Vágólapra másolva!
Tímár Péter újra forgat. Hernádi Judit megint Bajor Imrével és Gálvölgyi Jánossal komédiázik, akik egyébként a valóságban is úgy néznek ki, mint a két öregúr a Muppet show-ból. A Le a fejjel! című új magyar vígjáték forgatásán jártunk.
Vágólapra másolva!

Sándor Pál producer a forgatási helyszín kevésbé mozgalmas peremén szórakoztatja egy kollégáját, aki látogatóba jött hozzá. Így védekezik saját vehemenciája ellen: amíg nem követi figyelemmel a felvételeket, addig sem szól bele. Tímár Péter rendezővel már megvívták területszerző harcukat.

- Hogyan született meg a Le a fejjel! filmterve?

- Egy rettentően tehetséges fiatal (40 körüli) író, Szekér András behozott nekem a Hunnia Filmstúdióba egy színdarab-tervet. Én meg addig gondolkoztam rajta, míg rájöttem, hogy előbb filmet kellene forgatni belőle, azután pedig egy tévésorozatot. Sokáig dolgoztunk a forgatókönyvön, majd rájöttem, hogy az is egy produceri döntés, ha nem várom meg a rendezőt, míg bejön hozzám egy kész forgatókönyvvel, hanem én kérem fel őt az egyik tervem megvalósítására. A Le a fejjel! esetében nem is kellett sokáig törnöm a fejem, mivel a mai magyar rendezők között egyetlen ember van, aki szerintem ezt a könyvet filmre tudja vinni, és őt úgy hívják, hogy Tímár Péter. Úgyhogy mondtam neki, hogy 'Péterke, gyere!' De ennyire azért nem volt egyszerű, mert neki is volt saját forgatókönyve, és meg kellett küzdenünk azért, hogy most inkább a miénket forgassa le. Ehhez kellett az én ravaszságom és Péter átvághatósága is.

- És valóban készül belőle később sorozat is?

- Úgy állapodtunk meg az RTL Klubbal - a koprodukciós partnerünkkel -, hogy opcióval élnek a tévésorozatra. Az első négy rész forgatókönyve már készen is áll. A megállapodásunk szerint a film több szereplője az ő csatornájukhoz áll közel (Hernádi Judit, Bajor Imre és Gálvölgyi János), és a sorozat műsorra tűzése is attól függ, hogy az RTL Klub hogyan akarja foglalkoztatni őket. Meg természetesen attól, hogy milyen lesz a film fogadtatása a mozikban.

Fotó: Gyárfás Dóra
Tímár Péter a kamerába néz

- Ön mennyit szól bele a forgatási munkálatokba?

- Legszívesebben minden snitt felvételébe beleszólnék. Ezt az első napon meg is tettem, jól össze is vesztem a Tímárral, aztán öt napig ki sem tettem a lábam a forgatásra. Végülis neki volt igaza, mert ha én hiszek abban, hogy ő tehetséges és alkalmas egy ilyen film elkészítésére, akkor miért dumálok bele. Nagyon nehéz megállni egyébként - főleg egy olyan belepofázós rendezőnek, mint én vagyok. Természetesen lennének ötleteim, de akkor joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem én csinálom. És a válasz az, hogy azért, mert szerintem Tímár Péter ebből sokkal jobbat tud csinálni. Borzasztó nehéz - "álmomban két macska vagyok és játszom egymással"című - történet.