, akiktől inkább az ellenkezőjét lehetne várni.

- Milyen karakterek voltak ők?

- Jó kérdés, nem tudom. Mondjuk, vannak ilyen kutyás emberek. Nem láttál még ilyeneket villamoson? Nagyon furcsa a szaguk, és tiszta szőr a ruhájuk. Mondjuk, nem szeretném látni, hogy mit csinálnak otthon...

Yonderboi kedvenc filmjei | #04 - Az okostojás

- A zenei témák közül melyikre vagy a legbüszkébb?

- Szeretem azt a bárpultos zenét, illetve a végén, amikor elmotoroznak. Az utóbbiban azt szeretem, ahogy eljut az egyik pontból a másikba. Ez a sample-alapú zene mindig picit kötöttebb, egyhelyben-járósabb, és mindig kihívás, ha egy átlagosnál nagyobb ívet kell, hogy bejárjon. Ezért tartom fontosnak az élő hangszerek bevonását is, mert így még tovább lehet fűzni egy gondolatot. Ezúttal is vettünk fel sok mindent, Schrank Doma akusztikus gitározott, Kutzora Edina dudorászott, Márkos Albert csellózott, Subicz Gábor trombitált.

- Godard mondta egy interjúban* a Bolond Pierrot idején, hogy neki csak rossz zenére van szüksége a filmjében, mert ha jót használ, akkor az elértékteleníti a képeit. Van, hogy annyira erős egy zene, hogy lehetetlen mozgóképre rakni?

- Persze. Szerintem sokszor van, hogy a zene agyonnyomja a képet. Kérdés, hogy mennyire komoly az a mozgókép. Amerikai filmeknél nagyon sokszor csak összerakosgatják slágerekből a soundtracket, és akkor megy, ami a csövön kifér képben, hangban. Semmit nem bíznak a véletlenre. Ott már nincs is mit agyonnyomni, egymásra licitál a kép meg a hang. De szerzőibb indíttatású filmeknél, azt hiszem, ez úgy van, hogy van egy egységnyi dolog, amit lehet osztogatni a kép és a hang között, és mindenképpen valami olyan egyensúlyt kell találni, hogy az összegük ne menjen száz fölé. Rossz képhez jó zene kell, jó képhez pedig rossz zene.

____________

* Cahier du Cinema 171, 1965. október