Történelmi nyereségről jelentett a BP olajipari vállalat
Eddigi több mint egy évszázados történetének legnagyobb nyereségét érte el tavaly a vállalat.
Eddigi több mint egy évszázados történetének legnagyobb nyereségét érte el tavaly a vállalat.
A hírességek ezen keresztül tudják pénzzé tenni közösségi médiában gyűjtött követéseiket.
10 ezer milliárd forint fölé gyarapodott az MKB mérlegfőösszege.
Rekordnyereségről számolt be a Ferrari.
Az első félévi jelentés szerint a csoport árbevétele az első hat hónapban 109,1 millió eurót tett ki.
Rekordszintű volt a félvezetőgyártó Taiwan Semiconductor negyedéves nyeresége.
A növekedés mellett az alapítvány létrejötte óta több mint 1600 oktatási és tudományos pályázatot támogatott.
Jóval a szektorátlag feletti volt a növekedés, több mint kétszeresére nőtt a pénzintézet eredménye.
A pénzintézet egyaránt növelte betét- és hitelállományát, emellett sikeresen zárult a Budapest Bank és az MKB fúziója is.
A jelenlegi olajárak miatt az olajszektor 25 éve nem látott bevételeket fog generálni.