Erős magyar jelenlét Cannes-ban

Vágólapra másolva!
A 57. cannes-i filmfesztivál május 12-én veszi kezdetét, idén a magyar filmszakma nemcsak a versenyprogramban képviselteti magát, hanem lesz már magyar pavilon is, és szakmai programok rengetegében tobzódhatnak majd a hazai producerek. A Magyar Filmunió a cannes-i filmfesztivál minden magyar vonatkozású részletéről tájékoztatott az Uránia kávéházban.
Vágólapra másolva!

Az elfogadott filmtörvény promóciós kampányát is folytatják Cannes-ban: Berlin és Los Angeles után a francia fesztivál közönsége is megismerkedhet a magyar filmtörvény nyújtotta lehetőségekkel

Zachar Balázs a filmes diplomácia lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Magyarország a filmtörvény elfogadásával a nemzetközi figyelem középpontjába került. Hiller István kulturális miniszter "a magyarországi forgatási lehetőségeket, adókezdvezményeket, a koprodukciós és bérmunka-lehetőségeket ismerteti meg a Cannes-ban jelen lévő nemzetközi szakmai vezetőkkel" - áll az NKÖM sajtóközleményében. Ennek keretében több európai filmes szakemberrel is találkozik: az Eurimages elnökével, az Európai Filmakadémiával pedig még Berlinben megkezdődött a kapcsolatfelvétel, a szálakat most fogják szorosabbra fűzni. A külföldi filmesek egy Szabó István által összeállított film keretében ismerkedhetnek majd meg a magyarországi forgatási körülményekkel. A kulturális miniszterek találkozóján, az ún. Európa-napon a médiaképzés lehetőségeiről fognak tanácskozni "Hogyan legyünk filmszakemberek Európában?" címmel.

Grünwalsky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriumának elnöke a filmtörvény külföldi propagálására mellett tette le a garast: nagyon fontos, hogy a nemzetközi szakma megismerje a benne rejlő lehetőségeket. Az EU-csatlakozás adta esélyeket maximálisan ki kell használni: ez nem csak a filmek terjesztésére vonatkozik, hanem a közös gyártásra is. Grünwalsky nagyon szerencsésnek tartja, hogy idén a fiatal generáció filmjeivel sikerült Cannes-ban megjelenni. A filmtörvényre vonatkozó gyakorlati kérdésekre Grünwalsky azzal felelt, hogy a parlament ugyan elfogadta a filmtörvényt, és hatályba is lépett, de ez nem vonatkozik a végrehajtási részre. A filmjogok rendezése és az MMKA megreformálása még várat magára.