Oscar-díj: Nyert a Zöld könyv, a Roma mégis filmtörténelmet írt

Események

Oscar-díjak
Alfonso Cuarón mexikói rendező, miután átvette a legjobb operatőrnek járó díjat a 91. Oscar-gálán
Vágólapra másolva!
91. alkalommal rendezte meg az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2018-as év legjobb filmjeit és filmeseit díjazó Oscar-gálát, harminc év után házigazda nélkül.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül53 bejegyzés

A Los Angeles-i Dolby Színházban tartott díjátadón 24 kategóriában hirdették ki a győzteseket: a legtöbb jelölést A kedvenc és a Roma kapta (10-10), utóbbit a legjobb film és a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában is jelölték. Az Oscar története során még nem volt példa arra, hogy idegen nyelvű film nyerte volna a legjobb filmnek járó elismerést, és ez a Romá-nak sem sikerült. Cuarón mégis Oscar-történelmet írt, legalábbis Mexikó és a Netflix számára. A Roma elnyerte a legjobb idegen nyelvű film díját, Cuarón pedig a legjobb rendező és operatőr Oscarját. A legjobb film a Zöld könyv lett, és szintén elnyerte a legjobb forgatókönyv és mellékszereplő díját. A legtöbb Oscart (4) a Bohém rapszódia nyerte, 3 technikai díj mellett Rami Malek elismerésének örülhettek a film alkotói. A 10 Oscarra jelölt A kedvenc végül csak a legjobb színésznő aranyszobrát nyerte meg, Olivia Colmannek köszönhetően. Lady Gaga zeneszerzőként lett Oscar-díjas, és a Free Solo című dokumentumfilm apai ágon magyar rendezőnőjének elismerése miatt tovább gazdagodott a magyar vonatkozású Oscarok száma.

01:58
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Nincs házigazda, de lesznek sztárok a színpadon

Harminc év után ismét házigazda nélkül vezénylik le az Oscar-gálát. Kevin Hart 2018 decemberében lépett vissza, mert kritizálták évekkel korábbi homofób viccei miatt. Így sem lesz hiány sztárokból a színpadon, a díjakat olyan hírességek adják át, mint Jennifer Lopez, Daniel Craig, Chris Evans, Whoopi Goldberg, Brie Larson, Charlize Theron, Javier Bardem, Laura Dern, Samuel L. Jackson, Stephan James, Allison Janney,  Jason Momoa, Michael Keaton, Frances McDormand, Helen Mirren, Gary Oldman, Sam Rockwell (aki idén ismét jelölt), Pharrell Williams, Barbra Streisand vagy Serena Williams. Fellép a Bohém rapszódia "témája", a Queen is.

02:05
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Jennifer Lopez 20 évvel ezelőtti videóval készült az idei Oscarra

Az énekes-színésznő 1999-ben a legjobb eredeti dalnak járó díj nyertesét (Stephen Schwartz: When You Belive az Egyiptom hercege c. rajzfilmből) jelentette be, ruháját azóta is sokan emlegetik.

02:21
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Érkeznek a sztárok a vörös szőnyegre

Amy Adamst eddig hatszor jelölték, most Az alelnök legjobb női mellékszerepéért

02:23
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Alighanem Billy Porter ruhája lesz az idei Oscar legemlékezetesebb darabja

02:26
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Emma Stone ebben a ruhában izgul a legjobb női mellékszereplő díjáért

02:31
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Jason Momoa és Lisa Bonet is megérkeztek

02:41
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Rachel Weisz is a jelöltek között, A kedvenc három színésznőjét is jelölték

Olivia Colman a legjobb színésznő, Emma Stone és Weisz a legjobb női mellékszereplő esélyesei között van, mindhárman nagyot alakítanak a 10 Oscarra jelölt A kedvencben

02:45
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Még félóra és kezdődik a gála, először a legjobb női mellékszereplő díját adják át

Ők a jelöltek:

Amy Adams – Az alelnök

Marina de Tavira – Roma 

Regina King – If Beale Street Could Talk 

Emma Stone – A kedvenc 

Rachel Weisz – A kedvenc 

Emma Stone-t eddig ötször, Weiszt másodszor jelölték Oscarra

02:49
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Lady Gaga feketében reménykedik

A Csillag születik Oscar-jelölt sztárja ebben a ruhában érkezett a gálára:

02:53
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Lady Gaga egy valamiben biztos hasonlít Audrey Hepburnre

Az énekes-színésznő nyakéke is sárga gyémánt ékköves Tiffany, ilyet utoljára Audrey Hepburn viselt az Oscar-gálán, 1961-ben.

02:56
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Az Oscar egyik favoritja is megérkezett

Olivia Colman A kedvenc főszerepéért a legjobb színésznő díjára esélyes

02:59
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Rami Malek visszafogott rocker

A Queen történetét elregélő Bohém rapszódia főszereplője alkalomhoz illő szmokingban és Lucy Boynton oldalán érkezett a gálára.

03:01
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Queennel indul a gála

A brit legenda és Adam Lambert a We will rock you-val kköszönti az Oscar közönségét

03:04
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Hétszer jelölték, talán most nyer

Glenn Close Olivia Colman mellett az idei Oscar legjobb színésznői elismerésének legnagyonn esélyese. Eddig hétszer jelölték, de még nem kapott díjat. Talán most, A férfi mögött főszerepéért

03:13
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A legjobb női mellékszereplő: Regina King

Tina Fey, Amy Poehler és Maya Rudolph jelentették be a díjat, akik (műsorvezető hiányában) némi vicces felvezetővel igyekeztek húzni az időt. Regina Kingnek ez volt az első jelölése, amit a Ha a Beale utca mesélni tudna c. filmben nyújtott alakításáért kapott. 

03:16
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Jason Momoa és Hellen Mirren jelentik be a legjobb dokumentumfilm díját

Ők a jelöltek:

Free Solo – Elizabeth Chai Vasarhelyi, Jimmy Chin, Evan Hayes, és Shannon Dill
Hale County This Morning, This Evening – RaMell Ross, Joslyn Barnes, és Su Kim
Minding the Gap – Bing Liu és Diane Quon
Apákról és fiaikról – Talal Derki, Ansgar Frerich, Eva Kemme, és Tobias N. Siebert
RBG – Betsy West és Julie Cohen

Elizabeth Chai Vasarhelyi apai ágon magyar.

03:17
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Vásárhelyi miatt van magyar Oscar-díjas idén is!

A legtöbb női jelöltet felvonultató kategóriában, a dokumentumfilmesek között nyert Free Solo című filmjével, ami azt mutatja be, hogyan mászta meg Alex Honnold az El Capitan csúcsot 2017 júniusában. A filmet az apai ágon magyar, anyai ágon hongkongi Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin rendezte.

03:27
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Legjobb smink: Greg Cannom, Kate Biscoe, és Patricia Dehaney

Az alelnök c. filmért

03:32
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Megvan a Fekete Párduc első Oscar-díja

Ruth E. Cartert harmadszorra jelölték, most megnyerte a legjobb jelmeztervező díját.

03:40
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Jennifer Lopez és Chris Evans adták át a látványtervezői díjat

Ez a  Fekete Párduc második díja ma éjjel. A filmért Hannah Beachler és Jay Hart munkáját díjazták.

03:45
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Alfonso Cuarón lett a legjobb operatőr!

A Roma rendezője, forgatókönyvírója, producere és fotográfusa máris nyert egy díjat. Rendezőként és vágóként korábban a Gravitációért díjazták.

03:57
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Bohém rapszódia is megnyerte első Oscarját

A legjobb hangvágás Oscarját Paul Massey, Tim Cavagin és John Casali kapták a Queen-filmért. 

03:59
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Újabb technikai díj a Bohém rapszódiának

A hangkeverés Oscárját is a Queen-film hangmérnökei (John Warhurst és Nina Hartstone) vehették át

04:07
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Roma a legjobb idegen nyelvű film!

Megvan Mexikó első hivatalos Oscar-díja a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában (eddig 9 alkalommal jelöltek mexikói alkotást a díjra). A díjat átadó Javier Bardem egyébként megjegyezte, mekkora az átfedés az idegen nyelvű film és a többi kategória jelöltjei között. 

04:16
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Most nyert a Roma, de lehet, Cuarón Ang Lee sorsára jut

Idegen nyelvű filmet korábban csak egyszer jelöltek ennyire sok Oscar-díjra, mint a Romát: Ang Lee Tigris és sárkány című vu-hsziáját 2001-ben szintén 10 kategóriában nominálták, amiből 4 díjat nyert: a legjobb idegen nyelvű film, operatőr, látványtervezés és eredeti dal kategóriájában. Korábban még nem fordult elő, hogy idegen nyelvű film nyerje a legjobb film díját, és az is lehet, hogy Cuarón filmje azzal, hogy megnyerte Mexikó díját az idegen nyelvű filmek között, elvesztette az esélyt a fődíjra.

04:19
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A legjobb vágás: Bohém rapszódia

A zeneszerzőként is tevékenykedő John Ottman (Közönséges bűnözők, Kábelbarát) első jelölését váltotta díjra. Ez a Queen-film harmadik díja.

04:21
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Daniel Craig és Charlize Theron a színpadon

A legjobb férfi mellékszereplő díját adják át.

Ők a jelöltek.

Mahershala Ali – Zöld könyv – Útmutató az élethez mint „Doc" Don Shirley
Adam Driver – Csuklyások – BlacKkKlansman mint Philip „Flip" Zimmerman
Sam Elliott – Csillag születik mint Bobby Maine
Richard E. Grant – Megbocsátasz valaha? mint Jack Hock
Sam Rockwell – Alelnök mint George W. Bush

04:25
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Mahershala Ali lett a legjobb férfi mellékszereplő

Második jelölését váltotta díjra. Az igaz történeten alapuló Zöld könyv-ben fekete zongoristát alakít, aki az amerikai mély Délen turnézva néz szembe a rasszizmussal.

04:27
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

John Ottman nem említette meg köszönöbeszédében Bryan Singert

Pedig mellette lett sikeres vágó, de a Bohém rapszódia kirúgott rendezőjét pedofil szexbotránya miatt nem divat emlegetni Hollywoodban.

04:32
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Pókember: Irány a Pókverzum! lett a legjobb animációs film

És a többi jelölt:

A Hihetetlen család 2.
Kutyák szigete 
Mirai – Lány a jövőből 
Ralph lezúzza a netet 

04:37
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A legjobb dokumentumfilm, a Free Solo társrendezője érdekes titkot osztott meg

A magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi társrendezője és egyik operatőre, Jimmy Chin arról beszélt, hogy úgy kellett látványos jeleneteket felvennie, hogy "vakon kellett felvennie" bizonyos jeleneteket, azaz nem látta a kamera keresőjében a Free Solo hegymászó főszereplőjét csúcstámadás közben:

Bíztam benne, hogy tökéletes - mondja Chin, majd Vásárhelyi hozzáteszi: az volt.

04:46
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Legjobb animációs rövidfilm: Bao

Domee Shi és Becky Neiman-Cobb örülhetnek a díjnak. 

04:49
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Legjobb rövid dokumentumfilm: Period. End of Sentence

A film alkotónője, Rayka Zehtabchi azzal kezdte köszönőbeszédét, hogy nem is hiszi el, hogy egy menstruációról szóló film nyert Oscart. A film tulajdonképpen arról szól, hogy egy indiai falusi közösségben milyen stigmákkal kell szembenézniük az épp menstruáló nőknek.

04:59
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Az első ember is Oscar-díjas

A legjobb vizuális effektek díját kapta meg Damien Chazelle filmjéért Paul Lambert, Ian Hunter, Tristan Myles, és J. D. Schwalm.

05:01
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Netflix most már idegen nyelvű film Oscar-díjasa

Hivatalos nézőszámokat ugyan nem közöl a Cuarón rendezésében és Ocar-díjas operatőri munkájában készült filmről, amit korlátozottan moziba is küldött.

05:03
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Lady Gaga és Bradley Cooper duettet énekel

Mindkettejüket jelölték színészi díjra a Csillag születikért, amelynek betétdalát adják elő. Cooper 3 jelölést is kapott a filmért, a színészi mellett a legjobb adaptált forgatókönyvért és producerként a legjobb filmért is nominálták. 

05:08
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Legjobb élőszereplős rövidfilm: Skin

Guy Nattiv és Jaime Ray Newman kapták a díjat. 

05:10
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Samuel L. Jackson és Brie Larson a színpadon

A két színész a Marvel kapitányban együtt játszik, most forgatókönyvírói díjat adnak át.

05:12
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Zöld könyv megszerezte második díját is

Nick Vallelonga, Brian Currie, és Peter Farrelly nyerték a legjobb eredeti szkript Oscarját.

További jelöltek:

A kedvenc – forgatókönyvíró: Deborah Davis és Tony McNamara
A hitehagyott – forgatókönyvíró: Paul Schrader
Roma – forgatókönyvíró: Alfonso Cuarón
Alelnök – forgatókönyvíró: Adam McKay

05:14
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Ilyen szerelmesen nézett egymásra Lady Gaga és Bradley Cooper

05:16
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Csuklyások – BlacKkKlansman írói kapták a legjobb adaptált forgatókönyv díját

Charlie Wachtel és David Rabinowitz, valamint Kevin Willmott és Spike Lee írták a forgatókönyvet Ron Stallworth Csuklyások c. memoárkötete alapján. Spike Leet korábban már jelölték forgatókönyvíróként, a Szemet szemért című filmjéért.

05:24
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Fekete Párduc újabb díja: legjobb eredeti filmzene

Ez volt Ludwig Göransson első jelölése. Idén 3 Grammyt nyert.

05:27
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Lady Gaga Oscar-díjas!

A Csillag születik legjobb eredeti betétdaláért Mark Ronson, Anthony Rossomando, és Andrew Wyatt társaságában kapta a díjat.

05:34
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A filmművészet halottaira emlékeznek az Oscaron

A legutóbbi gála óta olyan nagy művészek haltak meg, mint Milos Forman, Bernardo Bertolucci, William Goldman, Nicolas Roeg, Bruno Ganz, Albert Finney, Neil Simon, Burt Reynolds, Raymond Chow, Robby Müller, Narbara Harris, Claude Lanzmann vagy Penny Marshall.

05:41
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Barbra Streisand is díjat ad át

A kétszeres Oscar-díjas színésznőt álló taps fogadta. A legjobb színész díját jelenti be.

05:44
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Az amerikai filmakadémia kifelejtette az egyik legnagyobb producert a megemlékezésből

Andy Vajna, a magyar filmipart kormánybiztosként megújító szakember olyan filmeket hozott tető alá, mint a Rambo, a Terminator 2, az Oscar-díjas Evita, a 4 Oscarra jelölt Nixon vagy az Angyalszív.

Sylvester Stallone és Andy Vajna a Rambo 3. forgatásán Forrás: Andy Vajna magángyűjteménye
05:46
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Rami Malek a legjobb színész

Ahogy az várható volt, a Bohém rapszódia főszereplője kapta a díjat.

05:53
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Hamarosan kiderül, hogy Glenn Close, Olivia Colman vagy Lady Gaga örülhet-e a színésznői díjnak

Vagy esetleg a másodjára jelölt Melissa McCarthy lesz a befutó. Hacsak nem díjazzák az elsőfilmes Yalitza Apariciót a Romáért. Sam Rockwell és Frances McDormand, a Három óriásplakát Ebbing határában tavaly díjazott két színésze adják át a díjat.

06:00
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Olivia Colman nyert

Ez is szinte biztos volt: A királynő főszereplője nyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart. Glenn Close hetedik alkalommal sem nyert.

Olivia Colman A kedvencben Forrás: Fox Searchlight Pictures
06:09
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Alfonso Cuarón a legjobb rendező!

A Roma rendezője második díját kapja ma este, operatőrként is díjazták. Ez a második rendezői Oscarja, korábban a Gravitációért vehette át a díjat, akkor vágóként is elismerték. A díjat egy másik mexikói rendező, Guillermo del Toro adta át, aki tavaly a legjobb filmként is díjazott A víz érintésével nyert.

06:13
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Már csak a legjobb film díja van hátra: kiderül, tarol-e a Roma

A díjat Julia Roberts adja át.

06:15
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

A Zöld könyv lett a legjobb film

Alfonso Cuarón Romája így nem lehetett az első idegen nyelvű alkotás, amely elnyeri a fődíjat. Peter Farelly filmje nem csak a Romát, de a szintén 10 Oscarra jelölt A kedvencet is megelőzte.

06:27
február 25, 2019
Vágólapra másolva!

Itt az összes díjazott

Legjobb film: Zöld könyv

Legjobb rendező: Alfonso Cuarón

Legjobb színésznő: Olivia Colman

Legjobb színész: Rami Malek

Legjobb női mellékszereplő: Regina King

Legjobb férfi mellékszereplő: Mahershala Ali

Legjobb idegen nyelvű film: Roma

Legjobb eredeti forgatókönyv: Zöld könyv (Nick Vallelonga, Brian Currie és Peter Farrelly)

Legjobb adaptált forgatókönyv: Csuklyások – BlacKkKlansman (Charlie Wachtel és David Rabinowitz, valamint Kevin Willmott és Spike Lee)

Legjobb operatőr: Alfonso Cuarón

Legjobb animációs film: Pókember: Irány a Pókverzum!

Legjobb dokumentumfilm: Free Solo

Legjobb rövid dokumentumfilm: Period. End of Sentence.

Legjobb élőszereplős rövidfilm: Skin

Legjobb animációs rövidfilm: Bao

Legjobb eredeti filmzene: Ludwig Göransson a Fekete Párducért

Legjobb eredeti betétdal: Shallow a Csillag születik c. filmből (Lady Gaga, Mark Ronson, Anthony Rossomando, és Andrew Wyatt)

Legjobb hangkeverés: Bohém rapszódia

Legjobb hangvágás: Bohém rapszódia

Legjobb látványtervezés:Fekete Párduc

Legjobb smink: Az alelnök

Legjobb jelmez: Fekete Párduc

Legjobb vágás: Bohém rapszódia (John Ottman)

Legjobb vizuális effektek: Az első ember