Se ármány, se szerelem

Vadászat angolokra címmel tévéjátékízű kosztümös darabot forgatott Bagó Bertalan színházi rendező. Kevés a szenvedély, sok a holtjárat, a történet nincs felépítve, vértelenek a fiatal főszereplők.

Pedig jó a sztori. Bagó Bertalan (színházi ember, ez az első filmje) biztos kézzel csapott le az Angliából az 1830-as években hozzánk érkező mérnök alakjára, akit elvarázsolt az akkori Magyarország. Bagó és a forgatókönyvíró Csaplár Vilmos ehhez öntött hozzá egy szerelmi háromszöget és még egy kis osztrák titkosszolgálatos kémvonalat is, ígéretes, ebből valami jó is kisülhet. Mégsem sikerül: a vásznon mindhárom szál elsikkad, és mi várhatunk tovább az új magyar történelmi filmre.

Kosztümös, régimódi darab ez a Vadászat angolokra. Lehetne, de nincs hozzá sok közünk. Kívülről nézzük, mert nem is próbál bevonni. Hátradőlve, egyenletes pulzusszámmal figyeljük, ahogy a sápadt lengyel lány, Anna (Magdalena Gorska) dönteni készül az idősebb, kutyahű magyar gróf (Cserhalmi György) és a pimaszul rámenős, fiatal angol mérnök, Whitewell (Marcin Kwasny) között. Hiányzik a szenvedély, a lefojtott indulat, amitől egyszer csak tétje lehet a szavaknak, mozdulatoknak.

Cserhalmi megpróbálja, tisztességesen eljátssza a sebzett szívű, kitartó szerelmest, de aztán a végére az ő játéka is belefullad a partnerek közönyébe. Gorska úgy játssza Anna szerepét, olyan halovány, pergamenvékony átéléssel, hogy az ember eltűnődik, vajon hol jártak a gondolatai a forgatás alatt - merthogy a karakteren nem, az biztos. A másik lengyel színész, Kwasny az angol szerepében is csak egy hajszállal jobb; típust mutat be (könnyed, turista-mosolyú fickó), nem embert. Ezt persze rá lehet nyomni a forgatókönyvre, a rendezésre, de máris itt van ellenpéldának Dörner György, aki egy alulírt, sablonos mellékszerepből csinálja meg a film legszórakoztatóbb, legelevenebb figuráját. Igaz, Dörner frizurája a XIX. század harmincas éveihez képest zavarbaejtően 1980-as, de a film egészét tekintve ez legyen a legnagyobb bajom, tényleg. De hát nem ez.

A Vadászat angolokra legnagyobb problémája az, hogy nem mozifilm. Talán tévéjáték. Nem vászonra készült. Nagyon ritkán érzi az ember, hogy Bagó Bertalan bátran megragadná és kifacsarná a filmes kép adta lehetőségeket. A kevés kivétel közé tartozik a lenyűgöző kőfejtő és benne Whitewell távoli alakja, aki éppen a falat kopogtatva dolgozgat. A zene (Horváth Károly) viszont túl sok; akkor is belecincog a fülünkbe, amikor inkább csendre és neszekre lenne szükség. Ez a zene mindent elmos, még a nehezen összekotort feszültséget is.

Feszültségnek pedig jó lenne az ármánykodó osztrák titkosszolgálat, de a kémelhárítókból hamar bohócok lesznek, a főmumus titkostanácsosból (Bertók Lajos) pedig hiányzik az igazán fenyegető, vérfagylaló gonoszság. A magyar főurak - Dörner kivételével - összemosódnak, nincs karakterük, marad a nagy bajusz és a pipatömködés. A sokat emlegetett csúcspont, az a bizonyos vadászat sincs rendesen felépítve, kurtán-furcsán ér véget, így aztán csak halkan pukkan egyet. Kevés az ármány, nincs szerelem. Nincs film.

Mesterházy Lili