Oscar-botránykrónika - 75 éve megy a show

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Marlon Brando A rakparton című filmben

Az 1969-es botrány Marlon Brando, Hollywood laza fenegyereke nevéhez köthető, aki ugyan elnyerte a legjobb színésznek járó díjat, azonban nem jelent meg a gálán, hanem küldöttséget menesztett díja átvételére.

A küldönc pedig egy indián lány volt, név szerint Sacheen Littlefeather, aki felolvasta Brando beszédét, melyben nyíltan kiállt az amerikai őslakos indiánok mellett, akikkel valóban jogtalanul és méltatlanul bánt Hollywood. Az apacs nőt hatalmas füttykoncert fogadta, az eset csattanója azonban még csak ezután következett. Kiderült ugyanis, hogy Sacheen Littlefeather valójában Brando képzeletének szülöttje, valójában Maria Cruznak hívják, szakmáját tekintve pedig segédszínésznő.

Forrás: MTI
Szabó Isvtán, aki 1984-ben elnyerte az első és egyetlen Oscar-díjat a Mephisto című filmért

1989-ig újra átvette a vezető szerepet a csillogás és az ünneplés az Oscar-gálán. A 61. díjkiosztót ezúttal maguk a forgatókönyvírók fenyegették, akik sztrájkba léptek, így nem akadt senki sem, aki megírta volna az Oscart. Az akadémia pedig producert váltott, így ez is okot adott a nyugtalanságra. Végül elsimultak a gondok, a pompás műsor mehetett tovább. A kilencvenes éveket könnyedén átvészelte a sokat megélt díjátadó, az ezredfordulóval ugyanis eljött - ha nem is a világvége - egy újabb háborús korszak a világ történetében.

Az Öböl-háború idején nem sokan gondolták, hogy a 2003-as Oscar-díjátadás az iraki háborúval verseng majd a magasabb nézettéségért - a harcok keltette hullám végül majdnem elmosta a 75 esztendős Oscar-díjat. A show-nak azonban háborúban is folytatódnia kellett, annál is inkább, hisz a háborús hírekkel teli világban élő mozirajongóknak szükségük volt végre egy estényi felhőtlen boldogságra.