Rendező: Wong Kar-wai
Főszereplők: Leslie Cheung, Tony Leung, Chen Chang
Ho és Lai kapcsolata az a fajta, amivel az életben a barátaikat szokták őrületbe kergetni az ilyen viszonyban vergődők: a két totálisan össze nem illő ember, akik állandóan szakítanak, de saját józan belátásukat semmibe véve, újra és újra próbálkoznak az együttléttel. Lai a nyugodtabb, józanabb kettőjük közül, aki komolyan vágyik rá, hogy normális életet élhessen a párjával, de Ho nem tud sem nyugodt, sem monogám maradni, és ez minduntalan gajra viszi a kapcsolatukat.
A film elején éppen Argentínába érkeznek, mert abban reménykednek, hogy az utazás majd életet lehel kihűlőfélben levő szerelmükbe, de persze ez nem jön be, és elválnak útjaik. Később Ho összeverve állít be Lai-hoz, aki megint visszafogadja, és a hagyományos női szerepet játssza mellette: Ho szexuális közeledéseit megpróbálja elutasítani, de anyaként ápolja, még amikor megbetegszik, akkor is főz az erőszakoskodó fiúra. Mindez persze feleennyire sem lenne érdekes, ha nem Christopher Doyle kamerája vette volna fel; mint általában a munkáit, ezt is tömény élvezet nézni.