Hamilton nyert, Rosberg kiesett Räikkönen durva balesete után

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Brit Nagydíj
Vágólapra másolva!
Szinte az egész mezőnyben fantasztikus izgalmakat hozott a Brit Nagydíj, amelyen Lewis Hamilton második hazai győzelmét aratta, jóvá téve az időmérőn elkövetett szokatlan hibáját. Nico Rosberg váltóhiba miatt kiesett, így az előnye 4 pontra csökkent, de a küzdelmet Sebastian Vettel és Fernando Alonso késhegyre menő párharca dobta fel igazán. A versenyt az első rajtnál egy órára megszakították Kimi Räikkönen óriási balesete után, amelyben szerencsére csak enyhébb bokasérülést szenvedett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés
15:24
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Lewis Hamilton az utóbbi időszak egyik legizgalmasabb versenyén aratta pályafutásának huszonhetedik, illetve második hazai győzelmét, amikor a 6. rajtkockából indulva megnyerte a Brit Nagydíjat, miközben csapattársa, Nico Rosberg váltóhiba miatt kiesett az élről. Ezzel a szezon feléhez közeledve ismét szorossá vált közöttük a világbajnoki küzdelem, hiszen Rosberg előnye 4 pontra csökkent. De a futam nem csak róluk szólt: az egész mezőnyben rengeteg kiélezett párharc zajlott. Különösen Fernando Alonsóé és Sebastian Vettelé marad emlékezetes, melynek során a pályán túl a rádión is összecsaptak egymással. A dobogóra azonban nem ők, hanem a 14. helyről induló és az egykiállásos stratégiáját ügyesen kihasználó Daniel Ricciardo verekedte fel magát.

Közvetlenül az eredeti rajt után a versenyt egy órára meg kellett szakítani, amíg kijavították a Kimi Räikkönen drámai balesetében megsérült szalagkorlátot. Räikkönen az első körben Alonsóval harcolva túl szélesen fordult az egyik balosban, és amikor az aszfaltozott bukótérből vissza akart térni a pályára, a fű megdobta az autóját. A Ferrari az aszfaltra leérkezve azonnal irányt váltott, és 47 G-s erővel a jobb oldali korlátba csapódott, majd visszapörgött a pálya közepére. A finn sántikálva szállt ki a pilótafülkéből, de a pályakórházban elvégzett orvosi vizsgálat során kiderült, hogy nem tört el semmije, csak a bokáját fájlalta. Még a verseny közben távozott a pályáról.

Hamilton második győzelmét aratta Silverstone-ban - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Andrew Yates

A Ferrari szerint az első, amit Räikkönen a rádión kérdezett, az volt, hogy „Felipe jól van?" A balesetébe ugyanis belekeveredett Massa is. Ő a rajtnál visszaesett az utolsó helyre, mert az autója nem indult el, aztán az egyenesben nagy sebességgel megforgatta az autóját, hogy ne találja telibe a pálya közepén átsodródó Ferrarit, s bár ez sikerült neki, a balhátsó kerekével így is nekiment. A Williams annyira megsérült, hogy Massa nem folytathatta a küzdelmet. „Hirtelen megpillantottam magam előtt egy autót. A balesete után Kimi épp az utamban volt, úgyhogy elrántottam a kormányt" – mondta. „Remélem, jól van, mert láttam, hogy nagyot esett."

Massa csapattársa, Valtteri Bottas viszont jól rajtolt, aztán fantasztikus versenyzést mutatott be. Már az első kör végén 9. volt, így a Safety Car mögötti újraindítást kedvező pozícióban várhatta, és a Williams tempóját kihasználva gyorsan megelőzte Danyiil Kvjatot, Daniel Ricciardót, majd Nico Hülkenberget, Kevin Magnussent, végül a 17. körben Jenson Buttont is. Ezzel a 3. helyen találta magát, ahonnan Rosberg kiesésének köszönhetően lépett fel még egyet a dobogón, pályafutása legjobb eredményét könyvelve el. „Tudtuk, hogy ez a verseny jó móka lesz, mivel gyors autónk van. Ma talán minket is meglepett, hogy mennyire" – mondta. „Néha persze muszáj volt kockázatokat vállalnom, mert nem ragadhattam be a forgalomba." A Williams megelőzte a Silverstone-ban különösen az erős szél miatt gyengélkedő Force Indiát a konstruktőrök között, és 3 pontra megközelítette a Ferrarit a tabellán.

A szurkolók Räikkönen összetört Ferrariját nézik egy óriáskivetítőn - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Tom Gandolfini

Ricciardo idei negyedik dobogós helyezésének köszönhetően megerősítette 3. helyét az egyéniben, pedig az eltaktikázott időmérő miatt csak a 8. rajtkockából startolt, és sokáig a csapattársa mögött haladt. Ő azonban a többséghez hasonlóan egyetlen kerékcserével teljesítette a távot, míg Vettel ugyanúgy kétszer állt ki a bokszba, mint Hamilton, s mivel sok időt vesztett Alonso Ferrarija mögött, végül be kellett érnie az 5. hellyel. A Red Bull bocsánatot kért tőle az elrontott stratégiáért, bár végül Ricciardónak is igyekeznie kellett, hogy a nagyot hajrázó Button előtt maradjon. „Ha a verseny egy körrel tovább tart, nehéz dolgom lett volna" – ismerte el az ausztrál.

Button maga is meglepődött, hogy kis híján megszerezte első dobogós helyezését a hazai közönsége előtt, ami az elmúlt tizennégy évben még sohasem sikerült neki. „Nem számítottam rá, hogy ezen a hétvégén egy Red Bullt fogunk szorongatni a 3. helyért" – jegyezte meg, miután 8 tizeddel Ricciardo mögött intették le. „A 4. hely nem olyan rossz, elégedettnek kell lennünk a hétvégével. Csapatként szükségünk volt erre az eredményre, ráadásul a gyors pályákon nehezebb dolgunk van." Kevin Magnussen a 7. helyen, 26 másodperccel Nico Hülkenberg előtt ért célba.

Rosberg sokáig ki sem akart szállni az autójából a váltóhibája után - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Andrew Yates

Button sokat köszönhetett Alonsónak, aki hosszú körökön át feltartotta Vettelt. Kettejük késhegyre menő csatáját az alapozta meg, hogy a spanyol versenyző a lehetőséget kihasználva megelőzte a bokszból hideg gumikon kihajtó Red Bullt a 34. kör elején. Vettel hamar felvette a ritmust, de jó darabig hiába támadta Alonsót, és érezhető volt, hogy a párharcukban a büszkeségük is a tét: szinte hisztérikusan panaszkodtak egymásra a rádióban. Alonso úgy vélte, Vettel állandóan négy kerékkel lesodródik a pályáról – holott korábban pont őt figyelmeztették a fekete-fehér zászlóval emiatt –, Vettel viszont Alonso túl kemény védekezését kifogásolta. A 48. körben aztán az év talán legszebb manőverével, egy sokáig tartó kerék-kerék elleni összecsapás során előzte meg az egyenesekben gyorsabb, a kanyarokban viszont lassabb Ferrarit.

Néhány perccel a leintés után már mindketten mosolyogva álltak a kamerák elé, elismerve, hogy „vicces" (Alonso) illetve „idétlen" (Vettel) volt a kölcsönös nyafogásuk. Igaz, Alonso úgy érezte, az ellenfele csak azért tudott DRS-távolságba kerülni hozzá a kritikus pillanatban, mert a 9-es kanyarban négy kerékkel a pálya mellett fordult. „De a következő körben valószínűleg úgyis otthagyott volna, hiszen túl lassúak voltunk" – tette hozzá. „Két körrel azelőtt, hogy kijött a bokszból, azon gondolkodtunk, hogy kiállunk a versenyből, ugyanis gondjaink akadtak az akkumulátorral, aztán még a benzinnel is spórolnunk kellett." Vettel szerint pedig Alonso „kétszer túl durván vágott be elém a 6-os kanyarnál, mert ha nem veszem el a gázt, összeütközünk. Láttam, hogy sokszor szélesen fordult, ezért úgy döntöttem, követem a példáját. Nem tudom, végül melyikünk csinálta meg többször..."

Hamilton hátránya 4 pontra csökkent - a galériához kattintson! Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

A Mercedes közben ismét egy másik ligában játszott: Rosberg az új rajt után 12 kör alatt 27 másodperces előnyt épített ki az akkor még a 3. helyen haladó Buttonnal szemben. Hamilton még 5,4 másodperccel le volt maradva tőle, amikor megkaparintotta a 2. pozíciót, de a német a 11. kör tájékán lassulni kezdett, ezért már a 18. körben kereket cserélt, és az előnye addigra 2,8 másodpercre csökkent. Hamilton 6 körrel később állt ki a bokszba, hogy a közepes helyett a kemény gumikra váltson, amelyek általános meglepetésre gyorsabbnak bizonyultak. Ez izgalmas hajrát ígért, ettől azonban megfosztott minket Rosberg már a 20. körben jelentkező váltóhibája.

„Már a rajt előtt is éreztem valamit, aztán a 21. kör tájékán újra"- árulta el. „Amikor a probléma jelentkezett, reméltem, hogy egy biztonsági beállítással eljutunk a célig, még ha Lewist el is kell engednem, de ez nem volt lehetséges." Rosberg a csalódás ellenére együtt ünnepelt Hamiltonnal a verseny után. „Nem kívántam a csapattársam kiesését, egy kettős győzelemnek jobban örültem volna, erre az eredményre azonban szükségem volt" – ismerte el a brit. „Eleinte hagytam, hogy meglógjon, és inkább kíméltem a gumikat. Utána magam sem akartam elhinni, hogy a keményeken milyen tempót tudtam diktálni."

Még így is Hamilton esett ki többször az idén: kétszer, míg Rosberg most először nem fejezett be egy versenyt, noha Kanadában fékproblémákkal vergődött el a 2. helyig.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

15:40
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik a verseny

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Brit Nagydíjról élőben készülő tudósításunkban! Lewis Hamilton hazai versenyén Nico Rosberg tovább növelheti előnyét a világbajnokságban, ő ugyanis a pole pozícióból indulhat, míg csapattársának egy óriási taktikai hiba miatt csak a 6. rajtkocka jutott. A rendkívül kaotikus időmérő edzésen rengeteg meglepetés történt, a Ferrarik és a Williamsek csak a mezőny végéből indulhatnak. A büntetések után kialakult végleges rajtrácsot itt találják

15:42
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Szép idő van

A tegnapi esőnek nyoma sincs - bár továbbra sincs túl meleg, úgy tűnik, száraz pályás versenyt láthatunk Silverstone-ban. Az ég persze szokás szerint felhős, és a pályától nem messze záporokat jeleznek, ezért nem zárható ki, hogy a verseny későbbi szakaszában elered az eső. 

15:45
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Egy vagy két kiállás várható

A kétkiállásos taktika tűnik biztonságosabbnak, de sokan kockáztathatnak, különösen a mezőny hátsó feléből induló versenyzők közül. A Williams azt mondta, a stratégiájukat a rajt is befolyásolhatja: abban reménykednek, hogy szokásukhoz híven ismét remekül indulnak majd a versenyzőik, és már az első körben nagyot ugorhatnak előre. 

15:49
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Hamilton fékje máris túlmelegedett

A rajtrácsra vezető körén észlelte a problémát, és a rádión szólt a csapatának, hogy füstölt, sőt kicsit lángolt is az egyik hátsó fék az autójában. Paddy Lowe azonban nyugodtan nyilatkozott a rajtrácson, a Sky Sportsnak elmondta, a kis túlmelegedés nem ad okot az aggodalomra.

15:53
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Eltérő stratégiák a Mercedesnél?

Niki Lauda szerint különböző gumistratégiát választottak a két versenyzőnek. Paddy Lowe viszont korábban elmondta, valószínűleg mindkét pilótájukat ugyanannyiszor fogják kihívni a bokszba. 

15:59
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

A Ferrarik a kemény gumikon

Csak Alonso és Räikkönen indul a kemény abroncsokon, a többiek mind a közepes gumikon kezdik meg a versenyt. Perceken belül kezdődik a futam, már megy a felvezető kör. A levegő egyébként 17, az aszfalt pedig 33 fokos. 

16:04
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Rajt: Safety Car!

A mezőny eleje rendben eljött, Rosberg az élen maradt, Hamilton pedig feljött a 4. helyre. Vettel rosszul jött el, visszaesett az 5. helyre, Magnussen viszont a 3. pozícióba lépett előre. A mezőny hátsó felében viszont Kimi Räikkönen keményen a falnak csapódott a Wellington egyenesnél, és a pályára visszacsúszva Felipe Massával is ütközött. Massa folytatja a versenyt a megrongálódott Williamsszel, Räikkönen viszont kiszállt az autóból, és sántikálva szállt be az orvosi autóba.

16:06
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

2. kör: Piros zászló

Nem elég a Safety Car: a rajtbaleset miatt leállították a versenyt, új rajt lesz. A Williamsnek most van egy kis ideje, hogy Massa autóját megjavítsa a rajtrácson.

16:09
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Így állt a mezőny, amikor leállították a versenyt: Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Kvjat, Bottas, Chilton. A Marussia brit versenyzője azonban behajtott a bokszba, onnan fogja folytatni a versenyt. 

16:12
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Massa kiállt

Az autóját visszatolták a bokszba, a brazil feladta pályafutása 200. versenyét. Räikkönen közben megérkezett az orvosi központba, egyelőre nem tudni, megsérült-e. 

16:17
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Safety Car mögötti rajt lesz

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy mikor. A pálya melletti korlátot javítani kell, Räikkönen becsapódó Ferrarija ugyanis alaposan megrongálta, és egy újabb baleset esetén nem biztos, hogy megfelelő védelmet nyújtana. 

16:21
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Pérez is ütközött a rajtnál

Vergne-nyel, ezért visszaestek a 18. és 19. helyre. Úgy tűnik, a Force Indiát javítani is kell az újraindítás előtt, és a francia autóján is első szárnyat cseréltek.

16:25
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Többen kereket cseréltek

Alonso a közepes gumikra váltott a keményekről, Grosjean és Pérez autójára pedig most tették fel a kemény abroncsokat. A korlátot még mindig javítják. 

16:28
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Chiltont vizsgálják

Szabályellenes volt, ahogy a piros zászlós időszak alatt a bokszba hajtott. A Marussia azt mondja, Chilton már akkor is a bokszba tartott egy orrkúpcserére, amikor még nem lengették a piros zászlókat. 

16:31
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen bokája fáj

A Ferrari szóvivője szerint azonban úgy tűnik, nincs komolyabb baja. Azért természetesen kivizsgálják az orvosi központban. A baleset után állítólag rögtön Massa állapota felől érdeklődött. 

16:35
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Pérezék megúszták a büntetést

A sportfelügyelők versenybalesetnek minősítették a mexikói és Vergne első körös ütközését. Chilton viszont áthajtásos büntetést kap, amiért a piros zászló alatt hajtott be a bokszutcába.

16:40
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Nincs hír az újraindításról

A korlátot még mindig javítják, senki nem tudja, mikor indulhat újra a verseny. A Marussia azt mondta, a rajtbaleset után egy leszakadó kerék rongálta meg Chilton autóját. 

16:47
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen zúzódásokat szenvedett

A jobb bokáján és a térdén, de a Ferrari szerint törése nincs, és "lényegében rendben van". 

16:50
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

15 perc múlva lesz új rajt

A korlátot sikeresen megjavították, magyar idő szerint 15.05-kor újraindul a verseny a Safety Car mögül. Egyelőre nem tudni, hogy milyen sorrendben állnak fel a versenyzők a biztonsági autó mögé - a jelenlegi sorrend is elképzelhető, de lehet, hogy a piros zászló előtt 1 körrel fennálló helyzetet, azaz a rajtsorrendet veszik figyelembe. A szabálykönyv erre vonatkozó bekezdése nem egyértelmű.

16:58
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Még eshet is

Késő délutánra várnak esőt Silverstone-ba, az egyórás csúszás miatt lehet, hogy a verseny végén az időjárás is szerepet játszik majd. Az előrejelzések szerint azonban még mindig arra van nagyobb esély, hogy száraz marad a pálya.

17:02
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen visszatért a bokszba

A saját lábán tért vissza a Ferrari garázsába, ezek szerint tényleg nincs komolyabb baja. Perceken belül újraindítják a versenyt. 

17:05
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

2. kör: Újraindult a verseny

Egyelőre a Safety Car mögött köröznek a versenyzők, a kör végén azonban kiáll a biztonsági autó. A baleset előtti sorrendben folytatódik a verseny, az első 10 helyezett: Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel, Hülkenberg, Ricciardo, Kvjat, Bottas, Bianchi.

17:08
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

3. kör: Hamilton a 3.

Megelőzte Magnussent, aki túl szélesen fordult a Copse kanyarban. Az élen Rosberg máris 4 másodperccel vezet Button előtt. Bottas közben megelőzte Ricciardót a Stowe-ban, és feljött a 7. helyre. 

17:10
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

4. kör: Két Mercedes az élen

Hamilton Buttont is könnyedén megelőzte, ezúttal a Brooklands kanyarnál hajtotta végre a manővert. Bottas pedig Hülkenberg Force Indiáján is átverekedte magát, már a 6. helyen jár, és Vettelt veszi üldözőbe.

17:12
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

6. kör: Alonso pontszerző helyen

Három helyet lépett előre az újraindítás óta, most a 10. helyen áll, és Kvjatot támadja. Rosberg 5,4 másodperccel vezet Hamilton előtt, az előző körben 4 tizeddel volt gyorsabb a csapattársánál.

17:14
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

7. kör: Alonso már a 8.

Kvjatot a Woodcote-ban, Ricciardót pedig a Vale kanyarnál hagyta maga mögött, miután az ausztrál hibázott Hülkenberg támadása közben. A két Mercedes elérhetetlen, több mint 2 másodperccel jobb köröket futnak, mint a többiek. 

17:17
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

9. kör: Vizsgálják Alonsót

Az eredeti rajtnál rosszul állt fel a rajtrácsra, ezért valószínűleg meg fogják büntetni. A spanyol mindenesetre töretlenül halad előre, már Hülkenberget is megelőzte, és feljött a 7. helyre. 

17:19
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

10. kör: Ricciardo előzött

Hülkenbergtől vette el a 8. helyet. A német küszködik az autójával, az előzés előtt is hibázott a Copse-ban. Közben az élen Rosberg tartja a különbséget, 5,4 másodperccel vezet Hamilton előtt. 

17:21
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

11. kör: Ütközés a mezőny végén

Gutiérrez próbálta megelőzni Maldonadót, de hátulról belerongyolt, amitől a Lotus kicsit a levegőbe is emelkedett. Gutiérrez autója megsérült, és a 2-es kanyarban kicsúszva a kavicságyban ért véget a versenye. 

17:23
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

12. kör: Vettel a bokszban járt

Közepes gumikat kapott, és a 11. helyen folytatja a versenyt. Ericsson nagyon lassan halad a Caterhammel, és a rádión sérült felfüggesztésre panaszkodik. A csapat behívta a bokszba, és a garázsba is betolták - az ő versenyének is vége.

17:26
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

14. kör: Alonsót megbüntetik

Ahogy várható volt, 5 másodperces box&go büntetéssel sújtják, amiért az eredeti indulásnál rosszul állt fel a rajtrácsra. Ezt letöltheti a következő bokszkiállása alatt, tehát túl sokat nem fog veszíteni vele.

17:29
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

15. kör: Bottas már a 4.

Magnussent is megelőzte, máris Buttont veheti üldözőbe. Rosberg a rádión azt jelentette, hogy rendben vannak a gumijai, ezért a Mercedes a tervezettnél egy körrel tovább kint tartja őt a pályán. Most 3,8 másodperccel vezet Hamilton előtt. 

17:30
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

16. kör: Ricciardo a bokszban

Közepes gumikat kapott, a 9. helyre jött vissza. Bottas közben egy remek manőverrel megelőzte Buttont, kívülről ment el a McLaren mellett a Stowe kanyarban. A 14. helyről induló finn már a 3. pozícióba küzdötte fel magát. 

17:33
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

18. kör: Hamilton közeledik

2,9 másodpercre csökkentette a különbséget Rosberghez képest, a németnek szóltak is, hogy hajtson keményebben. A Mercedesek egyébként majdnem fél perccel vezetnek a 3. helyezett Bottas előtt. 

17:35
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

19. kör: Rosberg kereket cserélt

Jól sikerült a kiállása, 2,7 másodperc alatt lecserélték a kerekeit, és közepes gumikat kapott. Alonso közben Buttont támadja a 4. helyért. 

17:37
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

21. kör: Váltóhiba Rosbergnél?

A német tempójával nincs gond, gyorsabb Hamiltonnál, de úgy érzi, lefelé váltáskor baj van a sebességváltójával. A Mercedes vizsgálja, mi lehet a gond, mindenesetre Rosberg épp most futotta meg a verseny eddigi leggyorsabb körét. 

17:41
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

23. kör: Hamilton időt veszít

Rosberg körök óta gyorsabb nála az új gumikon, de a Mercedes egyelőre nem hívta ki a bokszba. Alonso továbbra is Buttont üldözi, de egyelőre nem bír vele. 

17:43
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

24. kör: Hamilton a bokszban

Az előző körben már panaszkodott a gumik elhasználódására, a Mercedes ki is hívta kerékcserére. Rosberggel ellentétben ő kemény gumikat kapott. A brit kiállása lassú volt, 4,1 másodperc alatt cserélték le a kerekeit - Ausztriában is lassabbak voltak a kiállásai, mint Rosbergé. 

17:46
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

26. kör: Vettel előzött

Magnussent hagyta maga mögött, feljött a 6. helyre. Alonso pedig kiállt a bokszba, és valóban letöltötte az 5 másodperces büntetését. 

17:48
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

27. kör: Hamilton gyors

Az elvileg lassabb kemény gumikon megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét, majdnem egy másodpercet adott Rosbergnek. Az elrontott kerékcseréje után egyébként rádión üzent a csapatának, hogy ne bánkódjanak a hiba miatt, de legközelebb kapják össze magukat. A balhátsó kereket nem sikerült elsőre felrakni az autójára, ezzel több mint 1 másodpercet vesztett.

17:50
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

29. kör: Magnussen a bokszban

Kemény gumikat kapott, a 8. helyen folytatja a versenyt. A következő körben Buttont is kihozta a McLaren a 4. helyről. 

17:53
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

30. kör: Rosberg kiesett!

A német sem ússza meg technikai hiba nélkül az idényt: a Mercedes váltója tönkrement, és hiába próbált meg továbbhajtani, végül kénytelen volt leparkolni az autóját a fűbe. Hamilton óriási lehetőséget kapott arra, hogy 25 ponttal csökkentse a hátrányát, de még 20 kört bírnia kell az autójának.

17:56
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

32. kör: Bottas a bokszban járt

A második helyről állt ki első kerékcseréjére. Kemény gumikat kapott, és Vettel mögé, a 3. helyre tért vissza. Valószínűleg nem fog kiállni többször, egy kerékcserével teljesíti a versenyt. Vettelnek még ki kell állnia. 

17:59
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

34. kör: Vettel kereket cserél

Bottas éppen visszavette tőle a 2. helyet, mielőtt a Red Bull behívta a németet a bokszba. Alonso elé tért vissza a pályára, de a spanyol egy rendkívül bátor manőverrel megelőzte őt a Copse kanyarban. 

18:02
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

35. kör: A sorrend

17 kör van hátra, a jelenlegi állás: Hamilton, Bottas, Ricciardo, Button, Alonso, Vettel, Magnussen, Kvjat, Hülkenberg, Vergne. 

18:05
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

37. kör: Vettel visszavághat

A felmelegített kerekein felzárkózott Alonso mögé, már a DRS segítségével támadhatja a spanyolt. Hamilton közben senkitől sem zavartatva halad a győzelem felé, 41 másodperccel vezet Bottas előtt. 

18:07
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

39. kör: Nagy csata az 5. helyért

Vettelnek sikerült megelőznie Alonsót, de a spanyol keményen visszatámadott, és egyből sikerült visszaszereznie a helyét. Vettel a rádión panaszkodott, szerinte a spanyol túl agresszív volt, ezért majdnem összeütköztek. 

18:10
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

41. kör: Vettel nem adja fel

Kitartóan üldözi Alonsót a frissebb gumikon. A McLaren most közölte Buttonnal, hogy Ricciardo gumijai valószínűleg kibírják a verseny végéig, ezért a pályán kell megelőznie, ha a dobogóra akar kerülni. Ez nehéz lesz, mert 8,8 másodperc köztük a különbség. 

18:13
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

42. kör: Hamilton a bokszban

Azt mondta, jónak érzi a gumijait, de a Mercedes a biztonság kedvéért kihívta őt egy kerékcserére. Bőven belefért, így is 20 másodperccel vezet Bottas előtt. Kemény gumikat kapott. 

18:15
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

43. kör: Vettel ideges

Megint megpróbálta megelőzni Alonsót, a spanyol megint visszaverte a támadást. A rádión azt kiabálta, hogy a Ferrari nem hagyott neki elég helyet. Még 8 körig csatázhatnak. Magnussen 1,6 másodperces távolságból figyeli őket. 

18:17
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

44. kör: Button nem elég gyors

Körönként csak néhány tizedet tud hozni Ricciardón, 7,5 másodperc köztük a különbség. Alonso közben megint elhagyta négy kerékkel a pályát, pedig korábban már figyelmeztették is ezért. 

18:20
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

46. kör: Rosberg nyilatkozott

A Sky Sportsnak elmondta, már a 20. kör környékén gond volt a váltójával, de azt hitte, eljuthat a célig. Közben Vettel újabb támadást indított Alonso ellen. 

18:24
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

48. kör: Vettel megelőzte Alonsót

Végre sikerült neki, mégpedig egy óriási csata végén. Először a Brooklands kanyarnál került a spanyol elé, de Alonso megint visszavette a helyét, majd egy hosszú kerék-kerék elleni csata után végül a Copse-ban Vettel került előre, és sikerült is megtartania az 5. helyet. 

18:27
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

50. kör: Ricciardo lassul

De még van 4 másodpercnyi előnye Button előtt, valószínűleg ő állhat fel a dobogó 3. fokára Hamilton és Bottas mögé. Vettel közben fékhibára gyanakszik, azt mondja, égésszagot érez. Már csak 2 kört kell kibírnia.

18:29
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

51. kör: Maldonado kiesett

Kénytelen volt leparkolni a füstölő Lotusát. Az utolsó kör kezdődik, Hamilton magabiztosan halad pályafutása második silverstone-i győzelme felé. Button már csak 1,6 másodpercre van Ricciardótól. 

18:31
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

52. kör: Hamilton nyerte a Brit Nagydíjat

Ezúttal az ő Mercedese bírta ki a versenytávot, a 6. helyről indulva kihasználta Rosberg váltóhibáját, és megnyerte a versenyt. A további sorrend: Bottas, Ricciardo, Button, Vettel, Alonso, Magnussen, Hülkenberg, Kvjat, Vergne. 

18:33
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Már csak 4 pont Hamilton hátránya

Ilyen gyorsan fordulhat a kocka a világbajnokságban, megint teljesen nyílt a küzdelem. Hamilton a rádión bocsánatot kért az időmérős hibáért, de hihetetlenül boldog második hazai győzelme után. Legutóbb 2008-ban nyert a brit rajongók előtt. 

18:36
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Megint remekelt a Williams

Bottas a 14. rajthelyről indulva végzett a 2. pozícióban, bár ezúttal nem volt tökéletes a Williams napja, hiszen Massa kiesett az első körös balesetben. 

18:37
július 06, 2014
Vágólapra másolva!

Button bánkódhat

Ez volt a 15. Brit Nagydíja, és még soha nem tudott dobogóra állni hazai versenyén. Most mindössze 8 tizedmásodperccel maradt le a pódiumról, nem sok kellett hozzá, hogy elkapja a gumijaival küszködő Ricciardót. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a részletes eredménylistával és az összefoglalóval.