Orbán Viktor részt vesz és fontos bejelentéseket tesz a Világgazdaság mai konferenciáján
Magyarország újraindul! Gazdaságpolitikai csúcskonferencia a Világgazdaság szervezésében.
Magyarország újraindul! Gazdaságpolitikai csúcskonferencia a Világgazdaság szervezésében.
A negyedéves adat túlszárnyalta az elemzői várakozásokat.
10 százalékkal emelkedett bevétele a Mercedes-Benz autókat is gyártó német járműipari cégnek.
Bőven kiheverte a járványt és gyorsulópályára állt a kontinensnyi ország gazdasága.
Újból felívelőben a járvány által visszavetett luxusipar.
Az olajszervezet havi jelentésében kitért arra is, hogy márciusi olajtermelése napi 25,04 millió hordó volt, napi 200 ezer hordóval több a februárinál.
Ismét javított az előrejelzésén a nemzetközi pénzügyi szervezet.
A bevételükkel együtt szárnyal a vállalatok piaci értéke is. Mutatjuk az elképesztő számokat!
Ahol a gazdaság már nem függ egyoldalúan az olajtól, jóval kisebb volt a visszaesés mértéke.
Az eddig becsültnél nagyobb idei és jövő évi globális gazdasági növekedéssel számolnak.