A KDNP frakcióvezetője is lemondásra szólítja fel a Hitlert éltető DK-st
Mindenkinek le kell vonnia a konzekvenciákat, László Imrének távoznia kell a közéletből, mondta Simicskó István.
Mindenkinek le kell vonnia a konzekvenciákat, László Imrének távoznia kell a közéletből, mondta Simicskó István.
Kocsis Máté maradt továbbra is a Fidesz frakcióvezetője.
Passzív, ellenálló magatartásuk veszélyeztette a védekezést a kisebbik kormánypárt szerint.
A koronavírus-járvány mellett a gazdaságfejlesztés volt a fő téma napirend előtt az Országgyűlésben.
Ezekben elsősorban a lövészeti és önvédelmi sportoknak adnak majd helyet.
Az ellenzék eddig az egészségügy fejlesztéséről beszélt, most a kórházzal kapcsolatban születtek érdekes nyilatkozatok.
Simicskó István beszélt erről a Szolnok-Szandaszőlős repülőtéren rendezett repülőtáborban.
Július elsejétől nyolc százalékkal emelkedik a bérük.
A kormánybiztos erről a Magyar Honvédség megalapításának 170. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen beszélt.
A képzés része az elsősegélynyújtás, az életmentés, a tájékozódási készség javítása, az önvédelmi képességek erősítése.