Az utolsó, XIX. században született férfi is meghalt

Vágólapra másolva!
Száztizenhat éves korában, szerdán Japánban meghalt a világ legidősebb embere, a valaha legtovább élt férfi.
Vágólapra másolva!

Az 1897. április 19-én született Kimura Dzsiroemon kórházi ágyában halt természetes halált a Kiotó közelében található Kjotango településen, ahol tüdőgyulladással kezelték. A férfi betegsége ellenére áprilisban még a körülményekhez képest jó egészségben ünnepelte 116. születésnapját, amelyen a japán kormányfő is felköszöntötte.

Kimura a világon az egyetlen férfi volt, aki megérte a 116 éves kort. Tavaly decemberben vált a világ legidősebb emberévé egy 115 éves amerikai nő halála után.

Kimura halála után egy 115 éves kiotói nő, Okava Miszao vált korrekorderré.

A férfi hét gyermeket, 14 unokát, 25 dédunokát és 15 ükunokát hagyott maga után. Kimura 65 éves koráig postásként dolgozott, majd 90 éves koráig földműveléssel foglalkozott. Úgy vélte, hosszú élténk titka, hogy kis adag ételeket fogyaszt, és sok időt tölt az ágyban.

A statisztikák szerint a világon még 21 nő van, aki 1901. január elseje született, férfi azonban már egy sem.