Gyurcsány pártjának gazdálkodását a megalakulása óta szabálysértések jellemzik
Az Állami Számvevőszék szerint a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette.
Az Állami Számvevőszék szerint a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette.
Jogosítványa sem volt.
Megjelent a kormányrendelet. A korlátozás szombattól két hétig tart. A cél a járvány terjedésének lassítása.
Végül hamis vád miatt is felelnie kellett.
Mindezt a Facebook-oldalán tette közzé, ahol lényegében elismerte a szabálysértést.
Egy év alatt 6 százalékkal csökkent az arányuk.
Csak azzal szemben indíthatnak eljárást, akit 90 napon belül háromszor felszólítottak.
Az O.F.SZ. nem teljesítette az MNB határozatait.
Idéntől már első alkalommal is bírságot kaphat a cég foglalkoztatási szabálysértésért.
Gulyás Márton ezúttal az Állami Számvevőszéknek esett neki, de közben nem vette észre, hogy egy éttermet is összekent.