Vettel óriási előnnyel vette át a vezetést

Események

Forma-1, Sebastian Vettel, Red Bull, Szingapúri Nagydíj
Vágólapra másolva!
A Szingapúri Nagydíj pénteki második szabadedzésén, amit már teljes egészében sötétben rendeztek, a Red Bull simán szerezte meg az első két helyet, de Vettel még Webberre is 6 tizedmásodpercet vert.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés
17:10
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Sötétben kezdődik az edzés

Üdvözöljük Kedves Olvasóinkat a Szingapúri Nagydíj második szabadedzéséről. Az edzésre helyi idő szerint este fél 10-kor kerül sor, a pályát megvilágító reflektorokat már az első edzés közepén fel kellett kapcsolni.

Már az első edzés végére besötétedett Forrás: AFP

17:11
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Délelőtt Hamilton volt a leggyorsabb

A Mercedes versenyzője 1:47.055-ös idővel nyerte meg az első szabadedzést a két Red Bull előtt. A Ferrari gyengélkedett, a Lotus pedig műszaki hibával küzdött délelőtt.

17:26
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Kicsit hűvösebb lett

A levegő hőmérséklete 29, az aszfalté 30 fok. A páratartalom nőtt, már 71 százalék, ami alaposan megizzasztja a versenyzőket. A sötét ne tévesszen meg senkit!

17:31
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

A Force Indiák az első fecskék

Sutil és Di Resta hajt ki a pályára elsőként. Egyelőre mindenki a közepes keverékű gumikat használja, a szuperlágyak csak később fognak előkerülni.

17:35
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Bottas az élen

Máris négyen tettek meg mért kört, a Williams versenyzője 1:50.057 alatt teljesítette a sajátját. A pálya tavaly óta sokkal gyorsabb lett a részleges újraaszfaltozásnak és a 10-es kanyar átépítésének köszönhetően: Hamilton délelőtt 3,5 másodperccel autózott jobb időt, mint Vettel egy évvel ezelőtt. Pedig a szimulációk csak 1 másodperces javulást jeleztek előre.

17:40
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel extragyors kört fut

1:46.853-as eredménye máris 1,5 másodperccel jobb a tavalyi legjobbnál, holott ezt még a közepes gumikon érte el. Jelenleg Rosberg a 2., de 1,4 másodperces hátránnyal. Már 19 versenyző iratkozott fel a tabellára.

17:42
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Grosjean gondjai folytatódnak

A délelőtti kormányproblémákat a jelek szerint még mindent nem sikerült megoldania a Lotusnak: az autó elejét lázasan szerelik, Grosjean be sincs öltözve. Ez pech, mert egy ilyen utcai pályán idő kell az alkalmazkodáshoz. Eric Boullier e pillanatban azt mondta a Sky-nak, hogy Grosjean remélhetőleg 15 percen belül kimehet a pályára.

17:45
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Button blokkolja az első kerekeket

És alulkormányzottságra panaszkodik a rádión. Egyelőre a 10. helyen áll a McLarennel.

17:46
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Webber átveszi a vezetést

1:46.489-es körével Vettelre is majdnem 4 tizedet ver. Közben Rosberg feljött a 3. helyre, megelőzve Hamiltont: ismét a két Red Bull és a két Mercedes foglalja el az első négy helyet.

17:48
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Melegszik Hamilton ülése

Érdekes jelenségről számol be: az ülése a bal oldalon feltűnően meleg. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy 0,169 másodpercre megközelítse Vettelt.

17:50
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Webber tovább javít

Az új etalon 1:46.157. Vettel egy éve ilyenkor 1:48.340-nel nyerte ezt az edzést. Alonso besokallt az egyik balosban, és bűvészkednie kellett, hogy ne csússzon le a pályáról.

17:52
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Hülkenberg elfékezi magát

Az 1-es kanyar féktávján van "egy alattomos bukkanó", mondja, miutűn füstölő balelső kerékkel fordul el. Közben Vergne ijesztően közel kerül a korláthoz, de megússza valahogy.

17:55
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Alonso egyelőre 5.

A Ferrari egyelőre csak a Red Bullok és a Mercedesek mögé jó, a spanyol még a 4. helyezett Rosbergnél is fél másodperccel lassabb - és így is egy másodperccel előzi meg a mögötte tanyázó Pérezt! A Ferrari nagyon túlkormányzottnak tűnik.

17:56
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Csak négyen vannak a pályán

Bottas, Di Resta, Ricciardo és Vergne. A többiek visszatértek a bokszba az első hosszabb etapjuk után, eddig senki nem tett meg 10-nél több kört.

17:59
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Ricciardo javít a szuperlágyakkal

A két Toro Rosso máris megkapta a lágyabb keveréket - gyakran előfordul, hogy ők próbálják ki először. Ricciardo 1:49.644-ről 1:46.406-ra faragja le az idejét ezekkel a gumikkal, ami feltűnően nagy különbség. A korábbi körét valószínűleg magas üzemanyagszinttel futotta.

18:01
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

A sorrend félóra után

Webber, Ricciardo, Vettel, Hamilton, Rosberg, Alonso, Grosjean, Pérez, Gutiérrez, Räikkönen. Közülük egyelőre csak Ricciardo érte el a szuperlágy gumikkal az eredményét, de az imént Vettel is azokra váltott.

18:04
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Előkerültek a lágyabb gumik

Egyre többen váltanak ezekre. Webbert arról tájékoztatták, hogy a szuperlágy keverékkel kb. 1,5 másodpercet lehet nyerni a közepeshez képest.

18:05
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel nagyon odaver

Mindhárom szektorban abszolút legjobb részidőt futva 1:44.249 alatt teljesíti a körét, azaz 2,2 másodpercet farag le at előző eredményéből. Közben Räikkönen is felkapaszkodott a 4. helyre a gyorsabb gumikkal.

18:08
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Alonso már a 3.

1,442 másodperces hátránnyal, de felkapaszkodott a két Red Bull mögé - illetve csak addig, amíg Rosberg és Hamilton azonnal meg nem előzte. Vetteltől azonban ők is egy másodperccel le vannak maradva, és Webber hátránya sem kevés: 0,604 másodperc.

18:10
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Ennyit javítottak a gyors gumikkal

Néhány élversenyző körideje a közepes illetve a szuperlágy gumikon:

Vettel 1:46.408 => 1:44.249
Webber 1:46.157 => 1:44.853
Hamilton 1:46.577 => 1:45.551
Rosberg 1:46.962 => 1:45.258
Alonso 1:47.541 => 1:45.691
Räikkönen 1:48.688 => 1:45.778
Ricciardo 1:49.644 => 1:46.406

18:12
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Webber autója megsérülhetett

A szuperlágy gumikkal teljesített köre végén súrolta a falat, most vizsgálják át a futóművét. Vergne Toro Rossója látványos szikrákat vet az aszfalton.

18:14
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

A sorrend

Miután Räikkönenen kívül mindenki kipróbálta a gyorsabb keveréket, így fest a tabella eleje: Vettel, Webber, Rosberg, Hamilton, Grosjean, Alonso, Räikkönen, Ricciardo, Vergne, Hülkenberg. Vettel előnye tetemes, 0,6 másodperc még Webberrel szemben is.

18:18
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Zavar Räikkönennel kapcsolatban

Bár a monitor nem ezt mutatja, kiderült, hogy valójában ő is a szuperlágy gumikkal futotta a legjobb körét, amellyel 24 ezredet kapott Buttontól. Webber autóján úgy találták, nem sérült meg sem a futómű, sem a féltengely, amikor a falnak koccant az előbb.

18:20
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Váratlanul gyorsak a gumik

Hamilton azt mondja, a kétféle keverék között nagyobb a tapadáskülönbség, mint amekkorára számított. Vettel 4 másodpercet vert egy évvel ezelőtti, 1:48.340-es körére, amellyel akkor az élen végzett. Ennél ma a Caterhamek és a Marussiák kivételével mindenki jobbat ment.

18:23
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek a hosszabb etapok

Az élmezőnyben Ricciardo kivételével mindenki a szuperlágy gumikon vágott neki a versenyszimulációnak. Nem csoda, mert a futamon az lehet a nyerő, aki tovább húzza ezzel a keverékkel.

18:26
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

felettiek az eredmények

Feltankolva 6-8 másodperccel lassabbak az autók, mint időmérős konfigurációban. Vettel 1:50.675, Webber 1:51.504, Rosberg 1:52.331 alatt teljesítette a legutóbbi körét.

18:28
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Átállítják Button McLarenjét

A hátsó hasmagasságon változtatnak. Button jelenleg a 7. helyen áll, Alonso és Räikkönen között. Illusztris társaság!

18:32
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Visszatért a gumi hőkamera

Massa Ferrariján ezúttal a hátsó gumik hőmérsékletét követhetjük valós időben. Érdekes, hogy úgy tűnik, a jobboldali az egyenesben is lassabban hűl vissza a bal oldalinál, de lehet, hogy ez csak optikai csalódás.

18:36
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Maldonado kicsúszott

Szemből a falnak koccant, megrongálva a Williams első szárnyát, amely csálén áll. Most biceg vissza a bokszba.

18:39
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Lefagyott az időmérő-monitor

Sem PC-n, sem a mobilappon nem működik, de a sorrend régóta változatlan, és feltehetőleg az is marad: Vettel, Webber, Rosberg, Hamilton. Illetve a köridőket megint méri, de csak hiányosan.

18:42
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

A legutóbbi köridők

Vettel: 1:51.060, Webber: 1:51.101, Rosberg: 1:56.077, Alonso: 1:57.155. A nagy különbség abból adódik, hogy a versenyzők máshol tartanak az etapjukon belül.

18:44
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Hamilton elégedetlen a taktikával

Amikor közölték vele a rádión, hogy a közepes gumikra váltanak, visszakérdezett, hogy mégis miért. a válasz kiszámítható volt: azért, hogy azokon is elég kört tegyenek meg. Még negyedóra van hátra az edzésből.

18:46
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Massa lekoccolja a falat

Egy balosban a korlátnak csapódik, a Ferrari balhátsó kereke szikrázva tiltakozik a találkozás ellen. Mázli, ha nem sérült meg a futóműve! Már az etapja 11. körében járt.

18:47
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Csak Grosjean nincs a pályán

Amúgy sűrű a forgalom. Az ő vesszőfutása viszont folytatódik, ugyanis megint szerelik az autóját, amit ő tehetetlenül kénytelen szemlélni, miközben a többiek odakint játszadoznak. Lehet, hogy valamilyen hidraulikai problémáról van szó.

18:49
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel panaszkodik Gutiérrezre

Vettel a rádión szarkasztikus megjegyzést tesz a Sauber ifjoncára, aki szerinte privát versenybe akart bonyolódni vele. "Nem kérek belőle" - mondja. Már 18 kört tett meg egyhuzamban, a legutóbbit 1:53.632 alatt.

18:52
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Bottas megforog

Elkerülte a falat a 7-es kanyarnál, csak egyhelyben vissza kellett fordítania az autóját. Az előbb szóltak neki a rádión, hogy legyen óvatos, mert "visszatért az első szárnnyal az utóbbi versenyeken tapasztalható probléma." Ez konkrétan azt jelenti, hogy a gumitörmelék beszorult a szárnyelemek közötti résekbe.

18:56
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Vettel és Rosberg versenyeznek

Egyformán az etapjuk 21. körében járnak, Vettel 1:51.604, Rosberg 1:53.843 alatt teljesítette a legutóbbit. A jelek szerint a Red Bullon igencsak jól bírják a szuperlágy gumik: ezt a szettet Vettel már 25 kör óta nyúzza.

19:00
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Az edzésnek vége

A sorrend persze már nem változott, a versenyzők sorban visszaszállingóznak a bokszba. Vettel és Webber maradt az élen, a Red Bullok előnye még a Mercedesekkel szemben is tetemes, és mindenki más kívülállónak tűnik. Hamilton már kisétált a garázsból, le sem vette a sisakját.

Köszönjük a figyelmet! Hamarosan bővítjük a cikket a táblázattal és az összefoglalóval is.

19:08
szeptember 20, 2013
Vágólapra másolva!

Az eredmények

A Red Bull a Szingapúri Nagydíj péntek esti szabadedzésén egyértelművé tette, hogy Spa és Monza után a nagy leszorítóerőt követelő Marina Bayben is favoritnak számít, amikor Sebastian Vettel egy teljes másodpercet vert a mögöttük végző Mercedesekre.

A közepes keverékű gumikon még Mark Webber volt a leggyorsabb, ő azonban a szuperlágyakkal teljesített köre végén a falnak koccant, ezért végül 6 tizeddel kikapott Vetteltől. A délután még az élen végző Lewis Hamilton ezúttal a 4. helyre szorult, egy századdal saját csapattársa mögé, a hátránya azonban irreális, mert amikor a gumijai a legjobb állapotban voltak, feltartották.

Vettel óriási előnnyel kormányozta az élre a Red Bullt - a galériához kattintson! Forrás: AFP

Romain Grosjean annak ellenére megközelítette a Mercedeseket, hogy az edzés elején visszatértek a korábbi kormányproblémái, majd egy másik műszaki hiba újra a garázsba kényszerítette. Így is megelőzte azonban Fernando Alonsót, aki végig a Ferrari túlkormányzottságával küzdött. Felipe Massa néhány perccel a leintés előtt szikrázó jobb hátsó kerékkel még súrolta is a falat.

A Marina Bay a néhány kanyarban elvégzett újraaszfaltozásnak és a 10-es sikán átvágásának köszönhetően sokkal gyorsabb lett a tavalyihoz képest. Bár csak egy másodperces különbséget jósoltak, Vettel valójában 4 másodpercet vert saját egy évvel ezelőtti legjobbjára. Ráadásul a Red Bull a hosszú etapokon is erősnek tűnt: a német versenyző több mint húsz kört tudott megtenni egyhuzamban ugyanazzal a garnitúra szuperlágy gumival.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!