Marozsán Erika és a "puszta véletlen"

Marozsán Erika szerint semmilyen racionális oka nincs annak, hogy sikerült nemzetközi karriert befutnia, és a németországi sikerek után, ma már hollywoodi produkciókban forgat. Mi viszont ezt nehezen hittük el, ezért hosszan faggattuk arról, honnan és hogyan jutott el idáig.

- Ez abszolút a személyes sikered, hogy még mindig hívnak, hogy sikerült beilleszkedned például a német filmszakmába is? Bennem nemrég tudatosult, hogy ez mennyire nehéz.

- Innen, Magyarországról tényleg nem látszik, hogy egy nagyobb piacon micsoda verseny van a legkisebb szerepért is. Főleg, ha az embernek akcentusa van, főleg ha az ember karaktere nem rögtön értelmezhető abban a közegben. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha egy rendező engem meglát, és tetszik neki, amit egy korábbi filmben csináltam, akkor sokáig kell keresnie azt a történetet, amiben egy idegen nő feltűnik. Ha német lennék, nem kellene az "idegenséget", mint cselekményszálat folyton beépíteni a sztoriba. Csak egy nő lennék, aki a legtermészetesebb módon kerül a történetbe.

- Akkor azon Neked nem is volt érdemes dolgoznod, hogy az akcentusod eltűnjön.

- Segítenek logopédusok, lehet gyakorolni, lehet tudatosítani dolgokat. Még ma is van akcentusom németül, de azt szokták nekem mondani, hogy vannak zavaró, és kellemes akcentusok, és hogy az enyém nem zavaró. Hogy ebből mi igaz?

- Amennyit láthattam a német filmjeidből, ezekben amúgy is a Végzet Asszonyát alakítod, aki felbolygat maga körül mindent.

- Gondolom, ez inkább a koromnak, és talán az alkatomnak köszönhető, nem feltétlenül a németországi idegenségemnek. A rendezők sokszor egy szívtipró nőt látnak bennem -, ha valamit egyáltalán. De azért volt olyan is, hogy egy megcsalt barátnőt játszottam.

- Láttam, hogy együtt forgattál Florian Henckel von Donnersmarck-kal, akinek az új filmjét, a Das Leben der Anderen-t a németek Oscarra jelölték, és az Európai Filmdíjért is versenyben van.

- Igen, ez egy nagyon érdekes találkozás volt. Ő a tesvérével együtt rendezett egy 40 perces rövidfilmet, amiben szerepeltem. Nagyon érdekes volt látni, hogy ez a két, kb. 2 méter magas fiú, akik Németország egyik legrégebbi arisztokrata családjából származnak, hogy próbálnak egyensúlyozni a családi tradíciók és a kortárs filmművészet között.

- Együtt dolgoztál az egyik legnagyobb német színésszel, Sebastian Kochhal is, aki a Das Leben der Anderen egyik főszereplője.

One Day Crossing

- Ő már a Szomorú vasárnap-ban is játszott, igaz, csak egy-két jelenetben, pedig már akkor is nagy színésznek számított. Később együtt játszottunk a Speer und er című minisorozatban is, ami Hitler építészéről, Albert Speerről szól, és ő a címszerepét alakította. Ebben a produkcióban én kivételesen egy német nőt játszottam, Speer titkárnőjét és szeretőjét, aki több mint 40 éven át kitartott mellette. Később a húga - aki ma is él - írt nekem egy e-mailt, amiben megköszönte, hogy a testvérét eljátszottam. Én pedig kíváncsi voltam, nem volt-e zavaró, hogy egy külföldi játszotta a szerepet, úgyhogy megkérdeztem tőle. Azt válaszolta, egyáltalán nem hallotta, hogy akcentusom lett volna. Vagy nagyon udvarias a hölgy, vagy sikerült megtévesztenem.

- Játszottál Joan Stein One Day Crossing című rövidfilmjében is, ami az első amerikai munkádnak tekinthető.

- Igen, és lehet vele dicsekedni, hogy ezzel a filmmel 2001-ben kint voltam az Oscar-díj átadáson, és közelről láttam, milyen végigvonulni a vörös szőnyegen.

- Azóta Joan Steinnel megint forgattál egy rövidfilmet.

- Igen, az ő példáján látszik, mennyire nehéz külföldön elkezdeni egy rendezői pályát. Már nagyon drukkolunk neki, hogy az első egészestés filmjét is megcsinálja.