Anális szexről osztogattak tankönyveket tízéves gyerekeknek Amerikában
Az egyik szülő tiltakozott, végül őt hallgattatták el.
Az egyik szülő tiltakozott, végül őt hallgattatták el.
Már 1,2 millió tanuló családjának nem jelent anyagi terhet a könyvek megvásárlása.
A középiskolák összesen 176 ezer tankönyvet kaptak.
A magyarok harmada szánt több időt olvasásra 2020-ban, mint a pandémiát megelőző évben.
Ez 20-40 ezer forint megtakarítást jelenthet egy diák esetében a családoknak - mondta Rétvári Bence.
A kormány a családtámogatások egyik formájaként tekint a tankönyvellátásra.
Az amerikai külügyminiszter szerint a Kínai Kommunista Párt folytatja a szabad Hongkong szétrombolását.
Szeptembertől minden köznevelésben résztvevő tanuló ingyenesen kapja meg a tankönyveit.
Április 30-ig adhatják le rendelésüket az iskolák.
Idén egymillió, jövőre pedig az összes diák ingyen kapja a tankönyvet - mondta Rétvári Bence, az EMMI államtitkára.