Olivier Assayas: A tévézés elemészti az emberek életét

A múlt pénteken a Francia Intézet előadótermében még a falról is lógtak az emberek, akkora volt az érdeklődés a 18 világhírű rendező öt-öt perces etűdjeiből összeállított, Párizs, szeretlek! című filmcsokor iránt. A filmet elkísérte az egyik epizód alkotója, Olivier Assayas is, akit Franciaországban generációja egyik legtehetségesebb filmrendezőjeként tartanak számon.

- Frusztráló az ön számára, hogy néhány filmje még Franciaországban sem elérhető DVD-n?

- Teljes mértékben. Nagyrészben amiatt van, hogy megromlott a viszonyom a korai filmjeim producerével, Bruno Péseryvel. Ő volt a producere az Érzelmek útvesztői-nek is, ami körül mindenféle komplikált ügyek merültek fel. Az után a film után úgy döntötünk, hogy nem fogunk többet együtt dolgozni, és ennek az egyik következménye az lett, hogy ráült két korábbi filmemre, amit együtt csináltunk. Remélhetőleg az egyik meg fog jelenni hamarosan, mert nemrég csináltunk belőle egy új mastert. A Paris s'éveille című filmről van szó.

Azon kívül két filmem (a L'Enfant de l'hiver és az Une nouvelle vie) még teljesen elérhetetlen, ami határtalanul bosszant, de nem sok mindent tehetek az érdekükben. L'Enfant de l'hiver-rel az a gond, hogy a jogai Paulo Brancónál vannak. Paulo remek ember és kiváló producer, de iszonyatosan szét van csúszva, és az a film olyan bonyolult koprodukciós rendszerben készült, hogy azt se tudjuk, kik birtokolják pontosan a jogokat. De időről időre Paulo azzal jön, hogy szeretné kiadni DVD-n, úgyhogy talán egyszer lesz belőle valami. Vagy eladja valakinek a filmkészletét, vagy csődbe megy. Lehet, hogy már csődbe is ment, nem tudom.

De a legbonyolultabb az Une nouvelle vie helyzete, mert az a film eredetileg jóval hosszabb volt, vagy 25 percet kivágtam belőle. És nekem megvan az a 25 perc. Tehát ha kihozzuk DVD-n, szeretném rekonstruálni az eredeti verziót. Nem biztos, hogy visszaraknám a teljes 25 percet, de negyed órával feltétlenül hosszabb lenne. Tehát abból lesz egy "rendezői verzió", amit kifejezetten szeretnék is, de persze ez csak akkor valósulhat meg, ha Bruno Pésery úgy dönt, hogy megérett az idő, hogy a világ láthassa ezt a filmet.

- Magyarországon csak a Démoni szerető című filmje jelent meg DVD-n. A Démoni szerető-t elég mostohán fogadta a kritika a bemutatója idején négy évvel ezelőtt. Hogy tekint vissza erre az esetre? A film maga pedig jócskán kapcsolódott a születésének korához. Ön szerint még mindig releváns a mondanivalója?

- Nehezen tudnám megmondani. Nagyon kedvelem azt a filmet, és nagy kockázatot vállaltam vele, amikor megcsináltam, mint ahogy mindig kockáztat az ember, ha olyan dologba vág, amilyet azelőtt nem csinált. Mielőtt kijött a film, már sejtettem, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. A cannes-i fogadtatás elég vegyes volt, hogy finoman fogalmazzak. Egy csomó embernek nagyon tetszett, mások meg kifejezetten utálták. Legalább nem hagyott senkit sem hidegen. Amikor később bemutatták a filmet Párizsban, nem hozott valami sok pénzt, de ezért inkább a forgalmazó töketlenkedése okolható, mert akkor már egész jó kritikákat kapott. Amerikában kifejezetten jól fogadták, és szépen is teljesített, valamint a világon mindenütt vetítették. Egy 2002-es filmről van szó, és még mindig előjön, beszélnek róla az emberek, kint van DVD-n stb. - szóval nem sebzett halálra az élmény.

Connie Nielsen a Démoni szerető című filmben

- Törődni szokott azzal, hogy egy filmje hogyan teljesít kereskedelmi szempontból?

- Kénytelen vagyok törődni. Természetesen jobb, ha egy film sikeres. Nem is annyira az adott film szempontjából, hanem inkább a következő film miatt. Mert ha egy film elkészült, már nem nagyon lehet vele mit csinálni, te megtettél minden tőled telhetőt, kikerül a kezeid közül. De ami nekem számít, hogy kellő támogatást kapjak a szakmától a következő filmemhez. Ezenkívül pedig én mindig arra törekedtem, hogy eljussanak a filmjeim a közönséghez. Ha filmeket készítesz, ez a legfontosabb. A legtöbb független filmes tökéletesen meg van elégedve azzal, ha csak egy bizonyos réteghez jutnak el a filmjei. Levetítik egy-két fesztiválon, játssza pár művészmozi... De problémás, hogy ha ennyivel megelégszel, akkor teljesen elidegenedsz a fiatalabb közönségtől. Elidegenedsz attól, ami élővé teszi a mozit, az, hogy az emberek úgy viszonyuljanak hozzá, mint egy kortárs művészeti ághoz. Mindig úgy gondoltam, hogy a filmkészítés célja, hogy eljussak a valódi közönséghez, a szombat este nyolc órakor a multiplexbe járó emberekhez. Mindig feltételeztem, hogy az a közönség is van olyan okos, mint a művészmozikba járók. Őket is meg lehet szólítani kihívást jelentő témákkal. Sajnos az a szakma hozzáállása, hogy a közönségnek korlátolt elképzelései vannak arról, hogy milyennek kell lenni egy filmnek. Szerintem a közönség van olyan okos és művelt, mint mondjuk én vagy bárki, aki filmeket csinál. Tehát miért ne reagálnának valami olyanra is, ami nem teljesen hagyományos?!

- A Démoni szerető-ben azt is feszegette, hogy milyen hatással van az internet az emberek életére. Hogyan változott ön szerint azóta az internet? Még inkább vagy kevésbé aggasztó a helyzet?

- Továbbra is ugyanazt gondolom az internetről, mint akkor. A net szerintem a tudatalattihoz hasonlóan működik. Az internet először is egy csomó mindent elérhetővé tett, a legtöbb ezek közül baromira érdekes volt, ahogy a tartalmak egymáshoz kapcsolódtak, megismerhettél kultúrákat, olyan mennyiségű és mélységű információhoz férhettél hozzá azonnal, amilyenről korábban álmodni sem lehetett. De emellett - és ez nagyon fontos része az internetnek - lehetőséget biztosított arra, hogy az emberek kapcsolatot teremtsenek a fantáziavilágukkal. Mintegy berángatta az embereket egyfajta fantáziaéletbe. Sokkal hatásosabban tette ezt, mint a filmek vagy bármilyen más képforrás a modern világban. Mert az internet előtt a szexuális fantáziák vizualizációja volt körülbelül az utolsó valóban privát szféra az emberek életében. Akkor legalább valóban maguknak teremthették meg a képeket, most viszont az internet szolgáltatja azokat. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, de mindenképpen nyugtalanító, hogy az egyén képzeletének a mozgástere ilyen drasztikusan beszűkül. Amikor kevesebb kép volt, amikor a filmek kevésbé voltak az életünk részei, amikor az emberek nem fértek hozzá ennyire könnyen ilyen sok készen kapott képhez, akkor mindenki kénytelen volt megteremteni a saját képeit. Amikor verset vagy regényt olvastál, legalább még volt valami kapcsolatod a valós világgal. Ezek a képek hozzád tartoztak, és sok közülük végtelenül személyes volt. De nem moralizálni akarok, csak annyit állítok, hogy a szexuális tartalmú képek leginkább technikai okokból nem voltak elérhetőek. Mert bizonyos típusú emberek nem sétáltak csak úgy be egy szexshopba. Az interneten pedig csak kettőt klikkelsz, és már ott is van. És ennek nem szabad alábecsülni a hatását. Tény, hogy az internetforgalom nagy hányadát a pornográf tartalmak teszik ki, és ez csak növekedett az utóbbi években. Tehát ezzel mindenképpen érdemes foglalkozni.

Olivier Assayas a Démoni szerető forgatása közben

- Többször nyilatkozta, hogy ki nem állhatja a televíziót. Az elmúlt években - különösen az amerikai televíziózásban - számos olyan tévésorozat készült, amelyek a legtöbb filmnél is színvonalasabbak...

- A fikciós tévéműsorok ellen nem igazán van kifogásom. Nem sok tévét nézek, nem szerepel a napi rutinomban, egyszerűen nincs hozzá türelmem. Felugrálok, ki-be járkálok a szobából, nem tudok koncentrálni egy teljes műsorra. De ez semmiképpen nem egy ítélet akar lenni. Nem a műsorok minőségével van bajom, hanem ugyanazzal, amit az internettel kapcsolatban is említettem: a tévézés elemészti az emberek életét, és leszoktatja őket az önálló véleményalkotásról. Emellett a közvélemény politikai befolyásolásnak is hatékony eszköze, valamint elárasztja az embereket a lehető legidiótább szórakoztatással. És ami mostanában a legnépszerűbb a tévékben, nevezetesen a reality show-k, azok pedig ijesztően buták. Nem látom úgy, hogy bármi pozitívat is jelentene a televízió a társadalom számára. Vita és beszélgetés helyett minden témát csak eldurvít, a politikai álláspontokat pedig végtelenül leegyszerűsíti. Valóban van pár érdekes fikciós műsor, de inkább a nagyon primitív elbeszélési mód a norma. Úgy gondolom, hogy mély kapcsolat van a konvencionális elbeszélési mód térnyerése és aközött, hogy az emberek beletörődnek abba, ahogy a dolgok vannak. A hagyományos elbeszélési mód azt mondja, hogy A-ból következik B, B-ből C, és nem is lehet máshogy elmesélni egy történetet. És ez hozzájárul ahhoz, hogy aki ezt fogyasztja, nem kérdőjelezi meg a modern világ működését.

- Látott valami jó filmet mostanában?

- Az utolsó film, amelyet nagyon élveztem, a Miami Vice volt. Vannak benne felemás dolgok, de lenyűgözőnek tartottam.

Varga Ferenc

Köszönet Balla Borbálának, a Francia Intézet sajtósának, amiért segített az interjú létrejöttében.