Vágólapra másolva!
A hollywoodi legenda szerint nincs olyan ismert színész, akitől hat lépésben ne lehetne eljutni bármely másikig (a legelterjedtebb verzió szerint Kevin Baconig).  A játékot érdemes kipróbálni, alaposan megkönnyíti viszont azt az utóbbi években Steven Soderbergh rendező és George Clooney körül csoportosult banda, akik imádnak együtt forgatni, filmjeiket belterjes poénokkal teletűzdelni, és egymást ugratni. Mellesleg pedig egytől egyig világsztárok. Legújabb - kissé öncélú - tobzódásuk, az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét kapcsán áttekintjük az "Ocean-maffia" körüli végtelen összefonódások 72 variációját. Információáradatunkba könnyen bele lehet szédülni, de filmőrülteknek kötelező!
Vágólapra másolva!

25. Köztudott, hogy Brad Pitt a Jóbarátok Racheljének, Jennifer Anistonnak a férje, természetesen ő sem maradhatott ki a sorozat vendégszereplői közül. Ross haverjaként tűnik fel, akivel az egyetemen az "Utáljuk Rachel Greent" klub alapítói voltak, és elterjesztették, hogy Rachel hermafrodita (nyolcadik évad, kilencedik epizód).

26. Cserébe Pitt lobbizott Anistonnak egy cameóért az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét-ben, Soderbergh bele is egyezett, ám a két díva, Zeta-Jones és Roberts állítólag vétót emelt.

Forrás: InterCom
Catherine Zeta-Jones az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét-ben

27. Az Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét-ben Pitt karján egy óriási befejezetlen tetoválás látható, hasonló ahhoz, ami Clooney karját és nyakát díszitette az Alkonyattól pirkadatig főszerepében.

28. Az Alkonyattól pirkadatig vámpírvadászaként Clooney testvérének karakterét Quentin Tarantino alakította, aki többek között Bruce Willis karrierjének is új löketet adott a Ponyvaregény-nyel.

29. Az Alkonyattól pirkadatig-ban játszik Juliette Lewis is, aki Brad Pitt korábbi barátnője.

30. Brad Pitt menyasszonya volt Gwyneth Paltrow, aki az eljegyzés közös megegyezéssel történő felbontása után Ben Affleckkel vigasztalódott. Ben legjobb barátja Matt Damon, és öccse, Casey Affleck is Danny Ocean bandájának tagjai.

31. Matt Damon és Ben Affleck együtt írták a Good Will Hunting Oscar-díjjal is jutalmazott forgatókönyvét, amelyben Matt a főszerepet, Ben és Casey pedig mellékszerepeket alakítottak.

32. Matt és Ben együtt szerepelt még a Chasing Amy - Képtelen képregény, a Dogma és az Apja lánya című Kevin Smith-filmekben is.

33. Matt Damon Casey Affleckkel a Gerry című Gus Van Sant-filmben szerepelt együtt. A sivatagi bolyongást Tarr Béla filmjei inspirálták, a film mindkét karakterét Gerrynek hívják.

Forrás: Budapest Film
Casey Affleck és Matt Damon | Nézze meg most a Gerry-t!

34. Gus Van Sant az Affleck testvérek előtt a Phoenix családot támogatta rendre; Joaquim Phoenix a Majd megdöglik érte című filmjében, Rain Phoenix a Néha a csajok is úgy vannak vele című borzalomban, River Phoenix pedig az Otthonom, Idaho-ban játszott főszerepet többek között.

35. River Phoenix halála előtt leszerződött az Interjú a vámpírral című filmre, melyben partnere Brad Pitt lett volna. Később Christian Slater vette át a szerepét.

36. Az Interjú a vámpírral-t Neil Jordan rendezte, akinek új filmjénél Steven Soderbergh látja el a produceri teendőket.