Tom Cruise, Nagy Imre és a haverok

Vágólapra másolva!
Ezen a héten a Bazi nagy görög lagzi temperamentumos leányzója tanszvesztitának adja ki magát, Tom Cruise pedig gonosz bérgyilkosként egy szerencsétlen taxisofőrt terrorizál. Átfogó képet kaphatunk egy küldetését teljesítő kábítószer-kereskedő munkanapjáról vagy akár Nagy Imre egész életéről is, a norvég fiatalokat pedig elkapja a valóságshow-láz.
Vágólapra másolva!

Connie and Carla - 2004
Rendezte: Michael Lembeck
Szereplők: Nia Vardalos, Toni Colette, Stephen Spinella, Dash Mihok, Alec Mapa, David Duchovny, Debbie Reynolds
Előzetes | Hol/mikor játsszák | Hivatalos honlap

A Bazi nagy görög lagzi írójának és főszereplőjének új, zenés vígjátékában két kisvárosi lány arról ábrándozik, hogy egyszer híres énekes-táncosnő válik belőlük. Addig is jobb híján felszolgálóként dolgoznak a reptéren, míg veszélybe nem kerülnek főnökük gyanús ügyletei miatt, és új állás után nem kell nézniük. Üldözőik elől Los Angelesbe menekülnek, ahol hatalmas fellépőruha- és parókagyűjteményüket hasznosítva elszegődnek egy transzvesztitabárba nőimitátornak. Connie és Carla sikert sikerre halmoz, transzvesztitának álcázva végre befutnak a showbizniszben. A titkot azonban nem könnyű megtartaniuk, főleg azután, hogy egyikőjük megismerkedik álmai férfijával.

Forrás: InterCom

A Connie-t alakító Nia Vardalos forgatókönyvét a Télapu 2 rendezője, Michael Lembeck vitte filmre. Carlát az Egy fiúról-ból és a Hatodik érzék-ből ismert Toni Colette játssza. Jeff szerepében a volt X-akták Mulder ügynöke, David Duchovny mutatja meg csábítóan okos, mégis naiv arcát.