Hollywoodban imádják a bögyös latin menyecskéket, így a mexikói szappanopera-szereplő Salmának sem okozott nagy megerőltetést, hogy Robert Rodriguez gitártokos trilógiája legjobban sikerült darabjának köszönhetően egyik napról a másikra szupersztárrá váljék. A tűsarkúban tetőkön ugrálás, a puskaropogás és a pörgős latin slágerek mellé azonban Salmának és Antoniónak egy fülledt szexjelenetet is kellett produkálniuk, hogy újradefiniálják a "latin szerető" elkoptatott frázisát.
A klasszikus pillanat: A két dögös latin szexbálvány hancúrozása nem hagy kívánnivalót maga után a Desperado 68. percében. Visszaemlékezve mégis azt állítja a mélyen vallásos színésznő, hogy legszívesebben öngyilkos lett volna szégyenében, amikor viszontlátta fedetlen kebleit a vásznon.
További kitárulkozás: Salma dekoltázsát idén lehetetlenség volt kikerülni a filmvilág jelentős eseményein, az Oscar-díjkiosztón Penélope Cruzszal próbálták lekörözni egymást (a két latin szexbomba hamarosan együtt látható a Bandidas című Luc Bessson-produkcióban), Cannes-ban pedig a zsűri legmutatósabb tagjaként pompázott a Croisette-en. A moziban legutóbb Frida Kahlo életre keltésekor vetkőzött neki a színésznő, de az a szemöldök mindenről elvonta a figyelmet.
Kattints és vetkőztesd le Salma Hayeket!