A magára hagyott Dogma

A kiáltvány közzététele után négy dán rendező látott párhuzamosan munkához, melyben a kulturális tárca segítette őket. Vinterberg és von Trier párosához Christian Levring és Soren Kragh-Jacobsen csatlakozott. Első filmjeik nemcsak szakmai sikert arattak szerte a világban, de Dániában példátlan anyagi hasznot is produkáltak.

Születésnap

Vinterberg bizonyította elsőként az új irány létjogosultságát: Születésnap című munkája 1998-ban elhozta Cannes-ból a zsűri nagydíját. Ebben egy családi drámába kap bepillantást a néző: a 60. születésnapját ünneplő apát váratlanul szembesíti fia a vele és testvérével szemben elkövetett fajtalankodás bűneivel, mely évtizedek óta megnyomorította lelki életüket. A kínzó titok a legmagasztosabbnak szentelt pillanatban kerül napvilágra, óriási botrányt kavarva. Az elbeszélés nyersessége - a szándéknak megfelelően - középpontba állíja a szereplők egymáshoz fűződő viszonyát, és legapróbb rezdülésüket is felnagyítja.

Még ennél is felkavaróbb hatással volt azonban von Trier első dogmája, mely dokumentarista elemekkel vegyítette a fikciót. Az Idióták egy, a társadalomtól elvonult közösség életét mutatta be, melynek tagjai a civilizált életben a gyengeelméjűség álarca mögé bújnak. Az önmagukat hibbantnak tettető emberek találkozását a városlakókkal - a dogma szabályai szerint - valós környezetben vették fel, vagyis a "civil" szereplők valós reakciója került a filmbe, miközben a színészek szerepet játszottak. Ez, valamint a pornó határát súroló meztelen jelenetek (köztük egy orgia) vegyes érzelmeket váltott ki, felkavaró hatása azonban tagadhatatlan.

Az "alapító atyák" első dogmája, valamint Kragh-Jakobsen Mifune utolsó dala című filmje (mely az említett kettőnél valamelyest visszafogottabb a hatáskeltés terén) mindenesetre óriási port kavart, és a filmszakma körében egyértelmű tetszést aratott. Még azok a filmesek is, akiknek munkássága ellen a mozgalom lázadt, elismeréssel nyilatkoztak róluk. (Steven Spielberg és John Travolta például azt mondta: ez az a friss levegő, melyre a filmművészetnek már régóta szüksége volt.)

#3 - Mifune utolsó dala	#6 - Julien Donkey-Boy	#5 - Lovers

A dogma rövid időn belül terjeszkedni kezdett, és már nemcsak a dán alkotók kezét irányította. Az amerikai Harmony Korine szintén alkalmazta a szigorú szabályokat Julien Donkey-Boy című munkájában, mely témájában is alkalmazkodott az úttörő alkotásokhoz: a szkizofrénia természetrajzát térképezte fel egy családi dráma középpontjában. A nagy kékség főszerepében megismert Jean-Marc Barr pedig egy szerelmi történetet mesélt el a dogmákat követve Lovers című rendezésében.