Két jó, két gyengébb magyar eredmény a női verseny vívásában
Alexandriában zajlik az öttusa-világbajnokság.
Alexandriában zajlik az öttusa-világbajnokság.
Alekszejev Tamara egy apró sérüléssel megúszta az esetet, viszont a jó helyezésre így nem maradt esély.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság a megtámadott határozat érvényességét megerősítette.
Az akadálypályát a leggyorsabbak fél perc körül, vagy azon belüli idővel teljesítették.
37 másodpercet sikerült ledolgozni az utolsó számban.
A magyar versenyző a kombinált szám előtt még a második helyen állt.
A magyar sportoló a tavalyi vk-döntőn is harmadik volt.
Mindkét indulónk a Top 10-ben zárta a női versenyt Törökországban.
A világbajnokság pontos időpontja és helyszíne is bekerült a nemzetközi szövetség versenynaptárába.
A legfeljebb 100 méter hosszú pályával az ankarai világkupadöntő után találkoznak először a versenyzők.