Vágólapra másolva!
Úgy vált akcentust, mint Meryl Streep, és kenterbe verte De Nirót is egy szerepért való testi átalakulásban. Kiterjedt és rendkívül lelkes internetes rajongótáborral (az ún. "Baleheads") rendelkezik, de idén nyáron a szélesebb nagyközönség is megismerkedik az átváltozóművésszel, amint a Denevérember maskarájába bújik. A gépész mozibemutatója kapcsán áttekintjük a hihetetlenül sokoldalú Christian Bale metamorfózisait, köztük a yuppie pszichopatát, a glamrockrajongót, a  Shakespeare- és a sci-fi hőst, sőt Jézus Krisztust is.
Vágólapra másolva!

20 éves, kb. 75 kg, Shakespeare angolja, ókori Athén

Forrás: [origo]

A legtöbbet feldolgozott író népszerű komédiájának filmváltozatára igazi sztárszereposztást sikerült összetrombitálni. Michelle Pfeiffer, Rupert Everett, Kevin Kline, Calista Flockhart és Sophie Marceau mellett Christianből is bolondot csinál a szerelem. A sok bonyodalom és tündéri beavatkozás után a néző csak kapkodja a fejét, hogy végül ki ki mellett ébred majd fel az erdőben. A végeredmény szórakoztató és mutatós, de nem cáfolja meg a teóriát, hogy tizedannyi Shakespeare-filmadaptáció is elég lenne, mint amennyi van.