Oscar - amerikaiak kisebbségben

Vágólapra másolva!
A 76. Oscar-gála a nagy meglepetések ünnepe lehet - feltéve, hogy a jelöltek között felsorakozó külföldi alkotók és művészi alkotások el is nyerik a díjat ismertebb amerikai vetélytársuk elől. Mindenesetre már az is eredmény, hogy esélyt kaptak a küzdelemre és a figyelem középpontjába kerültek. Magyar jelöltnek idén nem szurkolhatunk, de egy kis közünk van a Zelary című cseh film sikeréhez: Cserhalmi György a főszereplője a legjobb külföldi film egyik jelöltjének.
Vágólapra másolva!

A többi kategóriában is feltűnnek olyan alkotások, melyeknek sikerére senki sem számított. Mert bár a világ nagy filmfesztiváljain (így Cannes-ban, a Sundance-en, Torontóban, Nagy-Britanniában és természetesen a hazájában) nagy sikert aratott az új-zélandi A bálnalovas, a brit Gyönyörű mocsokságok, a kanadai Les Invasions Barbares és a már említett brazil Isten városa, az Oscar eddig a kommerszebb alkotásokat preferálta.

Forrás: UIP Dunafilm
Audrey Tautou a Gyönyörű mocsokságokban

Most a felsorolt művek komoly szereplői lettek a legjobb eredeti és adaptált forgatókönyv, operatőri munka vagy épp vágás kategóriájának; és kiütöttek a nyeregből olyan esélyesnek hitt szuperprodukciókat, mint például Tim Burton Nagy hal, Edward Zwick Az utolsó szamuráj és Anthony Minghella Hideghegy című alkotása.

Talán jelölésük a moziüzemeltetők érdekeit is abba az irányba tereli, hogy gyakrabban tűzzék műsorra őket és óriási reklámhadjárat nélkül is eljussanak a közönséghez.

Ugyancsak kellemes csalódás, hogy a Némó nyomában és a Mackótestvér című animációs filmek vetélytársa egy kanadai-európai koprodukciós rajzfilm, a Belleville randevú lett, melynek költségvetése nem is vetekedhet amerikai riválisaival.

Forrás: SPI
Belleville randevú

Talán csak a dokumentumfilmek versenyében hódítanak továbbra is az Egyesült Államok hagyományos értékeit bemutató művek, így például az ország XX. századi történelmét boncolgató A háború ködében, a vietnami háború elleni tiltakozást felidéző The Weather Underground és a kubai menekültek sorsát bemutató Balseros. Ezek mellett két családi drama versenyez: a Capturing the Friedmans (lsd. az Ismeretlen Oscar-esélyesek című cikkünket) és a My Architect. Bár komoly esélye volt rá, Hegedűs Péter Örökség: Egy halász története című filmje nem került a legjobb 5, csupán a legjobb 12 közé.

Forrás: [origo]
Zelary - Cserhalmi György és egy jókora szénakazal

Zelary

Gy. D.