Valaki megölte a szöszkét

Vágólapra másolva!
Az igazság fogságában egy szórakoztató krimi. Nem a félelem, hanem a lelkizős titokfejtés áll a középpontjában, a Columbo-típusú gyilkosságos történetek jól felcicomázott mozi-változata. Egzotikus hangulatban fejlődik az oknyomozó jellem, miközben gúnyolódnak is az alkotók egy kicsit.
Vágólapra másolva!

Az igazság fogságában érdekes krimi. A nézőnek nem kell lerágnia a körmét, nem is ijesztgetik, hanem folyton kíváncsivá teszik. A történet kétszeresen a múltban játszódik, ami egyrészt izgalmas háttereket biztosít, másrészt kellőképpen eltávolítja a nézőt a vér szagától. Nehéz bárkire igazán haragudni vagy igazán megszeretni: hiszen mindennek már ezer éve, szinte egy másik világ. Az ötvenes években elkövetett gyilkosság után nyomoz a hetvenes években egy fiatal újságírólány. A titokfejtés alatt komoly lelkizés is alakul: a lány nagyon hasonlít az áldozatra, a gyanús fickókról pedig kiderül, hogy mitől lett keserű az életük.

A film fele visszaemlékezés, sok narrációval, monológgal. Mégis elevenek ezek az eleve múltba helyezett múltidézések. Az ötvenes éveknek egy olyan bohém világát mutatja meg, ami züllöttségében megdöbbentő. A későbbi korok laza sztárjairól hajlamos az ember elképzelni drogozást és orgiát, de az öltönyben, giccses műsort adó, decens fiúkról kevésbé egyértelmű, hogy mára elfeledett kábítószerek hatása alatt nyúltak, immár ódivatúnak tűnő szoknyák alá. A kulisszák és hálószobák mögötti csillogás az amerikai álom idejében, a televíziózás kezdetéből, szinte kosztümös filmmé teszik Az igazság fogságában-t. A hetvenes évek hasonló aprólékossággal ábrázolt filmes jelene szintén izgalmas. Rengeteget tett hozzá a történethez a háttér, a kettős múltidézés.

Közben olyan dilemmák és félelmek kerülnek elő, amelyek emberek életét örökre megmérgezték. Több esetben végzetesen. A lappangó titok lassan bontakozik ki, hagyományos krimihez méltó csavarokkal. Viszont itt a tét nem csak a tettes lebuktatása, hanem a sorsok újraértelmezése is. A film személyes szála nem áll központban, hanem fokozatosan döbbenti meg a nézőt, miközben újabb és újabb pazar díszletek előtt bemutatott titkok és sztárallűrök bontakoznak ki. A végső tanulság azonban a félreértések és titkolózások tragédiájáról szól, igazi drámát tolva a krimiszál mögé. A kavarások nem csak a pillanatnyi izgalmakról szólnak, hanem hirtelen azzal kell szembesülni, hogy a tét itt hatalmas.

Közben a hősnő és az áldozat közti párhuzam egy újabb játékkal teszi érdekesebbé a filmet. Mintha saját meggyilkolása ügyében nyomozna a lány. Ettől egyre bonyolultabbá válik a film, miközben ostobácska kiszólások és közhelyek löknek vissza a játékos alaphelyzethez.

Az egész nyomozásos játék és a kétszeres múlt azt erősíti, hogy a sztárvilág titkainak paródiáját is látjuk. A viktoriánus kort idéző inas, a csillogó környezet, az éppen egymillió dolláros tét, a közhelyes érzékenykedés, a keresztapa és a dokumentumfilmeket idéző interjú-jelenetek mind játékossá, néha ironikussá teszik a filmet. Ettől pedig hiába játszódik kétszeres múltban, igazán mai film lesz, hiszen most az idézőjelek közé tett kijelentés a divat. Ha nagyon okoskodók akarnánk lenni, még azzal a gondolattal is el lehetne játszani, hogy az alkotók, az amerikai sztárkultusz és szórakoztatóipar gúnyolását is ebbe a filmbe akarták belesűríteni. Az igazság fogságában azonban nem egy elszállt okoskodás, hanem egy izgalmas és szórakoztató krimi, a műfajban megszokottnál több játékkal.

dr. Igó