Vágólapra másolva!
A Japán Nagydíj utolsó szabadedzését Rosberg egy teljes másodperces előnnyel nyerte meg, miután a csapattársa az időmérő-szimulációjához közeledve kicsúszott, és a gumifalnak ütközve megrongálta az autóját. Vettelt és Räikkönent motorhiba vonta ki a forgalomból.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül20 bejegyzés

Nico Rosberg várhatja a legnyugodtabban a Japán Nagydíj magyar idő szerint reggel 7 órakor kezdődő időmérő edzését, miután 1:33.228-cal messze a leggyorsabb kört futotta a szuzukai harmadik szabadedzésen. A Mercedes másik versenyzője, a pontverseny élén álló Lewis Hamilton néhány perccel az edzés vége előtt a 2-es kanyarnál összetörte az autóját, így nem tudott lefaragni csaknem egy másodperces hátrányából.

Sokat kellett várni, mire a két Mercedes és a két Ferrari pályára lépett az időmérő előtti utolsó tréningen. A levegő és a pálya hőmérséklete is alacsonyabb volt a tegnapi értékeknél, az eső lemosta az aszfaltot, ráadásul a szél is feltámadt, így a pálya tapadása romlott a pénteki edzésekhez képest. Ezért az élmezőny sokáig a bokszban maradt.

Noha pénteken még a Degner kanyarok okozták a legtöbb problémát a versenyzők számára, szombaton eleinte a sikánban és a Spoonban hibáztak a pilóták, köztük Marcus Ericcson és a nagy balesetet megúszó Esteban Gutiérrez. Az utolsó percek során aztán Hamilton és a két Lotus is besokallt az 1-es kanyarnál, de csak a brit pilóta volt kénytelen feladni az edzést.

Rosberg simán nyerte az utolsó szabadedzést Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Nemcsak Hamilton számára sült el balul a szombati harmadik szabadedzés: az idény végén a Red Bulltól váratlanul távozó Sebastian Vettel és a ferraris Kimi Räikkönen is műszaki hibákkal szembesült, így mindketten csupán az edzés első szakaszán tudtak részt venni. A német mindössze hat kört megtéve a 15. helyen zárta az edzést.

Vettel egyértelműen a szuzukai versenyhétvége főszereplőjévé lépett elő, amikor japán idő szerint pénteken este tájékoztatta a Red Bullt, hogy 15 év együttműködés után a következő szezontól a Ferrarinál folytatja pályafutását, ahol a spekuláció szerint Fernando Alonsót váltja. A spanyol pilóta teljesítményén és viselkedésén nem látszott meg a jövőjét övező bizonytalanság, a 3. leggyorsabb volt, de hátránya már 1,2 másodpercre rúgott Rosberg mögött.

A mezőny végén szokatlan tendencia kezd kirajzolódni a sereghajtók között: az idén először fordul elő, hogy Marcus Ericsson következetesen gyorsabb tud lenni a hazai pályán versenyző csapattársánál, Kamui Kobajasinál, sőt a svéd újonc a két Marussiát is meg tudta előzni.

Az időjárás egyelőre kegyes volt a mezőny tagjaihoz, és az FIA az edzés után bejelentette, hogy a vasárnapi futam a közelgő tájfun ellenére az eredeti terv alapján, magyar idő szerint reggel 8 órakor rajtol.

05:46
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik az edzés

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Japán Nagydíj harmadik szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Szuzuka ismét jó idővel fogadta a csapatokat, de most nem ez a legnagyobb hír...

05:48
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel elhagyja a Red Bullt

...hanem az, hogy a Red Bull bejelentette: Sebastian Vettel az év végén elhagyja a Red Bullt, és Danyiil Kvjat lép a helyére. "Nem hiszem, hogy könnyen hozta meg a döntését, nagyon elérzékenyült" - mondta Christian Horner, aki azt is elismerte, hogy Vettel "a Ferrari versenyzője lesz." Ezek szerint Alonso tényleg megy Maranellóból, de hová? Részletek hamarosan.

05:59
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Még mindig jó idő van Szuzukában

A tegnapihoz hasonló, kellemes időjárás fogadja a mezőnyt Szuzukában, a levegő hőmérséklete viszont alacsonyabb, csak 23 fokos, az aszfalt 35 fokos. A hétvége további részére tájfun érkezése várható, a helyzetről tegnapi összefoglalónk itt olvasható.

06:01
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Az átigazolási szezon főszereplőit keresik a kamerák

A jövőre a Ferrarihoz igazoló Sebastian Vettel jelenlegi csapatfőnökével, Christian Hornerrel és a Red Bull tanácsadójával, Dr. Helmut Markóval beszélgetve öltözött az edzés előtt. A kamerák a Scuderiától szinte biztosan távozó Fernando Alonsót és a Red Bullhoz igazoló Danyil Kvjatot is keresték.

06:04
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a harmadik szabadedzés

Pastor Maldonado hajtott elsőként a pályára a Japán Nagydíj harmadik szabadedzésén. A mezőny nagy része egyelőre a bokszban várakozik, de Jean-Eric Vergne rögtön egy mért kört is megkezdett.

06:07
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Marko nehezen találta a szavakat

"Az élet megy tovább" - mondta a Sky Sports-nak Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója, amikor Sebastian Vettel hirtelen távozásáról kérdezték. Az osztrák szakember szerint a vállalat nem keserű protezsáltja elvesztése miatt, és új kihívásokat keresnek sikeres tehetségkutató programjukra építve.

06:09
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Gutiérrez nagy esést úszott meg

Nagy porfelhőt kavarva pördült meg Esteban Gutiérrez a 130R-ből kihajtva. A mexikói versenyző éppen elkerülte a gumifalat és folytatni tudta az edzést. Nem sokkal később csapattársa, Adrian Sutil vágta át a sikánt.

06:10
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Ricciardo vezet 10 perc után

A Red Bullt tegnap összetörő Daniel Ricciardo vezeti a harmadik szabadedzést az első 10 perc után 1:36.327-tel. Egyelőre nyolc versenyző futott mért kört. Az ausztrál mögött Magnussen, Button, Vergne és Vettel következik.

06:14
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Ericsson megpördült

Újabb hiba a sikánban: a caterhames Marcus Ericcson fékezte el magát, majd a bukótér fehér felfestésén megpördült. A svéd pilóta folytatni tudta az edzést. Negyed óra után továbbra is Ricciardo az élen, idejét 1:35.885-re javította.

06:17
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Folyamatosak a hibák

A pálya tegnapinál alacsonyabb hőmérséklete nem segíti a versenyzők boldogulását Szuzukában. Folyamatosan a kisebb-nagyobb hibákat bemutató visszajátszások. Button a sikánban fékezte el magát, Gutiérrez a Spoon kijáratán csúszott ki, Grosjean a hajtűben sokallt be és tért vissza a pályára. Vergne közben 1:35.494-gyel átvette a vezetést.

06:19
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Massa nem siet autóba ülni

Beöltözve, de sisak helyett baseball sapkát viselve várakozik Felipe Massa a Williams bokszában. A szerelők komótos munkáját látva úgy tűnik, probléma merült fel, így a brazil versenyző egyelőre nem tud pályára lépni. Csapattársa, Valtteri Bottas is csupán egy kört tett meg.

06:20
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

A részletek Vettel távozásáról

Marko azt mondta, nincsenek bennük rossz érzések Vettel távozásával kapcsolatban, és nem látták értelmét Alonso szerződtetésének. A részletekről itt írtunk.

06:21
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedesek is kivárnak

Mindössze 1-1 rendszerellenőrző kört tett meg a Mercedes és a Ferrari két-két pilótája az edzés első harmada során. Massa szintén a bokszban várakozik.

06:30
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Rosbergék is belekezdtek

Nico Rosberg vette át a vezetést 1:34.516-tal, de idejét nem sokkal később Hamilton 1:34.210-re javította. A Mercedesek mögött Alonso, Massa, Bottas és Vergne következnek. Räikkönen remegést tapasztalt Ferrariján és erőveszteségre panaszkodott, mérnökével váltóhibát gyanítottak a rádión. A finn versenyző visszatért a bokszba.

06:35
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton is elfékezte magát a hajtűben

Tegnap a Degner kanyarok, ma elsősorban a sikán és a hajtű féktávja okoz gondot a pilótáknak. Ezúttal Hamilton fékezte el magát a hajtűkanyarban, de a Spoon is többen hibáztak már, legutóbb Adrian Sutil járt a bukótérben. Közben úgy tűnik, Vergne befejezte az edzést és utcai ruhában figyeli, ahogy a Toro Rosso szerelői dolgoznak az autóján.

06:43
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Csak Chilton a pályán

Az edzés hajrájára készül a mezőny, így csupán Max Chilton van kint a pályán Szuzukában. A brit pilóta jelenleg az utolsó helyen tartózkodik, egyelőre fél másodperccel lassabb csapattársánál, Jules Bianchinál és a caterhames Kamui Kobajasi is előtte van.

06:53
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Mansell sejtelmesen arra utal, Alonso a McLarenhez tart

A BBC újságírója, Andrew Benson idézte Twitter csatornáján a Honda nagyköveteként Japánban tartózkodó Nigel Mansellt azzal kapcsolatban, hogy mire számít a McLaren-Honda 2015-ös versenyzői felállása kapcsán. "Tudják, mi történik vagy tudniuk kellene" - utalt arra, hogy Sebastian Vettel 2015-től a Ferrari versenyzője lesz, ezzel egyre valószínűbb, hogy Alonso a McLarenhez szerződik.

06:55
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton összetörte a Mercedest

Túl nagy sebességgel érkezett a 2-es kanyarhoz Lewis Hamilton és a zöldbetonra hajtva túlfutott a bukótéren Lewis Hamilton, akinek Mercedesét a gumifal fogta meg. A brit pilóta az autó bal elejével ütközött a falnak és csúnyán összetörte autóját. Hamilton jól van, műszaki hibára nem panaszkodott és a felvételek alapján is úgy tűnt, egyszerűen besokallt. Nem sokkal előtte Rosberg 1:33.228-ra faragta a legjobb köridőt.

06:59
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Maldonado is a kavicságyban

Hamilton balesetéhez kísértetiesen hasonlító módon, ugyanott csúszott ki Pastor Maldonado is, a venezuelai pilóta viszont éppen el tudta kerülni a gumifalat és a kavicságyból visszaevickélt a pályára.

07:02
október 04, 2014
Vágólapra másolva!

Vége az edzésnek

Néhány versenyző még a pályán, de senki sem tud javítani a korábban elért legjobb részidőkön. Rosberg nagy fölénnyel uralta a szuzukai harmadik szabadedzést, amelyen csaknem egy másodpercet vert az autóját összetörő csapattársára, Lewis Hamiltonra. A ferraris Fernando Alonso már több, mint 1,2 másodperc hátránnyal a harmadik helyen végzett Massa, Bottas és Ricciardo előtt.