Rettegés A kör közepén

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!
Aidan (David Dorfman) és Rachel (Naomi Watts)

A főhősnőt, a riporter Rachelt az ausztrál színésznő, Naomi Watts játssza. A hajdani szőke modell David Lynch Mulholland Drive című filmjével robbant be a köztudatba. A több mint húsz tévéfilmet, egy sikertelen főszerepet (Tank Girl) és néhány mellékszerepet - például a Velencei kurtizán-ban - maga mögött tudható Naomi nevét Lynch tette ismertté. A rendezővel vállalt közös munka nemcsak karrierjének adott lendületet, hanem a fiatal színésznő egész életszemléletét megváltoztatta.Bizonyára ez a változás segítette hozzá A kör hősnőjének tökéletes ábrázolásáohoz.

A Watts által alakított riporternő karakterét a személyiségben rejlő kettősség teszi különlegessé; nagyon erős és céltudatos nő, ugyanakkor törékeny és sebezhető is egyszerre. Rachel igazi nagyvárosi nő, nem a legjobb anya, inkább saját élete és karrierje megszállottja. Először csak a titokzatos kazetta híre jut el hozzá, majd menthetetlenül belekeveredik a rejtélyes ügybe. A történet során személyisége óriási változáson megy keresztül, a kezdetben magabiztos és törtető riporternő komolyan elkezd félni és kételkedni önmagában.

Noah (Martin Henderson)

Rachel barátját, Noah-t, akihez a nő végső elkeseredésében fordul, az új-zélandi Martin Henderson alakítja. Henderson karaktere eleinte szkeptikus, semmit sem hisz el a rejtélyes kazetta legendájáról, azonban a furcsa és hátborzongató egybeesések rákényszerítik arra, hogy higgyen és segítsen Rachelnek.

Martin Henderson a forgatás kezdete előtt többször elolvasta a Ehren Kruger forgatókönyvét, hogy megértse a film összes apró momentumát, az összes jelzést, melynek segítségével a történet végül összeáll. Henderson karaktere, Noah tulajdonképpen sok tekintetben ugyanazt az utat járják be, azonban Noah eleinte sokkal szkeptikusabb, mint a riporternő - hitetlenkedve és gúnyosan áll hozzá a dologhoz. Ő ugyanis a kamerák és a videók szakértője, ezért fordul hozzá Rachel segítségért. Nem akarja elhinni, hogy egy egyszerű videokazettától emberi életek függenének. Végül persze őt is meggyőzik a tények, ekkor azonban már hatalmas a tét.

A történetben Rachel kisfia, Aidan is fontos szerephez jut. A kisfiú ugyanis titokban megnézi a kazettát, így az ő élete is veszélyben forog. A fiút alakító David Dorfmanról nagy elismeréssel nyilatkoztak a kritikusok, kiemelve, hogy korát meghazudtolóan mélyen megértette és átélte a szerepet.