Vágólapra másolva!
Nyáron többnyire a filmforgalmazók is pihennek, és csak egy-egy nagy durranást készítenek elő, elsősorban a vakációzó gyerekek és tinédzserek célközönségére alapozva. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne találna minden filmrajongó kedvére való, színvonalas alkotást a nyári hónapok mozikínálatában. Strand után, strand helyett, esős délutánokon, nyári randira vagy csak megszokásból is - a következő húsz filmért érdemes lesz a mozi hűvösét választani júniustól szeptemberig. (Amit már láttunk, 1-5-ig csillagokkal értékeltük.)
Vágólapra másolva!

3. Szerelmem nyara (My Summer of Love)
Rendező:
Paul Pavlikovsky
Szereplők: Nathalie Press, Emily Blunt, Paddy Considine, Dean Andrews
Bemutató: július 28.
Filmklubos vetítés: július 27.
Olvasnivaló addig is: Huszonnégy perc az életből

A BAFTA-díjátadón nagy meglepetésre a 2004-es év legjobb brit filmjének kiáltották ki két tizenéves angol lány vidéki szerelmi történetét. A két teljesen különbőző hátterű főhősnő barátsága és szerelme nem csak lusta, napfényes nyári napokból, borkortyolgatásból és Edith Piaf-számokból áll, hiszen a bűnözésből a vallásba menekült báty és egy állítólagos anorexiában elhunyt lánytestvér is komplikálják az eseményeket.

+ + +

4. Melinda és Melinda (Melinda and Melinda)
Rendező: Woody Allen
Szereplők: Radha Mitchell, Will Ferrell, Chloë Sevigny, Amanda Peet, Jonny Lee Miller, Chiwetel Ejiofor, Sabrina Lloyd, Vinessa Shaw, Josh Brolin, Steve Carell, James Ecklund, Chiwetel Ejiofor, Jennifer Grayson, Sabrina Lloyd, Jonny Lee Miller, Wallace Shawn, Brooke Smith
Bemutató: július 7.
Filmklubos vetítés: július 6.

Noha 15-20 évvel ezelőtt egy új Woody Allen-film jelentős eseménynek számított a mozi világában, mostanában már fel se tűnik az évi egy neurotikus tragikomédia. A múlt heti cannes-i filmfesztiválon a Match Point kapcsán hivatalossá vált, hogy Woody visszatalált régi varázserejéhez, ennek jeleit azonban már előző alkotásán is megfigyelhetjük. A nő kétszer - Melinda a komikus megközelítésben bohém romantikus, a tragédia-szálban viszont gyógyszerfüggő idegzsába, a címszerepe(ke)t alakító Radha Mitchell pedig az év első figyelemre méltó női alakítását nyújtja.

+ + +

5. Még egy csók (Ae Fond Kiss)
Rendező: Ken Loach
Szereplők: Atta Yaqub, Eva Birthistle, Ahmad Riaz, Shamshad Akhtar, Shabana Bakhsh, Ghizala Avan, Gary Lewis, David McKay, Raymond Mearns
Bemutató: június 30.

Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy minden tíz brit szociodráma közt találunk egyet, amely a muszlim (rendszerint pakisztáni) bevándorlók beilleszkedési nehézségeit taglalja, és nagy eséllyel tízből egy az esélye az ír katolikus szigor feldolgozásának is ezekben a filmekben. Ken Loach ezúttal együtt tálalja a két rizikós témát, mégpedig két fiatal szerelmén keresztül. A film nagy sikert aratott a tavalyi berlini filmfesztiválon, a franciák pedig a legjobb európai film díjával tüntették ki az idei César-átadón.