Madárfejű istenek, parázós szinglik

Vágólapra másolva!
Mivel senki se állította meg, ezen a héten végre megérkezik Terézanyu, a pasizás és a kínos szituációk önérzetes királynője, hogy míg két kisgyerek a krokodilokat igyekszik kordában tartani az özönvízen úszó bárkán, a sólyomfejű Hórusz pedig egy kék hajú lányt próbál elcsábítani. Még a kóristák is fellélegezhetnek, mert az intézet szigorú igazgatójának rémuralmát megtöri egy lelkes zenetanár.
Vágólapra másolva!

Les Choristes - 2003
Előzetes | Hol/mikor játsszák | Hivatalos honlap

Miről szól? Egy lelkes zenetanár megváltoztatja a szigorú igazgató által sanyargatotott intézeti gyerekek életét, a közös éneklés és a muzsika varázsa csodát tesz.
Ki rendezte? A francia Christophe Barratiernek ez az első filmje.
Kik a szereplők? A zenetanárt az elsősorban hazájában ismert Gérard Jugnot játssza. A Kóristák-ban szerepel a Farkasok szövetségé-ből ismert Jacques Perrin is, az igazgatót pedig François Berléand alakítja, akit a Mélyen az erdőben című horrormesében láthatott a hazai közönség.
Még valami? Az év legígéretesebb francia mozijaként emlegett alkotást jelölték az Európai Filmakadémia legjobb film díjára is, de végül csak a Kóristák zeneszerzője kapott elismerést az Akadémiától.