Vágólapra másolva!
Bár a Star Wars-filmek soha nem tartoztak a kritikusok kedvencei közé, mi mégis úgy döntöttünk, kicsit közelebbről is megvizsgáljuk kedvenc képkockáinkat az előtrilógia eddig elkészült filmjeiből, az első és a második epizódból. Mint az elemzések általában, ez is igen szubjektív leírás lesz, de azért hátha akadnak majd olyanok, akik ennek segítségével ismerhetik meg a legutóbbi Star Wars-filmeket egy esetleg új oldaláról. Első alkalommal az első részt, a Baljós árnyakat vesszük górcső alá.
Vágólapra másolva!

Mester és tanítványa kénytelen elfogadni a megváltoztathatatlant: a lenyugvó napot - az események változását. A látszólagos nyugalom utolsó percei, ahol a két barát elmerenghet, de az előttük elterülő vörösség, alatta az egybeolvadó, rideg coruscanti épületekkel előrevetíti a tragikus jövőt.

Forrás: InterCom

Az űrhajók által meghatározott egyenesek a kép bal oldalára vonják a figyelmünket, a Qui-Gon melletti oszlop markáns alakja sincsen középen, így a két karakter hiába helyezkedik el a kép centrumában, mégis bizonytalan érzést kelt bennünk a jelenet.