Vettel elárulta, hogy ki lehet a Forma-1 következő világbajnoka
A németek világbajnok versenyzője azt is elmondta, hogy a brit pilóta miért lehet a legjobb a következő idényben.
A németek világbajnok versenyzője azt is elmondta, hogy a brit pilóta miért lehet a legjobb a következő idényben.
Sebastian Vettel életműdíjat kapott, az F1-es pilóták uralták a vasárnapi díjátadót.
A négyszeres világbajnok már más szemmel tudja nézni a sportágat.
Helmut Marko utódjelöltként tekint a visszavonult pilótára.
Szerinte nem csak a pilóta tehet arról, hogy nem szállította a megfelelő eredményeket.
A brit világbajnok elárulta, hogy miért számít Sebastian Vettel visszatérésére valamilyen formában.
Verstappen mellett Vettelről szólt leginkább az Abu-Dzabi hétvége a sajtóban is.
Vettel úgy érzi, a taktikai baklövéssel eldobták a jobb pozíciót a konstruktőri értékelésben.
A tizenöt éves pályáját összefoglaló galériával búcsúzunk a visszavonuló négyszeres világbajnoktól.
Egykori csapattársának visszavonulása miatt ő is előbújt a közösségi média barlangjából.