Fehérellenes, rasszista LMBTQ-felvonulást tartanak Seattle-ben
Chicagóban a helyi leszbikus felvonulást olyan rajzzal hirdetik, amelyen izraeli és amerikai zászlókat égetnek el egy felgyújtott rendőrkocsi tetején.
Chicagóban a helyi leszbikus felvonulást olyan rajzzal hirdetik, amelyen izraeli és amerikai zászlókat égetnek el egy felgyújtott rendőrkocsi tetején.
Eltávolították az államalapító miniszterelnök John A. Macdonald szobrát, meggyalázták Viktória királynő és Churchill emlékműveit.
A szobor a róla elnevezett egyetem előtti téren állt, az intézmény vezetése már közölte, hogy nem tervezik visszaállítani.
A radikális baloldal szerint a királynő a gyarmati múlt szimbóluma, ezért nincs helye az Oxfordi Egyetemen.
A 23 éves férfi úgy lett középiskolai vezető, hogy a Demokrata Párt jelölte.
Patrisse Khan-Cullors bejelentette, hogy lemond. Most az egyik nagy tévétársaságnál akar sok pénzt keresni.
Republikánus képviselők törvényben tiltanák meg, hogy az amerikai nemzeti zászló mellett politikai szimbólumok is kikerülhessenek a külföldi képviseletekre.
A legfontosabb spanyol tartomány jobboldali vezetőjét kisebbik koalíciós partnere a baloldal segítségével akarta megbuktatni. Az országosan kormányzó szocialisták még a baloldal vezetését is elvesztették.
Sőt, attól is eltiltanák, hogy elmondja a véleményét: A követeléseik közül nem is ez a legdurvább.
Párizsban, Berlinben, Torinóban, Isztambulban és az amerikai városokban is sok ezren dühöngtek az utcákon. Volt, ahol még vasárnap is.