Csermely Péter

Hálózatok sejtjeinkben és körülöttünk

A hálózatok olyanok, mint szeretett gimnáziumi fizika tanárom, a Rátz Tanár Úr-díjas Holics László egykori krétapacája a táblán, amelyről ezt mondta: "Nézzétek! Ha elegendően távol állok tőle, ez egy pont, ha közel megyek hozzá: maga lesz a végtelen." A tisztelt olvasó is, ha messziről nézné valaki, olyan lenne, mint egy pont. Ha azonban közelebb mennénk bármelyikünkhöz, azonnal emberi formánk lenne, és ha még közelebb mennénk, kiderülne, hogy mindannyian sejtek hálózatából állunk. Ahogy az olvasó a számítógép előtt ül éppen most, a beleiben baktériumok hálózata vívja egymással a csatáit, és közben emészti a bekerült tápanyagot. A sejtjeink fehérjék hálózatából épülnek fel, a fehérjéinket pedig atomok hálózata alkotja. De mi magunk is hálózatok részei vagyunk. Az emberek hálózata a társadalom. Mi, emberek és a minket körülvevő élőlények ökológiai hálózatokat alkotunk egymással, az ökológiai hálózatok összessége pedig a Föld bioszférájának teljes hálózatát, Gaiát hozza létre.

Animáció: A hálózatok egymásba ágyazottak

A hálózatok segítenek abban, hogy megismerhessük a minket körülvevő világot. Ahányszor csak szólni kívánunk, el kell, hogy döntsük, melyik hálózati szintről is akarunk beszélni a következő mondatban. Képtelenség lenne a társadalomról szólván minden egyes polgárát észben tartani, vagy Marcsi mosolyának örülve a mosolyt létrehozó sejthálózatba akárcsak bele is gondolni. Ugyanakkor, ha Marcsi beteg, ahhoz, hogy arcára visszatérjen a mosoly, az orvosnak nemcsak Marcsi sejtjeinek, de fehérjéinek a hálózatát is ismernie kell. Amikor a hálózatokról kezdünk el beszélni, olyanok vagyunk, mint Moliere úrhatnám polgára, amikor rájött, hogy ő születése óta prózában beszél. A hálózatok szintjeinek fogalmi mankói nélkül meg sem tudnánk szólalni, és a legtisztább gondolataink is kusza zagyvalékká mosódnának össze.

Az egymásba ágyazottság mikroszkóp vagy fogalmi szintek absztrakciói nélkül is tetten érhető. Számomra az egymásba ágyazottság felismerésének első gyönyörű pillanata hároméves koromban érkezett el. A reggeliző asztalnál ülve a kezemben egy Mackósajtot fogtam. A Mackósajtról nem más, egy mackó mosolygott rám, aki a kezében tartott egy mackósajtot. Ezen a mackósajton egy újabb mackó mosolygott, akinek a kezében egy újabb sajt volt. Itt a nyomdai felbontóképesség feladta, de nem úgy az én hároméves fantáziám. Zakatolni kezdett az agyam: millió mackót és millió sajtot láttam magam előtt. Egymásba ágyazottan magam előtt.