Törökország 2016. 11. 12.
Civil szervezetek százait tiltotta be a török kormány
Nem csak a Gülenhez köthető szervezetek jártak így.
Nem csak a Gülenhez köthető szervezetek jártak így.
A hét elején vették őrizetbe őket, most a puccskísérlettel összefüggésben vádolják az újságírókat.
Megint becsuknak újságokat is a puccskísérlet miatt.
Állítólag használták azt a ByLock nevű, titkosított üzenetküldő alkalmazást.
Titkosított levélváltás miatt adtak ki elfogatóparancsot.
Húszan, köztük több katonatiszt és egy kormányzóhelyettes is előzetesbe került.
A testület 250 ezer főből áll.
Új bíróságokat kell építeni, hogy győzzék a pereket.
Akit a török elnök a puccsal vádol, aszerint éppen Erdogan szervezte meg a sikertelen hatalomátvételt.
A puccskísérlet utáni tisztogatások miatt alakítanak ki új börtönöket.