Juhász Péter nyilvánosan szembedicsérte Magyart, ahogy annak idején Márki-Zayt is
Soros György emberének támogatása szimbolikus. Kezd kirajzolódni, kik is állnak a baloldal új Márki-Zay Pétere mögött.
Soros György emberének támogatása szimbolikus. Kezd kirajzolódni, kik is állnak a baloldal új Márki-Zay Pétere mögött.
Egyre több jel utal arra, hogy Soros Györgyék állnak Magyar Péter baloldali kampánya mögött.
A baloldal új Márki-Zay Pétere megint amatőr módon szerencsétlenkedett, megint elszólta magát.
Az Alapjogokért Központ kiemelt vendégeket várt élménybeszámolóra. Joe Biden, Ursula von der Leyen és Soros György azonban sajnos nem vállalta.
A nyugati irányított médiumok teljes mértékben az agresszív exférj mögött állnak.
A kormányfő rámutatott: a Soros-féle hálózat olyannyira beépült, hogy az európai intézmények pénzt adnak neki.
A bukott miniszterelnök-jelölt szerint ez nem az ő dolga, kizárólag az Action for Democracyé. Azt is mondta, hogy szomorúan, de tudomásul veszi, ha kiderül, Korányiék hazudtak.
A baloldali pártokkal együtt mély hallgatásba burkolóztak.
Soros összesen 180 millió dollárt költött el Ukrajnában 1989 és 2021 között.
A Civil Összefogás Fórum szerint fontos, hogy az emberek tisztán lássanak.