Van Helsing belleville-i randevúja

Vágólapra másolva!
A heti bemutatókat végignézve elkalandozhatunk a sötét erőkkel harcoló szörnyvadásszal együtt Erdélybe, a Távol-Kelet varázslatos tájaira, egy vérben úszó amerikai iskolába és egy szürreális rajzfilm világába is. Desszertnek pedig ott a Somlói galuska.
Vágólapra másolva!

Ying xiong - 2003
Rendező: Zhang Yimou
Szereplők: Jet Li, Tony Leung Chiu-Wai, Maggie Cheung Man-Yuk, Zhang Ziyi, Chen Dao Ming, Donnie Yen
Képek a filmből | Hol/mikor játsszák | Hivatalos honlap | Előzetes


Akinek tetszett Ang Lee 2000-ben bemutatott Tigris és Sárkány című távol-keleti meséje, most ismét örülhet, két év után ugyanis hozzánk is megérkezett a kétszeresen Oscar-díjra jelölt Zhang Yimou Hős című szuperprodukciója. A látványos harci jelenetekkel és lélegzetelállító képi világgal rendelkező eposz a kétezer évvel ezelőtti Kínába kalauzolja el a nézőket. A Csin-dinasztia királya rövidesen leigázza az egész országot, ám előtte még szembe kell szállnia három legendás harcossal, akik megesküdtek, hogy megölik az uralkodót. Egyetlen ember képes csupán szembeszállni velük, a Névtelenként emlegetett titokzatos idegen.

A filmben a legnagyobb ázsiai harcművészek láthatóak egymás mellett. A különös ismeretlent, Névtelent Jet Li alakítja, aki már Amerikát és Európát is meghódította olyan filmjeivel mint az Öld meg Rómeó-t vagy A sárkány csókja. A Szerelemre hangolva című Wong Kar-Wai-filmből ismert Tony Leung Chiu Wai és Maggie Cheung Man Yuk alakítja a Törött Kard és Repülő Hó névre hallgató harcosokat. A 93 perces filmben feltűnik még a feljebb említett Lee film egyik főszereplőnője, a szépséges Zhang Ziyi.

Az [origo] újonnan indult multimédiás játszóterének jóvoltából most ön is megtekintheti a film magyar feliratos előzetesét, végignézhet egy ötperces kisfilmet a film készítéséről, illetve három rövid részletben (első, második, harmadik) tekintheti meg mi az, ami a Hős-t különleges alkotássá teszi. Ne habozzon, kattintson az [origo>play]-re!