Michelisz két negyedik hellyel zárt Vallelungában
A WTCR idei hatodik fordulóján a mezőny másik magyarja, Tassi Attila ötödik, valamint nyolcadik lett.
A WTCR idei hatodik fordulóján a mezőny másik magyarja, Tassi Attila ötödik, valamint nyolcadik lett.
Tassi Attila dobogóra állt a túraautó-világkupa 100. futamán.
Michelisz Norbert az első viadalon negyedikként, a másodikon pedig ötödikként ért célba.
Az első versenyt Néstor Girolami, a másodikat pedig Michelisz csapattársa, Mikel Azcona nyerte.
A magyar versenyző a harmadik helyről vághatott neki a versenynek.
A biztonsági autó is a pályára került a verseny közepén.
A hétvégén rendezik a világkupa következő fordulóját a Hungaroringen, a hazai pilótákat kérdeztük.
A magyar pilóták küszködnek Spanyolországban, de csapat szinten nagy siker született.
Az éllovasok gyengén szerepeltek, nem jött ki a lépés Tassinak sem a spanyol időmérőn.
Tassi és Boldizs is rajtolt az első sorból, Michelisz csak szépíteni tudott a futamokon.