Oscar-díj: a Joker kapta a legtöbb jelölést, de az 1917 lehet a gála legnagyobb győztese

Események

BONG Dzsun Ho
Los Angeles, 2020. február 10. Pong Dzsunho dél-koreai rendező átveszi a legjobb nemzetközi filmnek járó elismerést az Élősködők című alkotásért a 92. Oscar-gálán a hollywoodi Dolby Színházban 2020. február 9-én. MTI/EPA/Etienne Laurent
Vágólapra másolva!
92. alkalommal rendezi meg az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája az Oscar-gálát. A Los Angeles-i Dolby Színházban tartott díjátadón 24 kategóriában hirdetik ki a győzteseket. A jelölteket január végén jelentették be: a legtöbb jelölést a Joker (11), valamint az 1917, Az ír és a Volt egyszer egy Hollywood (10-10-10) kapta. A stúdiók közül a Netflix gyűjtötte be a legtöbb jelölést, összesen 24-et, olyan mogulokat lekörözve ezzel, mint a Disney (23), a Sony (20), a Universal (13) vagy a Warner (12). Az eddigi filmdíjak alapján várható esélyekről korábban már írtunk, most kiderül, lesznek-e nagy, filmtörténeti jelentőségű meglepetések, vagy győz a papírforma. Kövesse velünk percről percre az eseményeket!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül68 bejegyzés
02:14
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Idén sincs műsorvezető

Mivel a tavalyi gálához hasonlóan idén sincs műsorvezetője a ceremóniának, az amerikai filmakadémia 2020-ban is a díjátadó, egyes blokkokat felkonferáló sztárokkal igyekszik gondoskodni a showról. Ők lépnek ma éjjel színpadra:

James Corden, Penélope Cruz, Beanie Feldstein, Zack Gottsagen, Diane Keaton, Shia LaBeouf
George MacKay, Mahershala Ali, Zazie Beetz, Timothée Chalamet, Olivia Colman,Will Ferrell, Gal Gadot, Mindy Kaling, Regina King, Julia Louis-Dreyfus, Rami Malek, Lin-Manuel Miranda, Steve Martin, Keanu Reeves, Maya Rudolph, Sigourney Weaver, Anthony Ramos, Mark Ruffalo,Kelly Marie Tran, Kristen Wiig.

02:15
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Így pózolt Antonio Banderas a vörös szőnyegen

A színészt a Fájdalom és dicsőség főszerepéért jelölték idén Oscarra.

02:16
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Al Pacino és Robert De Niro együtt a vörös szőnyegen

Pacinót Oscar-díjra jelölték Martin Scorsese monumentális gengszterfilmje, Az ír mellékszerepéért, amelyben De Niro a főszereplő

02:17
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A Jojo Nyuszi gyerekszereplői az Oscaron sem esnek ki szerepükből

02:32
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Spike Lee a nemrég meghalt Kobe Bryant előtt tiszteleg a ruhájával

Az Oscar-díjas, kosárlabda-megszállott rendező a legendás 24-es mezszámot viseli lila szmokingján

02:33
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A modell és botrányhősnő Blac Chyna is elkeveredett az idei gálára

De úgy tűnik, sietett és elfelejtett melltartót felvenni:

Blac Chyna a 92. Oscar-gálán Forrás: AFP
02:50
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ma 77 éves Joe Pesci

1943. február 9-én született, idén a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában jelölték Az ír c. Scorsese-filmben nyújtott alakításáért. Korábban szintén Scorsese-filmekért jelölték (Dühöngő bika, 1981), illetve 1991-ben a Nagymenők mellékszerepéért el is nyerte a díjat. Bár a legtöbben Brad Pitt győzelmére fogadnak, lehet, az amerikai filmakadémia különleges ajándékkal készül a születésnapos legendának.

Az ír (Joe Pesci) Forrás: Netflix
02:59
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ebben a sorrendben adják át a díjakat

Legjobb férfi mellékszereplő

Legjobb animációs játékfilm

Animációs rövidfilm

Eredeti forgatókönyv

Adaptál forgatókönyv

Élőszereplős rövidfilm

Legjobb látványtervezés

LEgjobb jelmez

Legjobb dokumentumfilm

Legjobb rövid dokumentumfilm

Legjobb női mellékszereplő

Hangvágás

Legjobb hangkeverés

LEgjobb operatőr

Vágás

Viziális effektek

Smink

Legjobb nemzetközi film

Eredeti filmzene

Legjobb betétdal

Legjobb rendezés

Férfi főszereplő

Női főszereplő

Legjobb film

03:03
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Mosolyogva érkezett Joaquin Phoenix a gálára, mint aki biztos a győzelemben

03:07
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Janelle Monaével kezdődik a gála

Az énekesnő a Mr. Rogers' Neighborhood című gyerekműsor főcímdalát adja elő. Ennek a sorozatnak az agytrösztjéről szól az A Beautiful Day In The Neighborhood (Egy kivételes barát), amiért Tom Hankset idén Oscar-díjra jelölték.

03:15
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Mindjárt kiderül, ki a legjobb férfi mellékszereplő

ők a jelöltek: 

Tom Hanks – Egy kivételes barát mint Fred Rogers
Anthony Hopkins – A két pápa mint XVI. Benedek pápa
Al Pacino – Az ír mint Jimmy Hoffa
Joe Pesci – Az ír mint Russell Bufalino
Brad Pitt – Volt egyszer egy Hollywood mint Cliff Booth

03:16
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Brad Pitt a legjobb férfi mellékszereplő

A Volt egyszer egy.. Hollywood-ban nyújtott alakításáért Pitt elnyerte első színészi Oscar-díját (korábban producerként díjazták a 12 év rabszolgaság-ért)

03:20
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ezek a legjobb animációs film jelöltjei

A hiányzó láncszem  (Chris Butler, Arianne Sutner és Travis Knight)
Így neveld a sárkányodat 3.  (Dean DeBlois, Bonnie Arnold és Brad Lewis)
Keresem a testem  (Jérémy Clapin és Marc du Pontavice)
Klaus  - A karácsony titkos története  (Sergio Pablos, Jinko Gotoh és Marisa Román)
Toy Story 4. (Josh Cooley, Jonas Rivera és Mark Nielsen)

03:22
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Így nyitotta meg Janelle Monaé a 92. Oscar-gálát

03:26
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Leonardo DiCapriónak köszönte meg a díjat Brad Pitt

A magyarra nehezen átültethető "I'll ride on your coattails any day, man" nagyjából annyit tesz: "bármikor szívesen felkapaszkodom a hátadon"

03:28
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Máris egy díj, amihez köze van Tom Hanksnek: a Toy Story 4. a legjobb animációs film

Tom Hanks a főszereplő cowboy rongybaba szinkronhagja

03:29
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb animációs rövidfilm: Hair Love

Itt meg is lehet nézni:

03:30
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ők a legjobb eredeti forgatókönyv jelöltjei

1917 - Sam Mendes és Krysty Wilson-Cairns
Élősködők – Pong Dzsunho és Han Dzsinvon 
Házassági történet – Noah Baumbach
Tőrbe ejtve – Rian Johnson
Volt egyszer egy Hollywood – Quentin Tarantino

03:40
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A Toy Story 4. alkotói remélik, hogy a filmmel segítenek könnyebbé tenni a felnőtté válást

03:42
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Az Élősködők nyerte a legjobb eredeti forgatókönyv díját

Pong Dzsunho és Han Dzsinvon kapták a díjat. A filmet 5 kategóriában jelölték, esélyes a legjobb film és a legjobb nemzetközi film díjára is, de Pong Dzsunho a rendezők jelöltjei között is szerepel

03:43
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ők a legjobb adaptált forgatókönyv jelöltjei

A két pápa – Anthony McCarten, saját, A két pápa c. műve alapján
Az ír – Steven Zaillian, Charles Brandt: „Hallom, szobafestő vagy!" c. regénye alapján
Jojo Nyuszi – Taika Waititi, Christine Leunens? Cellába zárva c. regénye alapján
Joker – Todd Phillips és Scott Silver, Bill Finger, Bob Kane és Jerry Robinson által megalkotott karakterek alapján
Kisasszonyok – Greta Gerwig, Louisa May Alcott? Kisasszonyok c. regénye alapján

03:46
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Pong Dzsunho szemmel láthatóan meglepődött a forgatókönyves Oscaron

Köszönőbeszédében keveri a koreait és az angolt, mint aki egyáltalán nem készült arra, hogy az Élősködők forgatókönyvéért Oscar-díjat nyerhet

03:47
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb adaptált forgatókönyv: Jojo Nyuszi

Taika Waititi kapja a díjat az általa is rendezett film adaptált forgatókönyvéért

03:51
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

LEgjobb élőszereplős rövidfilm: The Neighbors' Window

Ezek voltak a jelöltek: 

A Sister – Delphine Girard
Brotherhood – Meryam Joobeur és Maria Gracia Turgeon
Nefta Futball Klub – Yves Piat és Damien Megherbi
Saria – Bryan Buckley és Matt Lefebvre
The Neighbors' Window – Marshall Curry

03:53
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ez a közös Taika Waititiben és Marshall Curryben

A Jojo Nyuszi adaptált forgatókönyvéért díjazott Waititi és a legjobb élőszereplős rövidfilm rendezője is az édesanyjának köszönte meg az Oscart

03:59
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Legjobb látványtervezés: Volt egyszer egy Hollywood

Ezzel második díját nyerte Tarantino filmje. A két látványtervező: Barbara Ling és Nancy Haigh.

04:01
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Legjobb jelmez: Kisasszonyok

04:02
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Az Élősködők máris Oscar-történelmet írt

Ez az első koreai film ugyanis, ami Oscar-díjat nyert. Bármely kategóriában.

04:04
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Így köszönte meg Taika Waititi az Oscart

04:06
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Itt a videó arról, hogyan bakizott Diane Keaton a legjobb eredeti forgatókönyv bejelentésekor

Majdnem kiejtette a borítékot a kezéből, amivel még a mikrofont is meglökte

04:15
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb dokumentumfilm: American Factory

A film egyik alkotója a magyar származású Steven Bognar (a többiek:Julia Reichert és Jeff Reichert)

04:16
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb rövid dokumentumfilm: Learning To Skateboard In A Warzone (If You're A Girl)

Carol Dysinger and Elena Andreicheva kapják a díjat.

04:17
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Jönnek a legjobb női mellékszereplők

Ők a jelöltek: 

Kathy Bates – Richard Jewell balladája mint Barbara "Bobi" Jewell
Laura Dern – Házassági történet mint Nora Fanshaw
Scarlett Johansson – Jojo Nyuszi mint Rosie Betzler
Florence Pugh – Kisasszonyok mint Amy March
Margot Robbie – Botrány mint Kayla Pospisil

04:20
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb női mellékszereplő: Laura Dern

A Házassági történet c. film mellékszerepéért kapta a díjat.

Házassági történet Forrás: Netflix
04:28
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ilyen szépen köszönte meg a szüleinek a sikert Laura Dern

Vannak, akik szerint soha nem találkozhatsz a hőseiddel. De én azt mondom, szerencsés vagy, ha a szüleid azok - mondta a színész házaspár Diane Ladd és Bruce Dern Oscar-díjas lánya

04:31
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Laura Dern egyébként a Netflix számára is fontos díjat nyert

A Házassági történet mögött álló streamingszolgáltató/gyártó/forgalmazó Dernnek köszönhetően begyűjtötte első színészi Oscar-díját is. Korábban 3 dokumentumfilmes díjat, illetve a Romának köszönhetően tavaly legjobb idegen nyelvű, rendezői és operatőri aranyszobrot is nyert a Netflix.

04:41
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Martin Scorsese tekintete elárulta, mit gondol az idei gála meglepetés vendégéről

A korábban be nem jelentett Eminem érkezett rappelni a színpadra. Az Oscar-díjas, s Az ír c. film okán ismét jelölt Scorsese igen beszédes arcjátékkal árulta el magát, mit gondol a váratlan vendégről és produkciójáról

04:42
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb hangvágás: Az aszfalt királyai

Donald Sylvester kapja a díjat a Ford és a Ferrari versengését bemutató filmért

04:43
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Megvan az 1917 első Oscarja is

A legjobb hangkeverés díját kapta Mark Taylor és Stuart Wilson az 1917-en végzett munkájukért

04:45
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Jönnek az operatőri díjak

Ők a jelöltek:

1917 – Roger Deakins
Az ír – Rodrigo Prieto
A világítótorony – Jarin Blaschke
Joker – Lawrence Sher
Volt egyszer egy Hollywood – Robert Richardson

04:51
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A 15-szörös Oscar-jelölt, a Szárnyas fejvadász 2049-ért díjazott Roger Deakinst tartják a legesélyesebbnek az operatőri díjra

Az 1917 operatőre olyan filmeket fotografált, mint a Fargo, A nagy Lebowski, a Nem vénnek való vidék, a 007 - Skyfall vagy a Sicario - A bérgyilkos.

04:54
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Roger Deakins nyerte az operatőri Oscart

04:58
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb vágás: Az aszfalt királyai

Andrew Buckland és Michael McCusker kapják a díjat. James Mangold autós filmje ezzel megszerezte második Oscar-díját.

05:10
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Így vette át Roger Deakins második Oscar-díját

Évekig hiába várt az elismerésre, holott 1995 óta olyan filmekért jelölték, mint a Fargo, Az ember, aki ott sem volt, a Nem vénnek való vidék vagy A felolvasó. 2018-ban tört meg a jég a Szárnyas fejvadás 2049-el. Most az 1917-ért kapott Oscart.

05:17
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Legjobb vizuális effektek: 1917

Újabb elismerés Sam Mendes I. világháborús eposzának. A díjat Guillaume Rocheron, Greg Butler és Dominic Tuohy nyerte.

05:20
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Legjobb smink: Botrány

Kazu Hiro, Anne Morgan és Vivian Baker kapják az elismerést Charlize Theron és Nicole Kidman átváltoztatásáért.

05:21
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Jön a legjobb nemzetközi film díja

Ezek a jelöltek:

Corpus Christi (lengyel) – rendező: Jan Komasa
Élősködők (koreai) – rendező: Pong Dzsunho
Fájdalom és dicsőség (spanyol) – rendező: Pedro Almodóvar
Méz – királynő (török) – rendező: Tamara Kotevska és Ljubomir Stefanov
Nyomorultak (francia) – rendező: Ladj Ly

05:27
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Az Élősködők lett a legjobb nemzetközi film

05:29
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Így játszottak a Macskák a mikrofonnal

A Macskák című film két szereplője, James Corden és Rebel Wilson macskás jelmezbe öltözve püffölték a mikrofont, mielőtt felkonferálták a vizuális effekt díjazottjait (1917).

05:31
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Magyar film is szerepelt a legjobb nemzetközi film jelöltjeit felvezető montázsban

Egy rövid jelenet erejéig megidézték Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-nyertes filmjét.

05:38
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Most már ihatok! - mondta az Élősködők rendezője

Ezzel nyugtázta Pong Dzsunho a legjobb nemzetközi film Oscar-díját. Örül, hogy elsőként nyerte meg az új kategória díját (a díjat idén keresztelték át, korábban legjobb idegen nyelvű filmként adták át). Az egyre felszabadultabb (ma már forgatókönyvírói Oscart is nyert) rendező ugyanakkor még okkal izgulhat a rendezői és a legjobb film kategóriáinál is.

05:44
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A friss Oscar-díjas Taika Waititi köszöntötte az életműdíjasokat

Geena Davis, Wes Studi ott volt, David Lynch és Lena Wertmüller az idei Oscar-életműdíjasok. Lynch és Wertmüller nem ment el a gálára.

05:46
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A Jokeré a legjobb eredeti filmzene díja

Hildur Gu?nadóttir Emmy-díjas zeneszerzőnő zenéje kapta az elismerést.

05:52
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Elton John és Bernie Taupin kapták a legjobb betétdal Oscarját

Az (I'm Gonna) Love Me Again című dalukat díjazták a Rocketman c. Elton John életrajzi filmből

05:53
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Jön a rendezői díj

Ők a jelöltek:

Sam Mendes – 1917
Todd Phillips – Joker
Pong Dzsunho  – Élősködők
Martin Scorsese – Az ír
Quentin Tarantino – Volt egyszer egy Hollywood

05:54
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Pong Dzsunho nyert

A dél-koreai direktor lett a legjobb rendező az Élősködőkkel. Ezzel máris borult a papírforma, a legtöbben ugyanis Sam Mendest tartották esélyesnek.

05:56
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Mindjárt kiderül, révbe ér-e a Joker

Jönnek a legjobb férfi főszereplők, ők a jelöltek:

Antonio Banderas – Fájdalom és dicsőség mint Salvador Mallo
Leonardo DiCaprio – Volt egyszer egy Hollywood mint Rick Dalton
Adam Driver – Házassági történet mint Charlie Barber
Joaquin Phoenix – Joker mint Arthur Fleck / Joker
Jonathan Pryce – A két pápa mint Jorge Mario Bergoglio bíboros

06:02
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Udvardy Annáról, a Mindenki produceréről is megemlékeztek

Az Oscar-díjas rövidfilm tavaly elhunyt produceréről is megemlékeztek az idei In Memoriam blokkban az Oscar szervezői. Az elmúlt év nagy veszteségeiről megemlékező összeállítás fotóanyagát itt lehet megnézni.

06:07
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Ha lehetne, az Élősködők rendezője ötfelé osztaná Oscar-díját

Ha az amerikai filmakadémia engedné, ötfelé vágnám a díjamat és szétosztanám közöttetek - mondta Pong Dzsunho, az Élősködők dél-koreai rendezője köszönőbeszédében. Külön hálálkodott Martin Scorsesenek, akinek egész pályafutása óriási hatással volt az övére. Pong Dzsunho Az ír rendezőjét méltató szavaira sokan felállva tapsolták Scorseset.

06:08
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

A legjobb férfi főszereplő: Joaquin Phoenix

A Jokerért kapta a díjat.

Joker (Joaquin Phoenix) Forrás: Intercom
06:11
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Jönnek a női főszereplők

Ők a jelöltek: 

Cynthia Erivo – Harriet mint Harriet Tubman
Scarlett Johansson – Házassági történet mint Nicole Barber
Saoirse Ronan – Kisasszonyok mint Josephine "Jo" March
Charlize Theron – Botrány mint Megyn Kelly
Renée Zellweger – Judy mint Judy Garland

06:15
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Renée Zellweger nyert

A Judy c. filmben Judy Garlandként érdemelte meg második Oscar-díját (2004-ben a Hideghegy mellékszerepéért díjazták).

Judy Forrás: Vertigo Media
06:15
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Már csak a legjobb film díja van hátra

Ezek a jelöltek: 

1917
Az aszfalt királyai
Az ír
Élősködők
Házassági történet
Jojo Nyuszi
Joker
Kisasszonyok
Volt egyszer egy Hollywood

06:24
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Így örült az Élősködők stábja Pong Dzsunho rendezői díjának

06:28
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Az Élősködők a legjobb film

Ezzel végleg filmtörténelmet írt. Először nyerte nemzetközi film az Oscar fődíját

06:30
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Az Élősködők az idei Oscar legnagyobb nyertese

S miközben Pong Dzsunho a rendezői díj átvételekor méltatta Scorseset, az amerikai rendezőlegenda és Az ír a legnagyobb vesztes (10 jelölésből 0 díj).

06:40
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Így köszönte meg Joaquin Phoenix az Oscart

A bátyjára, a tragikus körülmények között 23 éves korában meghalt River Phoenixre emlékezett.

07:00
február 10, 2020
Vágólapra másolva!

Véget ért az idei Oscar, ők a nyertesek

Az idei Oscar-díjasok:

Legjobb film: Élősködők

Legjobb rendező: Pong Dzsunho (Élősködők)

Legjobb férfi főszereplő: Joaquin Phoenix (Joker)

Legjobb női főszereplő: Renée Zellweger (Judy)

Legjobb férfi mellékszereplő: Brad Pitt (Volt egyszer egy Hollywood)

Legjobb női mellékszereplő: Laura Dern (Házassági történet)

Legjobb operatőr: Roger Deakins (1917)

Legjobb eredeti forgatókönyv: Pong Dzsunho és Han Dzsinvon (Élősködők)

Legjobb adaptált forgatókönyv: Taika Waititi (Jojo Nyuszi)

Legjobb nemzetközi film: Élősködők

Legjobb animációs film: Toy Story 4.

Legjobb dokumentumfilm: American Factory

Legjobb rövid dokumentumfilm: Learning to Skateboard in a Warzone (If You're a Girl)

Legjobb élőszereplős rövidfilm: The Neighbors' Window

Legjobb animációs rövidfilm: Hair Love

Legjobb eredeti filmzene: Hildur Gu?nadóttir (Joker)

Legjobb eredeti betétdal: (I'm Gonna) Love Me Again" a Rocketman c. filmből – zene: Elton John; szöveg: Bernie Taupin

Legjobb hangvágás:  Donald Sylvester (Az aszfalt királyai)

Legjobb hangkeverés: Mark Taylor és Stuart Wilson (1917)

Legjobb látványtervezés: Barbara Ling és Nancy Haigh (Volt egyszer egy Hollywood)

Legjobb smink: Kazu Hiro, Anne Morgan és Vivian Baker (Botrány)

Legjobb jelmez:  Jacqueline Durran (Kisasszonyok)

Legjobb vágás: Andrew Buckland és Michael McCusker (Az aszfalt királyai)

Legjobb vizuális effektek: Guillaume Rocheron, Greg Butler és Dominic Tuohy (1917)