Tinderen keres gazdikat egy állatmenhely
Kiváló fogadtatásban részesült egy német egyesület figyelemfelhívó akciója.
Kiváló fogadtatásban részesült egy német egyesület figyelemfelhívó akciója.
Rokonoknál, nevelőszülőknél vagy intézetben nőttek fel – aztán híresek lettek.
Több mint ötven évig nem tudtak egymásról semmit.
A nő fojtogatta, cipővel és baseballütővel verte a kislányokat.
Egy új módosításnak köszönhetően többen élhetnek a babaváró támogatással és a jelzálog hitel elengedésének lehetőségével - közölte Novák Katalin.
A köztársasági elnök felesége a Kézenfogva Alapítvány rendezvényén vett részt.
Munkájuk közben is többször mentenek bajba jutott, vagy rossz körülmények között élő állatokat.
Kilenc hónapra is rövidülhet az örökbefogadás folyamata.
Felére csökken az eljárás hossza - mondta Fülöp Attila.