Ezért lesznek egyre méretesebbek a városban élő emlősök
Az elmúlt nyolcvan évben maguk mögött hagyták a vidéki „társaikat”.
Az elmúlt nyolcvan évben maguk mögött hagyták a vidéki „társaikat”.
Most az a feladat, hogy Európában lehetőleg a leggyorsabban indítsák újra a magyar gazdaságot - mondta Szijjártó Péter.
Részletes elemzés készült arról, a járvány után melyik éri meg jobban. Az elemzők szerint a mostani állapot átmeneti.
Szakértői elemzések szerint az éves drágulás üteme 2,4 százalékra mérséklődött.
A vidék több mint 4500 milliárd forintos forrásból, és az elérhető legnagyobb állami kiegészítés mellett fejlődhet.
A kormány az EU-ban adható legmagasabb mértékű nemzeti társfinanszírozást biztosítja az uniós vidékfejlesztési források mellé.
A program idén is folytatódik, összesen 4000 milliárd forintnyi fejlesztés valósúl meg.
A kormány elkötelezett a vidéki kistelepüléseken élők életminőségének javítása és a vidéki térségek fejlesztése iránt.
A korábbi tizennégy mellett most öt pályázat eredményeit hirdetik ki.
Kaposváron várják az önkéntesek jelentkezését, Szolnokon vásárlási idősávot vezettek be.