90. Oscar-gála: A víz érintése a legjobb film, Gary Oldman és Frances McDormand a legjobb színészek - percről percre

Események

90th Annual Academy Awards - Arrivals 2018 Oscars Helen Mirren
Vágólapra másolva!
Alaposan szétszórták a díjakat a 90. Oscar-gálán. A legtöbb, összesen 13 kategóriában jelölt A víz érintése négy aranyszobrot kapott, köztük a legjobb film és a legjobb rendezés díját. A Dunkirk három technikai díjban részesült, a szintén favorizált, a korábbi díjátadókon taroló Három óriásplakát Ebbing határában két színészdíjjal távozott. A színészi díjaknál érvényesült a papírforma: Sam Rockwell, Allison Janney, Frances McDormand és Gary Oldman korábban is megnyerte az Oscart előjelző elismeréseket. Idén is volt magyar Oscar-jelölt alkotás. Enyedi Ildikó filmje egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással versenyzett a legjobb idegen nyelvű film díjáért, amelyet végül a chilei Una Mujer Fantástica nyert meg. A Testről és lélekről eddig számos rangos nemzetközi elismerésben részesült, tavaly februárban elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, de Sidney-ben is fődíjjal jutalmazták. Sőt, a Filmalap támogatásával készült film operatőre, Herbai Máté tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját vehette át, női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte a legjobb színésznőnek járó Európai Filmdíjat. Enyedi Ildikó filmjével egymást követő három évben harmadjára izgulhattunk az amerikai filmakadémia elismeréséért: két évvel ezelőtt Nemes Jeles László filmje, a Saul fia nyerte el a legjobb idegen nyelvű film aranyszobrát, tavaly pedig Deák Kristóf Mindenki című alkotása kapta a legjobb rövidfilm díját. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül48 bejegyzés
02:17
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Érkeznek a sztárok: így vonulnak a vörös szőnyegen

Az Oscar-gála - szemben a Golden Globe és a BAFTA díjátadóival - nem a fekete ruhákról szól.

A MeToo szervezői már korábban jelezték: nem tartják lényegesnek, hogy a gála vörös szőnyegén vonuló sztárok fekete ruhában tanúsítsák szolidaritásukat a szexuális visszaélések áldozataival, fontosabbnak érzik a tetteket, és azt tervezik, hogy inkább a műsorban szentelnek egy pillanatot a közös kiállásnak.

Ennek megfelelően a hölgyek éltek a lehetőséggel.

Jane Fonda fehér ruhában érkezett a gálára. Forrás: WireImage/2018 Kevin Mazur/Kevin Mazur

Allison Janney, az Én, Tonya című film szerepéért a legjobb női mellékszereplőnek járó díjra esélyes színésznő például vörösben érkezett.

Allison Janney az Én, Tonya című filmben nyújtott alakításáért esélyes a díjra. Forrás: FilmMagic/2018 Jeff Kravitz/Jeff Kravitz

Sam Rockwell, a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért a legjobb mellékszereplő kategóriájának favoritja pedig már a bevonuláskor remek hangulatban volt, és megcsókolta a barátnőjét, Leslie Bibbet.

02:21
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Hamar kiderül, sikerül-e a magyar csoda

Két éve a gála utolsó etapjában adták át a legjobb idegen nyelvű kategória díját, most nem kell ilyen sokat várnunk: a 24 kategória közül a nyolcadikként hirdetik ki a legjobb idegen nyelvű film nyertesét, azaz körülbelül fél 4-kor kiderül, sikeresen szorítottunk-e Enyedi Ildikó filmjéért.

02:38
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Harvey Weinstein két áldozata közösen fotózkodott

Mira Sorvino és Ashley Judd együtt vonult a vörös szőnyegen. A két színésznő az elsők között állt elő azzal, hogy Harvey Weinstein hollywoodi producer zaklatta őket.

Forrás: Reuters/Mario Anzuoni
02:40
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Európa legjobb színésznője így készült a mai gálára

Borbély Alexandra néhány órával ezelőtt osztotta meg Instagramján azt a fotót, ahogy teljes arcpakolásban, kipihenten készül az éjszakai izgalmakra.

??????

Alexandra Borbely (@szandraborbelyova) által megosztott bejegyzés,

02:44
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A Testről és lélekről alkotói is megérkeztek a gálára

A Magyar Nemzeti Filmalap két órája osztotta meg a Facebookon, hogy Enyedi Ildikóék elindultak a Los Angeles-i Dolby Színházba.

02:52
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Így sztárolják Sam Rockwellt a többiek

Az első díjat a legjobb mellékszereplőnek adják át. Sokak szerint Sam Rockwell a legesélyesebb a Három óriásplakát Ebbing határában című filmben nyújtott alakításáért. A Dolby Színházban többen, például Chris Messina és Matt Ross is úgy gondoják, Rockwellnek kell kapnia a díjat.

03:00
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Így érkezett meg a Szólíts a neveden két sztárja

Timothée Chalamet és Armie Hammer boldogan mosolyognak a vörös szőnyegen.

03:05
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a show, Jimmy Kimmel a színpadon

A háromórás, élő televíziós közvetítés házigazdája a tavalyi év után idén is Jimmy Kimmel. A népszerű műsorvezető, komikus, Billy Crystal 1997-98-as szereplése után a második művész, aki két egymást követő évben vezeti a díjkiosztó gálát.

"Történelmet írunk" - kezdte. Majd kicsit humorizál az Oscar-szobron, mennyire ártalmatlan a nőkre nézve, mivel békésen pózol, és nincs nemi szerve.

03:18
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Megvan az első díj

A legjobb mellékszereplőnek járó díjnak Sam Rockwell örülhet. 

Őket jelölték a kategóriában:

Willem Dafoe – Floridai álom mint Bobby Hicks
Woody Harrelson – Három óriásplakát Ebbing határában mint Bill Willoughby rendőrfőnök
Richard Jenkins – A víz érintése mint Giles
Christopher Plummer – A világ összes pénze mint J. Paul Getty
Sam Rockwell – Három óriásplakát Ebbing határában mint Jason Dixon rendőrtiszt

03:23
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Ezt írtuk a Három óriásplakát színészeiről

A film tele elképesztő színészi alakításokkal, de a kőkemény anyát megszemélyesítő Frances McDormand, a privát poklával megküzdő rendőrfőnököt alakító Harrelson, és a kőbunkó, dühkitöréseit visszafogni képtelen zsaru szerepében Sam Rockwell kiemelkedőt játszanak. McDormandtól persze már megszokhattuk, hogy egyetlen nézéssel képes mindent elmondani, Rockwell viszont még őt is lejátssza

- írtuk kritikánkban. Rockwell díja egyáltalán nem meglepetés, szinte borítékolható volt, hogy egy ennyire erős alakítást nem lehet díj nélkül hagyni. Ahogy eddig is szinte minden fontosabb díjat bezsebelt a filmért.

03:27
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb smink és haj díját A legsötétebb óra alkotói kapták

Ők voltak a jelöltek:

A legsötétebb óra – Kazuhiro Cudzsi, David Malinowski és Lucy Sibbick
Az igazi csoda – Arjen Tuiten
Viktória királynő és Abdul – Daniel Phillips és Lou Sheppard

03:31
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb jelmez díját a Fantomszál hozta el

Ők voltak a jelöltek:

A legsötétebb óra – Jacqueline Durran
A szépség és a szörnyeteg – Jacqueline Durran
A víz érintése – Luis Sequeira
Fantomszál – Mark Bridges
Viktória királynő és Abdul – Consolata Boyle

A díjat Eve Marie Saint adta át, aki 1954-ben Elia Kazan Rakparton című filmjéért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést. 

03:40
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb dokumentumfilm díját az Icarus kapta

Ők voltak a jelöltek:

Abacus: Small Enough to Jail – Steve James, Mark Mitten és Julie Goldman
Aleppo a végsőkig – Feras Fayyad, Kareem Abeed és Soren Steen Jespersen
Icarus – Bryan Fogel és Dan Cogan
Strong Island – Yance Ford és Joslyn Barnes
Visages villages – Agnes Varda, JR és Rosalie Varda

03:42
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb dokumentumfilm díjára jelölt Agnes Varda mókás ruhában érkezett a gálára

Forrás: Getty Images
03:50
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Állva tapsoltak a 94 éves Eva Marie Saintnek

Az 1924-ben született színésznő méltósággal és humorral áll a korához:

- mondta, mielőtt átadta a legjobb jelmeznek járó díjat. Amikor a színpadra lépett, a közönség egy emberként ünnepelte.

03:58
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb hangvágás: Dunkirk

Ők voltak a jelöltek:

A víz érintése – Nathan Robitaille és Nelson Ferreira
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – Matthew Wood és Ren Klyce
Dunkirk – Richard King és Alex Gibson
Nyomd, Bébi, nyomd – Julian Slater
Szárnyas fejvadász 2049 – Mark Mangini és Theo Green

A díj előtt Mary J. Blige énekelt, és rövid filmes visszatekintést adtak az Oscar elmúlt 90 évéből.

04:01
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb hangkeverés: Dunkirk

Christopher Nolan filmje ebben a kategóriában is elvitte a díjat.

Ők voltak a jelöltek:

A víz érintése – Christian Cooke, Brad Zoern és Glen Gauthier
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – David Parker, Michael Semanick, Ren Klyce és Stuart Wilson
Dunkirk – Mark Weingarten, Gregg Landaker és Gary A. Rizzo
Nyomd, Bébi, nyomd – Julian Slater, Tim Cavagin és Mary H. Ellis
Szárnyas fejvadász 2049 – Ron Bartlett, Doug Hemphill és Mac Ruth

04:04
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Még átadják a legjobb látványterv díját és következik a legjobb idegen nyelvű film díja

Még körülbelül negyedóra és kiderül, sikerül-e zsinórban harmadszor is Oscar-díjat nyernie Magyarországnak.

04:08
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Borbély Alexandra így érkezett meg a Dolby Színházba

04:10
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb látványtervezés: A víz érintése

Ők voltak a jelöltek:

A legsötétebb óra – látványtervező: Sarah Greenwood; díszlet: Katie Spencer
A szépség és a szörnyeteg – látványtervező: Sarah Greenwood; díszlet: Katie Spencer
A víz érintése – látványtervező: Paul Denham Austerberry; díszlet: Shane Vieau és Jeff Melvin
Dunkirk – látványtervező: Nathan Crowley; díszlet: Gary Fettis
Szárnyas fejvadász 2049 – látványtervező: Dennis Gassner; díszlet: Alessandra Querzola

04:21
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Warren Beatty a backstage-ben mosolyog

Remélhetőleg idén nem cserélik fel a legjobb film nyertesének nevét tartalmazó borítékot, és a színész továbbra is felszabadultan mosolyoghat.

04:24
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A chilei film nyert

A Testről és lélekről mellett ezek a filmek voltak a jelöltek:

A négyzet (Svédország) (svédül) – rendező: Ruben Östlund
L'insulte (Libanon) (arabul) – rendező: Ziad Doueiri
Szeretet nélkül (Oroszország) (oroszul) – rendező: Andrej Zvyagintsev
Una Mujer Fantástica (Chile) (spanyolul) – rendező: Sebastian Lelio

04:27
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Nincs okunk szomorkodni

Enyedi Ildikó filmje minden elképzelhető díjat begyűjtött, az Oscar-díj nem jött össze, de nincs okunk szomorkodni: Arany Medve, Arany Béka, Európai Filmdíj stb.

Maga Enyedi Ildikó is higgadtan nyilatkozott a Duna TV-nek még a gála előtt.

Vidáman és nyugodtan állunk a megmérettetés előtt..

- mondta.

 

04:31
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Allison Janney lett a legjobb női mellékszereplő

Ahogy a férfi mellékszereplőknél, itt is érvényesült a papírforma, Janney korábban minden fontosabb elismerést megkapott, ő volt az Oscar favoritja is az Én, Tonya című filmben nyújtott alakításával.

Ők voltak a jelöltek:

Mary J. Blige – Mudbound mint Florence Jackson
Allison Janney – Én, Tonya mint LaVona Golden
Lesley Manville – Fantomszál mint Cyril Woodcock
Laurie Metcalf – Lady Bird mint Marion McPherson
Octavia Spencer – A víz érintése mint Zelda Fuller

04:38
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb animációs rövidfilm:Dear Basketball

Kobe Bryant forgatókönyvéből készült film nyerte a legjobb rövid animációs film díját.

Ezek a filmek versenyeztek:

Dear Basketball

Garden Party

Lou

Negative Space

Revolving Rhymes

Egyébként ebben a kategóriában nyertünk először Oscart, 1981-ben Rófusz Ferenc A légy című alkotásáért.

04:41
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb animációs film: Coco

Ezzel a Pixar elnyerte kilencedik Oscar-díját.

A kategóriában ezek a filmek versenyeztek:

Bébi úr – Tom McGrath és Ramsey Ann Naito
Coco – Lee Unkrich és Darla K. Anderson
Ferdinánd – Carlos Saldanha
Loving Vincent – Dorota Kobiela, Hugh Welchman és Ivan Mactaggart
A kenyérkereső – Nora Twomey és Anthony Leo

04:54
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A Szárnyas fejvadász 2049-ben voltak a legjobb vizuális effektek

Ők voltak a jelöltek:

A galaxis őrzői vol. 2. – Christopher Townsend, Guy Williams, Jonathan Fawkner és Dan Sudick
A majmok bolygója: Háború – Joe Letteri, Daniel Barrett, Dan Lemmon és Joel Whist
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – Ben Morris, Mike Mulholland, Neal Scanlan és Chris Corbould
Kong: Koponya-sziget – Stephen Rosenbaum, Jeff White, Scott Benza és Mike Meinardus
Szárnyas fejvadász 2049 – John Nelson, Gerd Nefzer, Paul Lambert és Richard R. Hoover

04:58
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb vágás:Dunkirk

Ők voltak a jelöltek:

A víz érintése – Sidney Wolinsky
Dunkirk – Lee Smith
Én, Tonya – Tatiana S. Riegel
Három óriásplakát Ebbing határában – Jon Gregory
Nyomd, Bébi, nyomd – Paul Machliss és Jonathan Amos

A nyertest Matthew McConaughey jelentette be. Lee Smith rendkívül komoly munkát végzett a Dunkirk-kel, a kategória jelöltjei közül ő érdemelte meg leginkább az elismerést.

05:09
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Így mulat Guillermo del Toro

05:13
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb rövid dokumentumfilmnek hosszú a címe

A 40 perces Heaven is a Traffic Jam on the 405 nyert.

Ők voltak a jelöltek:

Edith+Eddie – Laura Chekoway és Thomas Lee Wright
Heaven is a Traffic Jam on the 405 – Frank Stiefel
Heroin(e) – Elaine McMillion Sheldon és Kerrin Sheldon
Knife Skills – Thomas Lennon
Traffic Stop – Kate Davis és David Heilbroner

05:15
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Ashley Judd vidáman integet a backstage-ből

05:17
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb rövidfilm: The Silent Child

Ezek a filmek versenyeztek:

DeKalb Elementary
The Eleven O'Clock
My Nephew Emmett
The Silent Child
Watu Wote/All of Us

Tavaly ebben a kategóriában nyert a Mindenki, megszerezve ezzel Magyarország negyedik Oscar-díját.

05:30
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Így táncol Tiffany Haddish a színfalak mögött

05:35
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb adaptált forgatókönyv: Szólíts a neveden

Ebben a kategóriában sem volt igazán nagy meglepetés, nyert a 90 éves James Ivory, akid korábban már háromszor jelöltek a díjra, igaz, rendezőként, legelőször a Szoba kilátással (1985) című filmjéért.

Ők voltak a jelöltek:

Elit játszma – Aaron Sorkin (Molly Bloom Molly's Game: From Hollywood's Elite to Wall Street's Billionaire Boys Club, My High-Stakes Adventure in the World of Underground Poker c. művei alapján)
Logan – Farkas – Scott Frank, James Mangold és Michael Green (James Mangold az X-Men képregények, Mark Miller Logan: Kíméletlen jövő című története, valamint az X-men filmsorozat karaktereinek felhasználásával írt története alapján)
Mudbound – Virgil Williams és Dee Rees (Hillary Jordan Mudbound című műve alapján)
Szólíts a neveden – James Ivory (Andre Aciman Szólíts a neveden című regénye alapján)
A katasztrófaművész – Scott Neustadter és Michael H. Weber (Greg Sestero és Tom Bissell The Disaster Artist című regénye alapján)

05:37
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb eredeti forgatókönyv: Tűnj el!

Ők voltak a jelöltek:

A víz érintése – forgatókönyvíró: Guillermo del Toro és Vanessa Taylor
Három óriásplakát Ebbing határában – forgatókönyvíró: Martin McDonagh
Lady Bird – forgatókönyvíró: Greta Gerwig
Rögtönzött szerelem – forgatókönyvíró: Emily V. Gordon és Kumail Nanjiani
Tűnj el! – forgatókönyvíró: Jordan Peele

Ez volt Jordan Peele első jelölése. A díjat Nicole Kidmantől vehette át.

05:50
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb operatőr: Roger Deakins

A díjat Sandra Bullock adta át Roger Deakins-nek a Szárnyas fejvadász 2049 fényképezéséért, akit már 1995-ben jelöltek A remény rabjaiért, és ez volt a 14. nominálása. Köszönőbeszédében Budapestet is megemlítette.

Ők voltak a jelöltek:

A legsötétebb óra – Bruno Delbonnel
A víz érintése – Dan Laustsen
Dunkirk – Hoyte van Hoytema
Mudbound – Rachel Morrison
Szárnyas fejvadász 2049 – Roger Deakins

05:59
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb eredeti filmzene: A víz érintése

Ők voltak a jelöltek:

A víz érintése – Alexandre Desplat
Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik – John Williams
Dunkirk – Hans Zimmer
Fantomszál – Jonny Greenwood
Három óriásplakát Ebbing határában – Carter Burwell

06:03
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Legjobb betétdal: Remember Me

Ők voltak a jelöltek:

„Mighty River" a Mudbound c. filmből – zene és szöveg: Mary J. Blige, Raphael Saadiq és Taura Stinson
„Mystery of Love" a Szólíts a neveden c. filmből – zene és szöveg: Sufjan Stevens
„Remember Me" a Coco c. filmből – zene és szöveg: Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez
„Stand Up For Something" a Marshall c. filmből – zene: Diane Warren; szöveg: Lonnie Lynn és Warren
„This Is Me" A legnagyobb showman c. filmből – zene és szöveg: Benj Pasek és Justin Paul

06:14
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Guillermo del Toro lett a legjobb rendező idén

A díjat Emma Stone adta át a mexikói rendezőnek, akit a legtöbben esélyesnek tartottak az elsimerésre.

Ők voltak a jelöltek:

Paul Thomas Anderson – Fantomszál
Guillermo del Toro – A víz érintése
Greta Gerwig – Lady Bird
Christopher Nolan – Dunkirk
Jordan Peele – Tűnj el!

A díj átadása előtt Tom Petty dalára megemlékeztek azokról a filmesekről, művészekről, akik 2017-ben haltak meg. Olyan sztárok és legendák, mint John Heard, Martin Landau, Roger Moore, Sam Shepard, Jonathan Demme, Jeanne Moreau, George A. Romero, Tom Petty...

06:15
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Jordan Peele az első afroamerikai, aki megnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarját

06:25
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb színész: Gary Oldman

Jane Fonda és Helen Mirren adták át a díjat a Churchill megszemélyesítéséért kitüntetett brit színésznek.

Ők voltak a jelöltek:

Timothée Chalamet – Szólíts a neveden mint Elio Perlman
Daniel Day-Lewis – Fantomszál mint Reynolds Woodcock
Daniel Kaluuya – Tűnj el! mint Chris Washington
Gary Oldman – A legsötétebb óra mint Winston Churchill
Denzel Washington – Roman J. Israel, Esq. mint Roman J. Israel

06:34
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A legjobb színésznő díjánál sem volt meglepetés

Jodie Foster és Jennifer Lawrence jelentették be a díj nyertesét: Frances McDormand kapta a szobrot, ez a második díja, 5 jelölésből.

Ők voltak a legjobb női főszereplő kategória jelöltjei:

Sally Hawkins – A víz érintése mint Elisa Esposito
Frances McDormand – Három óriásplakát Ebbing határában mint Mildred Hayes
Margot Robbie – Én, Tonya mint Tonya Harding
Saoirse Ronan – Lady Bird mint Christine „Lady Bird" McPherson
Meryl Streep – A Pentagon titkai mint Katharine Graham

06:37
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Frances McDormand felállítja a nőket

Arra kérte a közönség soraiban ülő női jelölteket, hogy álljanak fel, és a közönség tapsolja meg őket. A legjobb színésznő díjával kitüntetett, a díjat smink nélkül átvevő színésznő extrém prostestre invitálta a nőket, akiknek "mind megvan a maguk története" és itt az ideje, hogy a producerek és stúdiófőnökök fogadják őket és meghallgassák, milyen filmeket akarnak csinálni.

06:39
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Már csak a legjobb film díja van hátra

Ők a jelöltek:

A legsötétebb óra – Tim Bevan, Eric Fellner, Lisa Bruce, Anthony McCarten és Douglas Urbanski
A Pentagon titkai – Amy Pascal, Steven Spielberg és Kristie Macosko Krieger
A víz érintése – Guillermo del Toro és J. Miles Dale
Dunkirk – Emma Thomas és Christopher Nolan
Fantomszál – Joanne Sellar, Paul Thomas Anderson, Megan Ellison és Daniel Lupi
Három óriásplakát Ebbing határában – Graham Broadbent, Pete Czernin és Martin McDonagh
Lady Bird – Scott Rudin, Eli Bush és Evelyn O'Neill
Szólíts a neveden – Peter Spears, Luca Guadagnino, Emilie Georges és Marco Morabito
Tűnj el! – Sean McKittrick, Jason Blum, Edward H. Hamm Jr. és Jordan Peele.

Annyira szétszórták ma éjjel a díjakat, hogy nehéz tippelni, melyik lehet a fődíj befutója. Talán a Három óriásplakát...

06:42
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Warren Beatty és Faye Dunaway a színpadon

Idén is ők adják át a legjobb film díját. Remélhetőleg idén elmarad a tavalyi borítékos fiaskó.

06:46
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

A víz érintése nyerte a legjobb film díját

Guillermo del Toroék egylőre örülnek, persze a rendező óvatosan közelítette meg a színpadot, hátha kiderül, hogy a Lady Bird nyert.

06:54
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

13 jelölésből 4-et szerzett meg A víz érintése

A legtöbb kategóriában jelölt film a két legfontosabb díjat is elhozta: ez lett 2018-ban a legjobb film az amerikai filmakadémia tagjai szerint, és Guillermo del Torót választották meg a legjobb rendezőnek. 

07:44
március 05, 2018
Vágólapra másolva!

Itt az összes nyertes

Legjobb film: A víz érintése

Legjobb rendező: Guillermo del Toro - A víz érintése

Legjobb színésznő: Frances McDormand - Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb színész: Gary Oldman - A legsötétebb óra

Legjobb női mellékszereplő: Allison Janney - Én, Tonya

Legjobb férfi mellékszereplő: Sam Rockwell - Három óriásplakát Ebbing határában

Legjobb eredeti forgatókönyv: Jordan Peele -  Tűnj el!

Legjobb adaptált forgatókönyv: James Ivory - Szólíts a neveden

Legjobb operatőr: Roger Deakins - Szárnyas fejvadász 2049

Legjobb animációs film: Coco

Legjobb animációs rövidfilm: Dear Basketball

Legjobb idegen nyelvű film: Una Mujer Fantástica (Chile)

Legjobb dokumentumfilm: Icarus 

Legjobb rövid dokumentumfilm: Heaven is a Traffic Jam on the 405

Legjobb élőszereplős rövidfilm: The Silent Child

Legjobb animációs rövidfilm: Dear Basketball

Legjobb eredeti filmzene: A víz érintése – Alexandre Desplat

Legjobb betétdal: Remember Me (Coco)

Legjobb vágás: Lee Smith - Dunkirk

Legjobb hangvágás: Dunkirk – Richard King és Alex Gibson

Legjobb hangkeverés: Dunkirk – Mark Weingarten, Gregg Landaker és Gary A. Rizzo

Legjobb látványtervezés: A víz érintése – látványtervező: Paul Denham Austerberry; díszlet: Shane Vieau és Jeff Melvin

Legjobb smink: A legsötétebb óra – Kazuhiro Cudzsi, David Malinowski és Lucy Sibbick

Legjobb jelmez: Fantomszál – Mark Bridges

Legjobb vizuális effektek: Szárnyas fejvadász 2049 – John Nelson, Gerd Nefzer, Paul Lambert és Richard R. Hoover