Magyar politikusokat jelentettek fel román szélsőségesek az úzvölgyi incidens miatt
A szélsőséges román résztvevők ellen nem indítottak eljárást.
A szélsőséges román résztvevők ellen nem indítottak eljárást.
Több ezren voltak az úzvölgyi temetőben rendezett megemlékezésen.
A júniusi román temetőgyalázást követően nagyszabasú megemlékezést tartanak az erdélyi magyarok.
Tavaly augusztusban a román diaszpóra kormányellenes tüntetésének a szétverését is ő irányította.
A felvonuláson olyan magyarellenes szervezetek vettek részt, mint a Nemzet Útja és az Ortodox Testvériség.
A románként azonosított 7 katonából 2 magyar, 2 ruszin, 1 német 1 pedig orosz.
A romániai Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) nevű szervezetről van szó, ami a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik.
Az új román közigazgatási törvény volt a másik fontosabb téma.
Ezen kívül a közigazgatási törvénykönyvnek az erdélyi magyarság számára kedvező módosításáról is tárgyaltak.
Mircea Chelaru volt tábornokról, egykori titkosszolgáról van szó, aki magyarellenes és szélsőséges nézeteiről közismert.