Vágólapra másolva!
A héten a mozikba kerülő Ray című filmben Jamie Foxxnak hátborzongató mélységekig sikerült Ray Charles bőrébe belebújni. A zongorán is maga játszott, de azt már nem engedhették a producerek, hogy a jól ismert soul és r 'n b legenda jellegzetes hangja ne csendüljön fel a filmben. Összeállításunk azokat a színészeket veszi számba, akik az utóbbi időben nem csak színészi alakításukkal, de énekhangjukkal és előadókészségükkel is maradandó benyomást hagytak a nézőkben.
Vágólapra másolva!

4. Virginie Ledoyen és társai (8 nő - 2002)
Valószínűleg éppen a Moulin Rouge! kedvező fogadtatása kövezte ki az utat Francois Ozon hasonlóan hibbant, krimibe ágyazott musicaljének nemzetközi sikeréhez.

Az őrült nők ketrecét Ozon négygenerációnyi francia legendával töltötte meg, a dívák (Deneuve, Fanny Ardant, Isabelle Huppert, Danielle Darrieux, Emanuelle Béart) és leendő dívák (Virginie Ledoyen, Ludivine Sagnier) pedig nem szívbajoskodtak: énekkel, tánccal, elfojtott érzelmekkel és indulatokkal teli kamarajátékuk a női nem végletekig menő legszórakoztatóbb ábrázolása Almodóvar Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmje óta. Aki pedig továbbra sem hitte volna, hogy Catherine Deneuve a művészet nevében bármeddig elmegy, az megtekintheti Björk oldalán a világ legbizarrabb ipari musicaljében is (Lars Von Trier - Táncos a sötétben).
Sláger: Mon Amour, Mon Ami (Hallgasd meg a dalt!)

* * *

3. Michelle Pfeiffer (Azok a csodálatos Baker fiúk - 1989)
A Baker testvérek (Jeff Bridges és bátyja, Beau Bridges) kis klubokban szórakoztatják a közönséget. Amikor a bolt egyre rosszabbul megy, elhatározzák, hogy egy énekesnővel fogják feldobni a műsorukat. Választásuk Susie Diamondra, az egykori konzumlányra esik, aki nem csak az előadásokba hozza meg a kellő pikantériát, de a két báty életét is fenekestül felforgatja.

Az egyébként is a szuperjó filmszerepválasztásairól híres Madonna visszautasította a "limonádé történet" főszerepét, amely Michelle Pfeiffert viszont egy csapásra Hollywood szexistennőjévé avatta. A jelenet, amelyben a zongora tetején vörös ruhában, csodálatosan lágy és erotikus hangon énekel, máig a filmtörténet legforróbb pillanatai közé tartozik.
Sláger: Makin' Whoopee (Hallgasd meg a dalt!)