Csak szex és cserebere

A Csak szex és más semmi eredetileg egész másképp nézett volna ki. Schell Judit játszotta volna Dobó Kata szerepét, Dobó Kata Schell Juditét és Csányi Sándorból sem lett volna a világ legszebb fenekű pasija, csak egy török büfés. Aztán Goda Krisztina rendező újraosztotta a lapokat és most mindenki elégedett. Saját bevallásuk szerint.

- Hét éve nem láttunk magyar filmben, és az alakításodon meg is látszik az eltelt idő - sokkal érettebb lett. Minek köszönhető ez?

- Egyrészt ez egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy megmutassam: mit tudok most, mi az, amit magamra szedtem az elmúlt pár évben; másrészt meg tényleg rengeteget tanultam kint. Azért ezt sem tartom egy "hú, de nagyon összetett karakternek", de azt gondolom, viszonylag jól sikerült. Még én is meg voltam elégedve, pedig az nagyon ritka. Az elmúlt pár évben ez nemigen fordult elő.

- Mikor voltál utoljára ilyen elégedett?

- Talán 12 évvel ezelőtt Földessy Margit stúdiójában, amikor elmondtam egy Shakespeare-monológot, és a jelen lévő nézők - főleg szülők - felállva tapsoltak. A monológ egyébként egy olyan jelenetben volt, amit Fenyő Ivánnal játszottunk, aki most szintén Los Angelesben próbálja ki magát. Én akkor gondoltam azt először, hogy "váu, ezt akarom érezni minden nap!"

- Fenyő Iván most majdnem ugyanarra az útra lépett, amin te jársz.

- Igen, és találkoztunk is kint. Nagyon jó fizimiskájú fiú, a külső adottságai abszolút adottak ahhoz, hogy befusson. Borzasztó tehetséges is, csak nem szabad feladnia. Ő egyelőre nagyon az elején tart, még ügynököt keres. Olyan kevesen tudják itthon, hogy milyen nehéz. Óriási dolog, hogy kapott egy szerepet Sam Mendestől, hogy több ezer fiú közül kiválasztották. Én csak a legjobbakat kívánom neki - biztos azért, mert fiú. Ha nő lenne, megfojtanám! (felnevet)

- Könnyebb egy fiúnak befutnia, mint egy lánynak?

- Igen. Nem tudom, miért, de minden jel erre utal. Úgyhogy lehet, hogy Ivánt előbb látjátok majd amerikai filmekben, mint engem.

- Téged nem akadályoz kint, hogy Andy Vajna a párod?

- Biztos sokszor nem segített, de sokszor meg segített. A válogatásokon pedig nem nagyon tudják rólam, ott szó sincs ilyesmiről.

- Te hogy csinálod, hogy évek óta nem érted el a célodat, és mégsem adod fel?

- Fontos, hogy olyan emberek vesznek körül, akik biztatnak, ha néha rossz napjaim vannak. Néha... Nagyon nehéz volt megtanulni az elutasítást, és elfogadni, hogy tovább kell menni. El kellett fogadtatni magammal, hogy ez nem azt jelenti, hogy tehetségtelen vagyok, hanem hogy a rendező fejében élő karakternek nem felelek meg. Azt a pszichológiai módszert találtam ki, hogy megtörténik a válogatás, és utána nem gondolok rá. Vagy jön a telefon, vagy nem - én a következő napra koncentrálok.

- Az önbizalmadon mennyit segít, hogy itthon még mindig főszerep vár rád?

- Biztos, hogy sokat számít. Ez egyébként a 22-es csapdája: ha nincs munkád, nem hívnak, ha pedig hallják, hogy dolgozol, akkor odafigyelnek rád. Ez az év hál' Istennek elég jó volt, három filmben is játszottam. Nemrég fejeztem be egy 20 perces rövidfilmet egy orosz író-producer-rendező párossal, amit játszani fognak a Sundance-en, és megcsináltam egy 4 napos Shakespeare-kurzust, tehát nincs olyan nap, hogy ne ezzel foglalkoznék.

- Nehéz volt ide visszailleszkedni, amikor hazajöttél forgatni?

- Egyáltalán nem. Filmet forgatni tulajdonképpen mindenhol ugyanolyan - azzal a különbséggel persze, hogy itt kevesebb a pénz. De ennek néha előnyei is vannak: összehozza az embereket. Itthon például elképzelhetetlen, hogy az ember el tudjon vonulni, mert nincs saját lakókocsink. De minden más ugyanúgy működik. Marha jó színészek dolgoznak Magyarországon. Megkockáztatom, hogy sokkal jobbak, mint kint.

Schell Judit és Dobó Kata | Nézz még több képet a filmből!

- A társaságba sem volt nehéz beilleszkedni?

- Eleinte nagyon vicces volt: megérkeztem a reptérre, értem jött egy produkciós autó, és már vittek is próbálni, mert másnap kezdődött a forgatás. Én nagyon sok időt és pénzt fordítottam kint arra, hogy az akcentusomat lefaragjam, erre belépek a próbára, és ilyeneket kezdek el mondani: "nem hiszm eal!". Hallottam, hogy nem úgy kéne ejteni, ahogy én csinálom, de egyszerűen nem tudtam másképp megszólalni. Goda Kriszta, a rendezőnk felajánlotta, hogy hív egy beszédtanárt, de én azt mondtam: "Ne hülyéskedj már! Azt akarod mondani, hogy nem tudok magyarul?" Végül mégis szükségem volt rá, így tudtam csak visszazökkenni. Az első jelenetem is úgy kezdődött, hogy azt kell mondanom: "Jó reggelt!", és ehelyett úgy mondtam: "Jou ueggelt!" Szóval rémes volt. A végén már csak Kriszta hallotta az akcentusom, mert ő élt kint Los Angelesben, és nagyon vájtfülű. Ahányszor rám szólt, azt ordítottam: "Megöllek!" Együtt röhögtünk rajta.

- Milyen volt hosszú idő után újra Csányi Sanyival dolgozni, akivel együtt vettek fel titeket a Főiskolára?

- Olyan, mintha nem is játszanánk. Egy barátnőm is megkérdezte tőlem, hogy milyen volt megcsókolni a Csányi Sanyit. Én meg mondtam: nem tudom. Egyrészt amikor az ember benne van egy szerepben, akkor nem úgy érzékel, mint máskor, másrészt nem most csókolóztunk először. Mi egy egyértelmű páros vagyunk, abszolút vesszük egymás humorát, soha nincs köztünk sértődés, egyszerű vele dolgozni.

- Goda Kriszta először Schell Judit szerepére nézett ki téged. El tudnád játszani azt a karaktert is?

- Biztosan el tudnám játszani, de most nekem nagyon kihívás volt Zsófi figurája. Annyira más, mint én vagyok - Dóra szerepe pedig közel áll hozzám. Örülök, hogy Kriszta meggondolta magát.