Szívtiprók és mutánsok

Vágólapra másolva!
Ezen a héten egy nőcsábász playboy keseríti meg a gyengébb nem életét, de azért a nőket sem kell félteni. Jean Reno eszén túljár a szépséges korzikai lány, egy elbűvölő muzulmán hadifogoly súlyos dilemma elé állítja a bosnyák vasútmérnököt, Milla Jovovich pedig még mutáns szörnyekkel is képes elbánni.
Vágólapra másolva!

Zivot je cudo - 2004
Képek a filmből | Előzetes | Hol/mikor játsszák | Hivatalos honlap


Miről szól? A vasútmérnök Luka a balkáni háborúban súlyos döntés elé kényszerül, a fia és a szerelme között kell választania.

Ki a rendező? Emir Kusturica, a Macska-jaj és az Underground jugoszláv alkotója, akitől utoljára 2001-ben láthattuk az Umca, umca macska-zaj című dokumentumfilmet.

Kik a szereplők? A főszereplő Slavko Stimac, aki Ivánt alakította az Underground-ban, és már a rendező 1981-es Emlékszel Dolly Bellre? című első nagyjátéfilmjében is látható volt. A feleség megformálója, Vesna Tivalic Szerbia egyik legismertebb színésznője, játszott már Goran Marovic Tito és én című filmjében is. A másik két kulcsszerepet pályakezdő tehetségekre bízta a rendező, akinek a fia is feltűnik a filmben.

Még valami? A film zenéjét maga a rendező, valamint Dejan Sparavalo szerezte, és a No Smoking Orchestra adja elő, aminek a neve összefonódott a Macskajaj remek muzsikájával.