Az éhes agy nem képes ellenállni az édességeknek

Vágólapra másolva!
Ha az agyunk megéhezik, édességre vágyunk, derült ki a Yale Egyetem és a Dél-Kaliforniai Egyetem kutatásából. Alacsony vércukorszint mellett agyunk ellenállása csökken, könnyebben győz az édesség csábítása.
Vágólapra másolva!

Az agyi képalkotásos vizsgálatok során készült felvételek tanúsága szerint a vércukorszint esésének következtében az érzelmekért és impulzusokért felelős agyterület ellenállása csökken, könnyebben utat enged a nagy kalóriatartalmú ételek iránti vágynak - állítja az amerikai Yale Egyetem kutatóinak a Journal of Clinical Investigation című tudományos szakfolyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmánya.

Alacsony vércukorszint hatására megtörik az ellenállás

A homloklebeny alsó-elülső része, az úgynevezett prefrontális kéreg (prefrontális kortex) "imádja" a glükózt - vélik a kutatók. A vércukorszint intravénás módosítása és mérése mellett a Yale Egyetem kutatócsoportja magas kalóriatartamú ételek, alacsony kalóriatartalmú élelmiszerek és nem ehető tárgyak képeit mutatták a kutatás résztvevőinek, miközben funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálatnak (fMRI) vetették alá őket.

A felvételek szerint a vércukorszint csökkenését egyfelől a hipotalamusz érzékeli, másfelől egyéb agyterületek, az ún. insula (lobus insularis) és a striatum is aktiválódnak, amelyek többek között a jutalom érzéséért is felelősek. Mindezek hatására éhségérzet jelentkezik.

Az alacsony vércukorszintre azonban leginkább a prefrontális kéreg reagál: elveszíti azon képességét, hogy a striatum egyre sürgetőbb éhségjelzéseinek gátat szabjon. Különösen elhízottaknál jelentkezik erősen ez a jelenség, illetve minél magasabb kalóriatartalmú ételeket ábrázoló fényképeket mutattak a vizsgálat résztvevőinek, annál specifikusabb és erősebb válaszreakciót mértek.

A stressz is aktiválja a jutalomra vágyó agyterületeket

A kutatók megjegyezték, hogy a jutalomérzésért felelős agyterületek aktivizálásáért inkább a stressz hatására termelődő kortizol nevű hormon a felelős és nem a glükóz csökkenése, és a vércukorszint esése által kiváltott stressz az, ami a striatumot aktiválja. Egy azonban bizonyos: törekedjünk olyan étrend kialakítására, amely egyenletes vércukorszintet biztosít - különösen a fogyókúrázók.