A tálibok engedélyezik, hogy külföldiek és az érintett afgánok elhagyják Afganisztánt
Ígéretük szerint biztonságban eljöhetnek az országból.
Ígéretük szerint biztonságban eljöhetnek az országból.
Több amerikai forrás szerint a megölt dzsihadista jövőbeni támadások kitervelésében volt érintett.
Von der Leyen a tagállamok tiltakozása ellenére migránsokat telepítene Európába.
A baloldali sajtó úgy próbálta mentegetni Bident, hogy az amerikai elnöknek egyrészt nem volt más választása, mint a kivonulás, másrészt „a tálibok már megváltoztak”.
A brüsszeli politikusok és az európai baloldal már megint kötelező kvótákról beszél. Kiderült: Gyurcsányék minden utasítást teljesítenének.
Még mindig sokan várnak segítségre a helyszínen.
A nemzetközi pénzügyi szervezetek az USA-val karöltve fagyasztották be az ország külföldön őrzött tartalékait.
Az amerikaiak által hátrahagyott káoszban hatalomra jutott iszlám szélsőségesek miatt a nyugati világ nem ad több pénzt. A meginduló millióknak a baloldal még örül is.
Kiderült, Joe Biden kormánya azért hagy hátra több milliárd dollár értékű hadifelszerelést, mert nem tudja elvinni.
London attól tart, hogy a tálibok kormányra kerülésével az ország újra az olyan terrorszervezetek, mint az al-Kaida és az Iszlám Állam egyik legfőbb bázisa lesz.