Szili Katalin: A 21. század kihívásaira erős nemzetként kell választ adni
A magyarság már bebizonyította, hogy egységes nemzet az elválasztó határok ellenére is.
A magyarság már bebizonyította, hogy egységes nemzet az elválasztó határok ellenére is.
A magyarság kiállta az idő próbáját, az utóbbi évek nemzetpolitikájának köszönhetően pedig erősebb, mint valaha.
Az Országház Könyvkiadó legújabb kötete az 1920 utáni külhoni magyar parlamenti képviseltre összpontosít, de a dualizmus korszaka is szóba kerül.
A nemzetek felett című dokumentum-játékfilm csütörtöktől látható a mozikban.
A filmet a hazai mozikban november 10-én mutatják be.
Az Országház Könyvkiadó legújabb kötete a trianoni békediktátum ratifikációját járja körül.
A Fidesz felszólította, hogy haladéktalanul távozzon a közéletből.
A Budapesti Operettszínházban ünnepélyes filmvetítésen mutatták be az Örök hűség című filmet.
Az állásfoglalásuk szerint egyetlen magát magyarnak valló ember sem bagatellizálhatja el nemzeti tragédiánkat.
Rátóti Zoltán nagy hatású Trianon-estet rendezett, Katona Kinga színésznővel együtt beszél erről az Origónak.