A kormány a hunyó - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról

Ezúttal három olyan filmet láttunk a Berlinalén, amelyek arról üvöltenek, hogy a világban valami nagyon nincs rendben. Az egyikben terrorista próbálja megdönteni az embereket rettegésben tartó diktatórikus angol kormányt, a másikban ártatlan pakisztáni fiatalok évekig sínylődnek Guantánamóban, a harmadikból megtudjuk, hogy a boszniai háború utórengései hogyan nyomják rá a bélyegüket egy család életére.

Mostanában érnek be azoknak a rendezőknek a munkái, akiket a Bush-kormány visszás döntései ihlettek alkotásra, sorra mutatják be a filmeket, amelyek arra emlékeztetik a nézőt, hogy a világ, amelyben élünk, bizony nem egy szép hely. Kegyetlen húzás részükről, hogy megfosztják a nézőt attól a lehetőségtől, hogy a filmekbe meneküljön a valóság elől, de, ahogy Michael Winterbottom, a The Road to Guantánamo két rendezőjének egyike a sajtótájékoztatón elmondta, éppen ez a cél. Hangsúlyozta, hogy annyit szerettek volna elérni filmjükkel (melynek társrendezője Mat Whitecross volt), hogy az embereknek 90 percre újra eszükbe jusson, hogy a guantánamói amerikai fogolytábor létezik.

Egy jelenet a The Road to Guantánamo című filmből

Az érdekesen szerkesztett félig dokumentum-, félig játékfilm a "Tipton Three" néven elhíresült három (illetve eredetileg négy) pakisztáni származású angol fiú történetét mondja el, akik hihetetlen módon Birmingham Tipton nevű külvárosából a guantánamói fogolytáborba kerültek, ahol több mint két évet töltöttek, mielőtt 2004 elején végül vádemelés nélkül szabadon bocsátották őket, és visszatérhettek családjaikhoz Angliába. A négy fiú, Shafiq, Ruhel, Asif és Monir 2001 őszén Asif esküvőjére indult Pakisztánba. Amikor odaértek, hallották, hogy Afganisztánban nagyon nehéz az emberek helyzete Amerika küszöbön álló támadása miatt, és úgy döntöttek, egy időre átmennek, és megpróbálnak segítő munkát végezni. Amikor odaértek, kiderült, hogy nem sokat tudnak tenni, ezért visszaindultak Pakisztánba, de ekkor megkezdődtek az amerikai bombatámadások. Monirnak út közben nyoma veszett, azóta se hallott róla senki, a három másik fiút pedig az Északi Szövetség foglyul ejtette, majd átadta az amerikaiaknak. Így kerültek a kubai Guantánamóba, nagyjából 650 másik "terroristagyanús" fogoly közé.

Egy jelenet a The Road to Guantánamo című filmből

Az igazi szereplők hagyományos, dokumentumfilmes stílusban készített interjúkban mesélik el kronologikus sorrendben a történéseket, melyeket közbevágott, kézikamerával felvett, szándékosan valóságosnak ható jelenetekben színészek játszanak el. A Guantánamóba vezető utazás sem egy sétagalopp, de a film legdurvább részei a táborban játszódó jelenetek. A fiúkat hosszú hónapokon keresztül vallatták az amerikai és angol titkosszolgálatok emberei, megpróbálva rábírni őket, hogy vallják be, kapcsolatban állnak az Al-Kaidával. A legdöbbenetesebb nem az, hogy milyen embertelen körülmények közt tartották fogva őket (Az egyik legdurvább kínzási módszer, hogy egy kis fülkébe zárják a foglyot, amelynek a padlójában egy lyuk van. A fogolynak le kell guggolnia a lyuk fölé, majd a lyukon keresztül megbilincselik a kezét, úgy, hogy nem tud elmozdulni ebből a pózból. Ezután fülsiketítő hangerővel metálzenét indítanak el, és stroboszkóppal világítanak a fogoly szemébe. Minimum egy, de akár hat órán keresztül is így hagyják őket.), hanem az, hogy nyilvánvalóan senki nem gondolta róluk komolyan, hogy terroristák, és ennek látszatát is csak egy ideig igyekeztek megőrizni.

Arfan Usman, színész, Michael Winterbottom, rendező, Ruhul és Shafiq a film berlini sajtótájékoztatóján

Az egyik fiúnak például egy olyan videofelvételt játszottak le, amelyen állítólagosan egy Oszama bin Laden által vezetett afganisztáni gyűlésen vesz részt. A fiú nevetségesnek minősítette a vádat, és közölte, hogy bizonyítani tudja, hogy a jelzett időben Angliában tartózkodott, mert csalás miatt épp bírósági eljárás zajlott ellene. Nyilván legfeljebb néhány órába telt volna ellenőrizni a fiú állításának hitelességét, de ezt az amerikaiak közül senki sem tette meg, helyette folytatódott a vallatás. Világos, hogy az egész egy kegyetlen színjáték, az amerikai kormány PR-akciója, amellyel bizonyítani próbálják a világ felé, hogy elértek valamit a terrorizmus elleni harcban. A tények viszont makacs dolgok, még Bush elnöknél is makacsabbak: miközben az emberjogi szervezetek Guantánamo bezárását követelik, még mindig kb. 500 foglyot tartanak ott, akik közül csak egy maréknyi ellen emeltek vádat. El lehet képzelni, milyen veszélyesek lehetnek a többiek. Legalább olyan veszélyesek, mint Asif, Shafiq és Ruhel.

Bujdosó Bori