Tusványos: három medvét elvittek a fesztiválozók biztonsága érdekében
További hármat pedig később szállítanak más vadászterületre.
További hármat pedig később szállítanak más vadászterületre.
A helyiek nem örülnek a medvéknek, mert a csirkéket és a kutyákat is leölik.
Ellenzékiek bíztak benne, hogy 2018-ban az Orbán-kormány megbuktatásában is szerep juthat az Egyesült Államoknak.
Európa gazdasági, elit- és demokráciaválságáról, a terrorizmusról és az amerikai választásról is beszélt a kormányfő.
A menekültválságról vitáztak politikusok és szakértők Tusnádfürdőn.
A tusnádfürdői nyári szabadegyetemen a nemzetgazdasági miniszter azt mondta: 2017-ben mindenki kicsit előrébb léphet.
A kormányfő a tusnádfürdői beszéde óta hallgatott a menekültekről, miközben egyre mélyült a válság.
Néhány kijelentését azonban bóknak tekinti.
Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke szerint igaza volt a miniszterelnöknek a tusnádfürdői beszédében.